Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

10.rész

Yoongi

Jiminnek elmeséltem az egész életemet egészen mostanáig. Össze vissza csapongott a kérdések között, igyekeztem követni de néha egy kicsit nehéz volt.

-Koporsóban alszol?-kérdezte félénken.

-Nem Drakula vagyok.

-Miért nem csillogsz a napon? - jött a következő felénk kérdés.

-Edward sem vagyok. Mielőtt jönne a következő kérdés, Stefan és Damon Salvatore sem vagyok, hogy gyűrűm legyen a nap miatt. Egyszerűen nem bánt a nap. Irritálni annál inkább.

Ezután tovább meséltem neki a történetet.

-Akkor azért került rám a pólód? Értem. - helyeslően bólintottam miután újra elmagyaráztam neki, hogy mégis hogyan került az én pólómba. - De várj! - tartotta felém a ujját. - akkor te levetted rólam a pólómat?

-Kénytelen voltam.

Jimin összepréselve a száját húzta fel a terdeit egy kis pírral az arcán. Aranyos volt, mikor elpirult.

Közelebb húzódtam és megpróbáltam a szemébe nézni, ami miatt csak jobban vörös lett.

-Egy barátot nem nézegetünk félmeztelenül. - fonta össze a terdei körül a karjait.

A kijelentés miatt meglepődtem. Nagyon, nagyon régen voltak barátaim. Őket elég fájdalmas volt elveszíteni. Egy idő után már távol tartottam magam az emberektől, de valami miatt Jimintől nem nagyon ment. Nagyon élveztem vele itt lenni, olyan volt mintha élnek egy kicsit. Ugyanakkor rettegtem, hogy tudja ezt az egész dolgot. Jungkook miatt éjjel, nappal figyelnem kell majd rá.

Hirtelen a telefonom csörögni kezdett.A kijelzőn Jungkook képe villogott. A francba...Biztos vagyok benne, hogy tudja. Nem vihetem haza Jimint, nem hagyhatom,hogy meghaljon. Ilyen erős védelmező ösztön sem támadt még bennem. Talán azért, mert a barátjának hívott.

Hallottam ahogy a fiú egyre gyorsabban veszi a levegőt és a szíve is felgyorsult. A lehető legmegnyugtatóbb tekintettel néztem rá. Hát nem sikerült megnyugtatni.

Kissé remegő kézzel vettem fel és hangosítottam ki a készüléket.

-Helló bogaraim. - jött Jungkook nyugodt hangja. Még nyugodt hangja. - Kedves öcsém, elmondanád, hogy miért kellett egy embernek elmondani, hogy mik is vagyunk?

Jimin

Yoongi bátyának a hangjától a rettegés fogott el. És nem az enyhébbik fajtából.

-Nem tudtál várni arra, hogy megigézzem? Vagy ha én sem tudom akkor a szíve az én kezembe dobogjon? Az simán megoldaná a problémát. - még a gondolattol is felfordult a gyomrom és könnyezett a szemem.

-Ju..

-Nem öcsi, most neked kuss van. - szakította félbe Yoongit. Mostmár tudom, hogy ezt a bunkó stílust kitől örökölte. - Most elmondom mi lesz. Ha nem szeditek haza felé a mancsaitokat, akkor letépem a fejét.

-Nem tudod, hogy hol vagyunk. - Yoongi hangjából félelem szólt. Hát teljesen megértem. A terdeim úgy remegtek, mint valami kocsonya.

-De bizony tudom. Most is látlak titeket. - gyorsan hátra fordultam. Kerestem, hogy mégis honnan láthat minket. - Mondd a kis szöszinek, hogyha nem engedelmeskedik vagy megpróbál elfutni ő lesz a vacsi ma este. - a szívemet szinte a torkomban éreztem. Yoongi felé kezdtem el bújni.Reménykedtem benne,hogy ő megvéd.

-Addig kaptok időd,ameddig haza érek és eszek egy kicsit. - csapta le a telefont.

Félelemmel teli tekintettel néztem Yoongira. Nem akartam meghalni, de oda sem akartam menni, mert meghalhatok. Szóval elég nagy rá az esély, hogy ma nem megyek haza.

Kezemre szorítva sétáltunk vissza a házunkba. Mondanom sem kell, alig bírtam menni. Inkább csak Yoongi vonszolt maga után.