Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

49.rész

Már jónéhány perc eltelt azóta, hogy leültünk a fáhou, és senki nem mukkant meg.

Taehyungot ez különösebben nem zavarta, szokásosan az ölembe feküdt becsukott szemekkel. Engem meg elfogott egy nyugtalanság, ami nem akart elmúlni. Jiminre néztem, hogy legalább ne én közöljem szerelmemmel, hogy már halott.

-Most csak úgy mondjam ki? - suttogta minél halkabban.

-Kertelj. - suttogtam vissza.

-Tudjátol, hogy hallok mindent? - nyitotta ki pilláit. - Mit kéne elmondani nekem?

-Hát.. - sóhajtott Jimin. - Tudod, ez egy szép, meghitt hely. Ilyennek képzeled el a.. Halált?

Taehyung megrökönyödve figyelte a fiatalabbat, majd rám nézett. Akkor válaszolt csak, amikor látta rajtam, hogy ez most komoly.

-Valahogy így, igen. Szeretem ezt a helyet. De miért kérdezel ilyet?

-Szerinted 1900 van. Valahol meg több, mint 110 évvel előrébb járnak.

-Jungkook nem akarlak megbántani. - ült fel. - Téged sem, Jimin de... Súlyos agyi problémáid vannak.

-Nem, nincs. El akarok valamit mondani de tudod, ilyeneket nem szoktak csak úgy közölni egy emberrel. Vagy mit tudom én mi vagy. - tette hozzá.

-De mit akarsz mondani?

-Azt, hogy... Már nem élsz.

Taehyung hirtelen nevetett fel.

-Tessék? Már miért lennék halott?

-Szerelmem. Tényleg így van. Emlékszel arra, amikor nagyon beteg voltál? Az ágyadban feküdtél, én pedig melletted. A hajaddal játszottam, valahogy így. - túrtam tincsei közé, mint akkor. - Azt kérted vigyelek a helyünkre. Te becsuktad a szemed és én elhoztalak ide.

-Igen. Egész vámpírságodban azt szeretem a legjobban, hogy ilyeneket is meg tudsz tenni. - kuncogott. - De meg is gyógyultam.

-Nem. - suttogtam és próbáltam a könnyeimet visszatartani. - Nem gyógyultál meg.

-Most.. Azt akarod mondani, hogy meghaltam? Ti ketten is?

-Nem, mi nem. Én segítettem átjönni ide Jungkooknak. Hogy újra lásson téged.

-Mennyi ideje nem láttál? - csillogtak a szemei a könnyektől.

-Nagyon, nagyon, nagyon régóta.

Magamhoz öleltem Taehyungot és hagytam, hogy kisírja magát. Nem közölték velem még sose, hogy halott vagyok de biztosan nem egyszerű ezt feldolgozni. Egészen idáig azt hitte, hogy egy napig nem láttuk csak egymást, miközben már évek óta nem találkoztam vele. De most itt van és én ezt maximálisan ki fogom élvezni.

Haját simogatva nyugtatgattam és a kedvenc dalát dúdoltam neki. Már nem sírt, csöndben volt és csak a tájat nézte. A pólómba kapaszkodva feküdt mellkasomonnak, én a fának dőltem.

Egy idő után Jimin elment messzebbre, magunkra hagyva minket. Mondás szerinte van mit átbeszélni és megbeszélni is. Felajánlotta, hogy akkor jövünk ide, amikor csak szeretnék de ne túl sok időre, mert már ragadt itt.

Jimin

Ez ah egész találkozás, beszélgetés kettejük között nagyon megható volt. Elképzeltem milyen lehetett az a Jungkook, aki tud is szeretni valakit és nem csak gyilkol fejvesztve. Azt a Jungkookot biztos kedveltem volna.

A virágok között sétáltam és néztem a lemenő napot. Feltűnt, hogy itt az idő megállt teljesen. Húsz perce ezelőtt is ugyanott volt a nap, mint most. De, ha nem megy az idő, vajon Yoongiéknál mennyi óra telhetett el?

Hirtelen jött rám a hányinger és a szédülés. Tudtam, hogy azonnal el kéne hagyni ez a helyet, ezért elkeztem rohanni Jungkookék felé. Nem akarok itt ragadni.

Yoongi

Két napja, hogy Jimin és Jungkook ülnek a padlómon és nem mozdulnak. Annyira tudtam, hogy ez rossz ötlet lesz. Nem hallgat senki sose rám.

Luna is nyugtalanul járkált fel, s alá a szobában.

-Mi lesz, ha nem jönnek vissza? - doboltam lábammal.

-Vissza fognak.

Nem volt meggyőző.

Luna hirtelen pattant Jiminhez. Megijedve rohantam elé én is és, ha lehet ilyet mondnai jobban elkapott a félelem. Orrából és szája sarkából ömlött a vér és hiába szóltunk, ráztuk nem kelt fel.

Tudtam, hogy lesz valami baj.