Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

33.rész

Teljesen elveszve keringtem a hideg, fényes helyen. Se anyát, se apát nem láttam, már kezdtem azt gondolni, hogy valamit igen rosszul csináltam,amikor valaki kiabált nekem. Nagyon halk volt, mintha nagyon messze lenne tőlem az a személy.

Elindulam abba az irányba, ahol a hang jött. Egyre beljebb mentem és egyre jobban fáztam. Luna megnyugtatott, hogy ez ilyen. Akiket úgy öltek meg ilyen hideg helyre kerülnek. Azt, hogy miért azt nem tudja, egyszerűen csak ide kerültek.

-Jimin! - hallottam anya hangját.

A távolban volt apával együtt. Szélsebesen szaladtam oda hozzájuk, hogy megöleljem őket de ez képtelenség volt. Mint a szellemeken egyszerűen átmenetem rajtuk. Nem tudtam őket megérinteni.

-Jimin ez mi? Hol vagyunk? Hol voltál? - kezdte anya.

-Nem tudjátok mi ez a hely? - azt hittem itt mindenki tud róla, hogy halott.

-Nem,. - szólt apa. - egy kedves férfi jelent meg nálunk, valamit rólad mondott. Aztán képszakadás és itt vagyunk.

-Nem! - csattantam fel. - Jungkook minden de nem kedves, soha többet ne mondjátok ezt rá.

Azt az embert csak két hónapja ismerem de simán levágtam, hogy nem kedves. Ha egyszer meghal a pokolba kerül, talán még élvezné is az elmebeteg fejével. Még, hogy kedves...a halál apu agyára mehetett.

Nagyon nehéz, szinte lehetetlen volt közölni a szüleimmel, hogy az elmúlt napokban hol voltam. Nem lehet egyszerű a másikkal közölni, hogy meghalt és éppen a túlvilágon beszélgetünk.

Csúnyán, nagyon csúnyán hangzik, ha azt mondom, hogy nekik sokkal jobb itt. De igaz. Valami szörny izé lettem, aki bármikor lecsapolhatja a saját szüleit, akik életet adtak neki. Ha én öltem volna meg őket, akkor azt nem bírnám elviselni. Így is elég nehéz.

-Mi.. Meghaltunk? - kérdezte anya kiszakítva a gondolataimból.

-Igen, Jungkook ölt meg titeket.. Az a férfi, akit láttátok. - és engem.

Az egész családunkkal ő végzett. Azt viszont még nem tudom, hogy ki járt jobban. Ők vagy én.

-Butaságokat beszélsz fiam. Mi, hogy lennénk halottak! - bár anya ezt mondta. Sírt, tudta, hogy igazam van,csak nem akarta bevallani. Biztos nehéz nekik.

-Anya, ne sírj. Tu-tudunk beszélgetni. El tudok jönni ide. - csuklott el a hangom.

-Jimin,szeretlek de az neked milyen élet lenne? - zokogott tovább anya.

-Ezt hogy érted? - nem, nem akarom hallani. Tudom mit fog mondani.

-El kell engedned minket, ha tényleg halottak vagyunk. Nem töltheted az életed azzal, hogy ide járkálsz, a halott szüleihez.

-Nem! Ilyet hogy mondhatsz? Nem tudlak elfelejteni titeket, ez képtelenség lenne.

-Chim, anyád nem azt mondta, hogy el kell felejteni minket. Csak engedj el, fogadd el a tényt, hogy nem leszünk ott melletted.

-Képtelen vagyok rá, szeretlek titeket. Voltam olyan hülye, hogy alig beszéltem veletem, mert egyes témát túl kínosnak tartottam. Bárcsak ez lenne. - töröltem le a könnyeim.

Apa még mondani akart valamit de hirtelen egy hatalmas fény csapott le és melegség öntött el. A következő pillanatban már Yoongi szobájában találtam magam.

-Luna! Mi történt? - estem kétségbe.

-Ennyi ideig tartott. Máskor kell folytatni a beszélgetést.

-Vigyél vissza! Vissza akarok menni, nem akarok itt lenni. Velük akarok maradni. - kiabáltam.

Hirtelen Yoongi ölelt magához és a hajamat birizgálta. Sírtam, zokogtam, bőgtem. Mellettük akarok lenni.

-Yoongi, vissza akarok menni. - gyűrögettem a pólóját.

Nem mondott semmit, csak szorosabban fonta körém a karjait és a fejem tetejére adott egy puszit. Ott, abban a pillanatban rettenetesen jól esett az ölelése. Nem akarom, hogy elengedjen, biztonságban éreztem magam a karjaiban. Soha nem akarom, hogy mást öleljen meg így, csak engem.

Nem érdekel, hogy mennyire ciki vagy nem ciki a kialakult helyzet kettőnk között. Csak azt akarom, hogy mellettem legyen, engem öleljen. Csak engem.