Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

15.rész

Már kezdtem felkészülni rá, hogy valamilyen szuper gyilkos vámpírt teremtettem és most letépi a fejemet is. De szerencsére ez nem történt meg. Yoongi szorosan megához ölelt. Megnyugodva öleltem vissza.

-Tudtam, hogy nem téped le a fejem. - mondtam egy kicsit hisztérikusan nevetve.

Yoongi

Nagyon nehezen de sikerült legyőznöm saját magam és nem Jimin ütőerének támadni. Nekem ez még nem megy. Talán sose fog és örökre az állati vérre leszek utalva vagy a hűtött tasakos emberi vérre. Pedig sokkal jobb frissen, melegen.

-Sajnálom. - néztem le a csuklójára. Egy hatalmas seb volt ott és a fogaim nyoma. Megharapva csuklómat nyújtottam felé.

-Jimin, egy hatalmas seb van a kezeden. Felgyorsítja a gyógyulást. - győzködtem mikor nem nagyon akarta meginni.

Ezt a reakciót sose fogom megszokni. Még mindig aranyos.

Nehezen felkelve léptem a fürdőbe és egy törölközőt bebivezve töröltem le Jimin arcáról a vért.

-Vér nélkül jobban nézel ki. - simítottam végig elpirult arcán. Hogy állhat valakinek ennyire jól, ha elpirul?
Komolyan mondom, ha megegyszer elpirul nem tudom magam visszafogni és megcsók... Nem! Miket gondolok? Már az is elég nagy hiba volt számomra, hogy a barátom lett. Hát még az mekkora hiba lenne, ha beleszeretnék. Yoongi állj le!

-Mi történt veled Yoongi? - gyűrögette pólója alját.

-Bátyám üzenete. - néztem le oldalamra, ahol már egészen kicsi volt a seb. - Nem mond le arról, hogy megcsapoljalak. Amiért nem teszem meg, ilyen cuki ajándékokat kapok tőle.

-Akkor csapolj le, amennyit akarsz. - nézett hirtelen rám. Oké, valami súlyosan megtámadta az agyát.

-Nem! Ki tudja mennyit akar és hogy biztosan arra használná amire mondja. - mondtam kételkedve rázva a fejem. Nem biztam meg Jungkookban. Ki tudja, hogy pontosan mire kell neki. Bármit kinézek belőle.

-De Yoongi, nem akarom, hogy megsérülj, megint.. Vagy esetleg az életedbe kerülne. - nézett rám boci szemekkel.

-Magad miatt jobban kéne aggódni. Engem megölni tényleg nem fog. De téged lehet.

Ezt a beszélgetést nem voltam hajlandó folytatni. Nem fogom hagyni, hogy miattam aggódjon, amikor maga miatt jobban kéne.

Hogy hogyan fogom pontosan feltakarítani ezt a sok vért még kérdéses számomra.

Jimin segítségével sikerült valamivel gyorsabban feltakarítani, de még így is fel kellett tartania a többieket egy kis ideig.

A nap nagyon fárasztó volt. Nem segített rajtam, hogy Jimin egész nap beszélt. Szó szerint be nem áll a szája.
És az sem, hogy ma megyek hozzájuk. Valamilyen hülye iskolai feladatban összeraktak minket és most két hétig járkálhatok hozzájuk. Nem is zavarna, ha a szüleivel nem kéne beszélnem. 80 éve nem beszéltem mások szüleivel, túl régen volt már ez.

Hoseokkal és Jiminnel mentem haza.

-Mondd, sose marad csöndben? - fordultam Hoseok felé.

-Sose. - rázta a fejét nevetve.

Hirtelen megtorpantam.Jiminékhez értünk és én nagyon nem akartam bemenni.

-Yoongi, mi a baj? Mit állsz ott? - kérdezte Jimin.

-Én.. Én csak nem akarok bemenni. - Jimin kérdőn nézett rám. - A szüleid miatt.

-Na tőlük aztán nem kell félned. Jó fejek. - veregette meg a vállam Hoseok.

Jimin egy hatalmas mosoly kíséretében vonszolt be a házba. Szóval ilyen érzés, ha úgy vonszolnak. Itt ígérem meg sose fogom mégegyszer vonszolni Jimint.

-Gyere már, nincsenek itthon apuék.

Ez a kijelentés megnyugtatott. Fogalmam sincs, hogy miért idegeskedek én ezen ennyit.

Sokkal nyugodtabb szívvel álltam neki a feladatnak.

-Yoongi. - suttogta Jimin.

Valamit még motyogott de már megint olyan halkan, hogy nem értettem semmit. Erről le kell szoknia.

Egészen közel húzódtam hozzá, hogy halljam a motyogását, amire elpirult.
Yoongi most szedd össze magad. Élettel teli arcáról nem tudtam levenni a szemem. Szemeiben csomó érzelem kavargott.

Àllánál fogva felemeltem fejét, hogy legalább rám nézzen.

-Itt maradsz megint? - pirult jobban el.

-Persze. - szinte kérnie sem kellene.

Hirtelen ajtónyitódás hangját hallottam. A szülei haza értek.
117 éves férfi módjára elfutottam. Olyan gyorsan, ahogy csak tudtam.

Valamikor hajnalban mentem vissza. Megvártam, ameddig mindenki alszik. Az ablak nyitva volt. Most vagy tudta, hogy vissza jövök vagy reménykedett benne.

-Itt hagytál. - ébredt fel Jimin az érkezésemre. Bevallom halkabban is mehetett volna a besurranás.

-Sajnálom. Kérlek ne haragudj...megijedtem.

-De nem kell félj.. Nem bántanak a szüleim. - nézett azzal a tipikus arccal, amikor megsértődik. Ezt három nap alatt többet láttam, mint szerintem bárki.

-Ne haragudj. Ígérem máskor nem fogok elfutni.

Jimin mosolygva húzódott arrébb, hogy elférjek mellette. Lefeküdve bújt hozzám és aludt el.

Nem akarom még magamnak sem bevallani de szerintem kezdek bele szeretni. Nem lesz ennek jó vége. Amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan gyorsan kell elűzni.