Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

45.rész

Jimin

Jungkook megnyílvánulásán majdnem elnevettem magam. Most komolyan ki képes ilyet mondani? Az egészben egy hülye csókot nem bánt meg? Ráadásul egy olyan csókot, amit én messziről el akartam kerülni. Utána meg felvitt a szobájába. Nem értem én itt a logikát. Ezeket mind az akaratomon kívül tette, talán, ha ez nem így lenne és valamivel kevesebben állt volna hozzám akkor nem gyűlölném tiszta szívből.

-Te tiszta hülye vagy, tudsz róla? - löktem el magamtól idegesen.

-Jimin. - lépett hozzám közelebb.

-Nem! Ne gyere közelebb. Én Hobiról és rólad jöttem beszélni. Nem arról, hogy lekaptál, majd tudjuk jól mit csináltál. Most komolyan melyik része indított be annyira? A sírás vagy a könyörgés, hogy ne tedd? Jungkook, komolyan te egy beteg ember vagy. Tudod te mennyire féltem tőled?

-És most nem félsz? - kérdezte idegesen. - Ahhoz képest elég jól vissza tudsz dumálni.

-Nem, nem félek. Tudod miért? Mert, ha meghalok a szüleimmel lehetek. Azért. Nem akarom, hogy ennyit bántsd a legjobb barátom, mint engem.

-Jimin nem fogom bántani! Ha akarnám már rég megtettem volna. Téged sem akartalak de muszáj volt megutálnod, mert nem lehetek beléd szerelmes. - nézett rám vörös szemekkel.

Ha ő így játszik, akkor én úgy. Van, amit már tanultam Lunától és nem fogok félni használni az erőmet.

-Mi ez? Valami elcseszett romantikus tini dráma? - nevettem fel erőltetetten. - Megsúgnád, hogy miért nem szerethetsz?

Jungkook sóhajtva nézett rám majd leült és jelezte, hogy én is üljek le.

-Még 1900 környékén lehetett. Akkoriban nagyon szerettem valakit, szinte halálosan. Beteg lett. A halálos ágyán ígértem meg neki, hogy az életem végéig szeretni fogom. És, ha téged is szeretnélek őt már nem tudnám annyira szeretni.

Furcsa volt Jungkooktól ez az őszinteség. Jó volt így látni. Olyan emberien nézett ki és nem úgy, mint egy gyilkos vámpír.

-Bármennyire is utállak téged és foglak is. Van egy mód arra, hogy láthasd.

Jungkook szemei felcsillantak a kijelentése és közelebb kúszott hozzám. Mint egy kisgyerek, úgy nézett rám. Aranyos volt.

-Át tudlak vinni a túlvilágra de nem most. Ahhoz Luna is kelleni fog.

Könnyes szemekkel ölelt át engem. Szeritem most láttam életemben először sírni.

-Ne bánts Hobit, jó? - mondtam, miközben én is megöleltem őt.

Úgy rohantam ki az erdőből, miután Jungkook megigérte, hogy nem fogja bántani az egyik legfontosabb személyt az életemben. Boldogan öleltem magamhoz, amit viszonzott is és, amint elújságoltam neki, hogy addig nem bánom, ameddig nem lesz baj csak jobban magához húzott.

Igazság szerint, ha bánnám is a dolgot nem tudnék mit csinálni vele. Az ő élete, ő tudja mi jó neki. Én maximum javaslatot tehetek, hogy szeritnem nem jó ez a dolog. Amúgy sem járni fognak, hanem csak haverok vagy valami olyasmi. Attól még, hogy én gyűlölöm, neki nem kell.

Yoongi ágyán feküdtem és szokásosan a plafont néztem. Éreztem, hogy barátom mellém kúszik és ezzel együtt egy mosoly jelent meg az arcomon. Mikor a derekamhoz nyúlt elnevettem magam, mert elég csikis vagyok. Még mindig.

-Yoo, ne csikizz. - fogtam le a kezét.

-Miért ne? Megtehetem. - kérdezte féloldalas mosollyal és újból megcsikizett.

-Kérlek ne. - nevettem.

-Hiányoztál. - állt le a kínzásommal.

Fura arckifejezéssel az arcomon ültem fel. Nem értettem, hogy ezt mire mondja, amikor el se mentem.

-Mire gondolsz?

-Arra, hogy hiányzol. Azon kívül, hogy a suliba egymás mellett ülésén kívül nem nagyon voltunk együtt. Téged lefoglalnak a varázs órák Lunával, engem Nam köt le. Alig volt időnk egymásra. És.. - húzta el a száját. - Féltem, hogy el fogunk távolodni.

-Ettől nem kell félned. Valóban kevés időt voltunk együtt de ugyanúgy szeretlek téged. Min Yoongi, szeretlek. Menthetetlenül. - túrtam hajába.

Yoongit is ritkán látom elpirulni. Most ezt a pillanatot örökre megjegyeztem magamnak, ki tudja mikor lesz rá szükség.

-Én is szeretlek. - döntött el az ágyon és megcsókolt. - Megmutassam mennyire? - suttogta a fülembe és egy puszit nyomott rá, amitől kirázott a hideg.

Visszahúztam magamhoz és a lágy csókból gyorsan csólcsata lett.