Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

30.rész

Úgy rontottam be a házba, mint egy felbőszült bika. Vöröset láttam. Nem érdekel ki állja utamat, nekem ez volt a végzős csepp a pohárban.

Ahogy megláttam, hogy Jungkook nyugodtan üldögél, mintha ez lenne számára a legnyugotabb nap,felkaptam az asztalon heverő villát és a vállába állítottam. Nem tudom, hogy miként került oda egy villa, amikor ebben a házban evőeszközt még nem láttam de nem is érdekelt.

Jungkookot figyeltem, ahogy a vallához kapva állt fel hirtelen. Idegesen kirántotta a helyéről és felém sétált. Hiába volt ijesztő...úgy az egész lénye, nem hátráltam.

-Kezd elegem lenni, hogy minden szart belém állítasz. - sziszegte.

-Kezd elegem lenni, hogy csak keresztbe teszel. - a bensőm kezdett egyre jobban felforrósodni. Éreztem, hogy bármelyik percen idegrohamot kaphatok. - Hogy gondoltad, hogy az ágyadba viszed? - kiabáltam.

-Szóval járt arra. - húzta féloldalas mosolyra száját, amit egy határozott ütéssel letöröltem róla.

-Ne merj így mosolyogni vagy a szemedbe állítom azt a villát.

-Ugyan. - törölte le a szája széléről a vért. - Ha már nektek is jó estétek volt,legyen neki is. Milyen barát lennél, ha megtagadnád az élvezetet tőle?

-Te rohadék, egyáltalán nem emlékszik, hogyan került az ágyadba. Úgy vitted be, hogy meg volt igézve. Esélye sem volt tiltakozni.

Yoongi

Sikeresen lebeszéltem Jimint, hogy megölje a bátyámat. Bármennyire is utálom, a halálát mégsem akarom, pedig megérdemelné. Teljesen úgy viselkedik, mint az apánk. Borzalmas.

Nagyot sóhajtva nyomkodtam a telefont, hogy elérjem Namjoont, aki se szó, se beszéd eltűnt. Hiába hívogattam, nem vette fel. Remélni tudom, hogy nem ment el egyedül semmilyen életveszélyes útra.

-Gyűlölöm. - huppant le az ágyra Jimin.

-Tudom. Én is. - mosolyogtam. - Szerintem Namjoon egyedül ment el segítségért neked. Féltem. A boszorkányok nem kedvelik a vámpírokat. - suttogtam gondterhelten. Egyre biztosabb voltam benne, hogy tényleg elment egyedül. Mindig felveszi a telefont, most napok óta nem tette.

-Tessék? - ült fel hirtelen. - Miért egyedül? Ennyire nem fontos. Egyedül is boldogulok. - mondta, de szerintem ezt még ő sem hitte el.

-Jimin, láttad te magadat, amikor az erőd majdnem elszabadul? Félelmetes. Nagyon nagy erőd van. Jungkook egy erős vámpír és kétszer majdnem megölted, mert a benned lévő akármi irányított téged. Nem te őt. - ültem fel én is. - Nem szabad hagynunk, hogy elhatalmasodjon feletted.

-De, ha ennyire veszélyes oda menni, miért egyedül ment? Miatt nem kell meghalnia. - nézett rám nagy szemekkel, lefelé ívelő szájjal.

Egy nyugtató mosolyt erőltettem magamra és megöleltem.

-Nem fog meghalni. Eléggé okos ahhoz, hogy életben maradjon. - suttogtam.

Hiába mondtam ezt. Nem nagyon hittem el még én sem. Tudom, hogy Nam tényleg okos, ravasz a túléléshez, mégsem hittem el, amit mondtam. Ezt tényleg nem egyedül kellett volna megtennie, ha segítségért ment.

-Tudunk beszélni? - kérdeztem eltolva magamtól.

Sokszor játszódott le a fejemben a tegnap este de nem jutottam semmire, hogy miért feküdtünk le egymással. Én egyre jobban fogadom el, hogy szerelmes vagyok Jiminbe. De ő miért tette meg? Lehet csak a fájdalmát akarta elfelejteni és pont ott voltam. Megeshet, ha valaki más lett volna ott, akkor vele feküdt volna le.

Soha semmilyen jelet nem mutatott arra, hogy többet érezne irántam. Nem, mintha én utaltam volna rá.