Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

26.rész

Amilyen gyorsan jött ez a hirtelen gyilkolhatnék, olyan gyorsan foszlott szét bennem. Apuék nem így neveltek, ha ezt most látnák biztos nagyot csalódnának bennem. Én tényleg olyan voltam, aki senkinek sem tudna ártani. És most vérköpésre késztetek egy vámpírt, akinek eltörtem a kezét és arra készülök, hogy szíven szúrom. Nem, nem fogom hagyni magam ezentúl senkinek sem, igenis a sarkamra fogok állni de.. Mitől lennék különb Jungkooktól, ha most megölöm? Ugyanolyan fájdalmat fogok okozni Yoonginak ezzel, mint amit én érzek. Hiába is érdemli meg ez a szemét, hogy a pokol tűzén égjen, nem tettem meg. Ahelyett, hogy egyenesen a szívébe helyeztem volna a kárót csak a lábába szúrtam bele. Attól még, hogy nem fogom megölni,a szenvedést megérdemeli.

Valamennyire lenyugodva sétáltam haza. Nem érdekelt, hogy mennyire akar visszatartani Yoongi, én mentem. Szükségem volt arra, hogy ott legyek. Egyedül. El kellett valamilyen formában búcsúznom a szüleimtől és a testvéremtől. Nyakamat tenném rá, hogy a tesóm sokkal bátrabb lett volna, mint én. Valahogy érzem.

Yoongi

Megkönnyebbülten rogytam vissza helyemre, amikor Jimin nem nyársalta fel a bátyámat. Szerintem nem Jimin volt ott akkor. Egészen biztos vagyok benne. Ez az erő, ami hirtelen jött teljesen kiforgatta önmagából. Sürgősen kell találni valami boszorkányt, aki megtanítja kezelni őt erre. Elég csak, annyira, hogy ne hirtelen törjön ki rajta.

-Finomabban nem tudod kiszedni azt a vackot? - szisszent fel Jungkook, mikor kicsit fájdalmasabb részre értem.

-Örülj, hogy egyáltalán segítek neked. És, hogy Jimin csak a lábadba állította bele. Úgyhogy most neked van kuss vagy benned hagyom. - förmedtem rá.

Nem bírom elviselni ezt a nyihogást. Tetteti a nagymenőt de, ha már egy kis fadarab a lábába áll akkor itt a halál.

-Hova tűnt az a Jungkook, aki könnyedén öli meg az embereket? Nem egyszer állítottak beléd karót. - motyogta, inkább magamnak, aminek Kook is fültanúja volt.

-Nem hát. De azok nem vámpír boszorkányok voltak, akik egy ujj lendítéssel repítik le a fejed. Ha ezt tudom, hogy vámpírként is lesz ereje már rég halott lenne. - köpte ki a  szavakat.

E szavak hallatán inkább vissza tettem a helyére azt a karót és Jimin után mentem. Az sem érdekel, ha úgy kell levágni Jungkook lábát. Ha kicsit is aggódom érte, mindig elcseszi pár szóval.

Megnyugvás volt nem látni egy hullát sem az úton. Ez vagy azt jelenti, hogy Jimin nem kapott el egy áldozatot sem vagy nem erre jött.

Aggódom érte, nagyon. Nem egyszerű elveszíteni a szüleid. Tudom, vagyis sejtem, hogy mit érezhet. Csak nekem volt cirka nyolcvan évem magam túltenni ezen, Jiminnek meg ma kell ezzel szembe néznie.

Be kellett vallanom magamnak, hogy nem csak egy barát számomra Jimin. Valami sokkal több. Az a csók után már kár volt tagadni magamnak. Az egészben csak azt sajnálom, hogy Jimin csak a vér íze miatt csókolt vissza.

Jimin

Nagyon fájt bemenni a lakásba, tudva, hogy soha többé nem fog engem itt várni senki. Egyedül éreztem magam a saját házunkba, olyan kihalt volt az egész, pedig még a cuccaik itt voltak.

Anyu kedvenc olvasó helyén a könyv, amit folyton olvasott. Apu fotelében a puha takaró, amivel mindig betakarta magát. Újra láttam magam előtt, ahogy apu szeretettel nézte anyát minden nap. Anya ilyenkor csak beszólna neki, hogy ne nézze, mert nem tud olvasni.

Egy fájdalmas mosoly jelent meg az arcomon, a szemem megtelt könnyekkel. A szobámba felsétálva feküdtem az ágyon. A plafont bámulva sírtam. Most igazán sajnálom azokat az időket, amiket a makacsságom miatt nem velük töltöttem. Mindent megadnék, hogy itt legyenek. Szükségem van a védelmező ölelésükre.

-Gyere. - mondtam, mikor valaki kopogott az ajtón. Pontosan tudtam, hogy Yoongi az.

-Jól vagy? - feküdt mellém, miután adtam neki elég helyet ehhez a művelethez.

Oldalra fordulva néztem a barna szemeibe, amik aggodalommal teltek meg. Kicsit elgondolkodtam, hogy mégis mikor engedtem ennyire közel magamhoz? Mikor kezdett el belőlem eléggé fura érzéseket kiváltani? Miért gondolok arra a csókra, ha ránézek? Ez hülyeség.. Csak azért kapott le, hogy vámpír legyek és ne haljak meg.

-Nem. - suttogtam a könnyeimmel küszködve.

-Akarsz róla beszélni? - törölte le  arcomról az egyik elszabadult könnycseppet.

-Nagyon fáj. Olyan üres lett minden. Mintha az egyik felemet teljesen elveszítettem volna. És még Hobit is féltem. Félek, hogy Jungkook bántani fogja és én nem is tudok neki majd segíteni. Ha őt is elveszítem..

-Majd megoldjuk. Nem fogom hagyni, hogy őt is bántsa. - nézett rám Yoongi.

Nagyon sóhajtva bujtam ölelésébe. Ott biztonságban éreztem magam. Hittem neki, hogy tényleg így lesz, bíztam benne.

-Csak ti ketten vagytok nekem. - dünnyögtem a nyakába. - Yoongi. - emeltem fel a fejem, hogy a szemébe tudják nézni. - Ígérd meg, hogy mellettem maradsz.

-Megígérem. Egy örökkévalóságig.. Barátok maradunk. - ez a szó. Barátok. Szinte a szívemig hatolt. Soha nem akarom ezt hallani a szájából, rendesen fájt, hogy csak barátként gondol rám. Én meg akarom mutatni neki, hogy nekem kezd több és több lenni szimpla havernál.

Felültem, hogy lássa az arcomon, hogy ezt többet ne mondja. Gondolni gondolhatja, csak ne foglalja mondatba.

-Mi a baj? - ült fel hirtelen. Ha eddig nem látta volna az arcomat, ilyen közelről biztos feltűnik neki. - Most mi az? Miért vágsz ilyen arcot? - hajolt közelebb, hogy lásson.

Egy halvány mosollyal az arcomon szüntettem meg azt az apró távolságot, ami köztünk volt. Ha meg akarom mutatni neki, hogy nem csak egy barát... Időben el kell kezdeni.