Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

28.rész

Reggel fájt a hátsó felem de sokat javított a helyzeten, hogy Yoongi aludt mellettem. Ugyan alig volt olyan nap, amikor nem aludt volna velem és ne csodáltam volna meg, ahogy alszik. De egy ilyen este után sokkal jobb volt így kelni. Ha nem nézzük, hogy vámpír, akkor ránézésre egyidősek vagyunk. 100 év mennyire nagy korkülönbség? Halkan elnevettem magam, hogy korán reggel ilyeneken jár az eszem. Ez inkább csak egy elterelés, hogy ne zuhanjak bele a borús gondolatokba.

Sóhajtva ültem az ágy szélére és a szobámat vizslattam. Az ágyam még mindig a szoba közepén volt, a földön apró darabokban hevert a lámpa, a szekrényem ajtaja letört. Mintha valaki felforgatta volna az egészet. Ha ez nem lett volna elég a ruháimat sem találtam, hiába kutattam át minden helyet a szobámba. Létezik olyan, hogy eltűntek? Csak úgy, maguktól?

Csalódottan néztem, hogy a szekrényajtót én nem tudom vissza rakni a helyére. És ekkor tűnt fel, hogy itthon alig maradt ruhám. Néhány pólón, boxeren, nadrágon kívül semmi nem volt benne. Mégis hova tűntek ezek, mert Yoonginál tuti nem voltak. Ha ezeket én tűntettem el az éjszaka folyamán, akkor minél előbb meg kell tanulnom használni az erőmet, mielőtt a fél házat talán Afrikába küldöm.

A szobámon kívül sem fogadott a legnagyobb rend. Itt is apró villanykörte darabok hevertek. Mégis mi a bajom a villanyokkal?

-Egy takarítás nem ártana. - mondta Yoongi, mire felugrottam ijedtemben. Ezt a halk osonós dolog nem fogom tudni megszokni.

-Tényleg kell. De előtte be kell vásárolni. Nekem még ruhát is. - sóhajtottam.

-Azt minek? - vonta fel a szemöldökét.

-Eltűntek. - csaptam combomra.

-Hova? - értetlenkedett Yoongi,miközben segített takarítani.

-Ha tudnám. - sóhajtottam. - Gyorsan kéne keríteni egy boszorkányt, aki segít nekem. Ha nem tudom irányítani az erőm, nagyobb baj is lehet pár ruhánál.

A csengő fülsüketító hangja szólt közbe. Komolyan ez egészben azt utálom, hogy minden olyan hangos. Gyorsan rohantam az ajtóhoz, mert az a valaki ráragadt a csengőre és semmi pénzért le nem szállt volna róla.

Hirtelen Hobi ugrott a nyakamba, amitől megfeszültem. Nem voltam arra kész, hogy találkozzak vele. Nekem ő most egy két lábon járó kaja. Erősen harapta be alsó ajkamat, hogy ne akarjak Hobinak támadni.

-Annyira jó látni, hogy jól vagy. - szorított szorosabban.

-Miről beszélsz? - toltam el magamtól, hogy rá tudjak nézni.

-Hogy hogy miről? Tegnap te hol voltál? - húzta össze a szemöldökét. - Vagy jobb az a kérdés, hogy kin voltál? - nézett el a vállam fölött, ahol Yoongi állt. Magamban átkoztam a gyereket, hogy a pólóját nem volt képes felvenni.. De az is lehet, hogy eltűnt, akkor bocsi.

-Hobi. - fogtam meg a vállát. - miről beszélsz?

-Tegnap éjjel a fel városban elment a világítás. Egy csomó kisebb baleset is volt, ennek az utcának a környékén. Az autó lámpák a helyükről is kitörtek. Megijedtem, hogy titeket is baleset ért. - hadarta.

Az ujjaim, amik eddig legjobb barátom vállát szorongatták erőtlenül csúsztak le. Biztos voltam benne, hogy ez az én művem volt. Komolyan meg kell tanulnom ezt kezelni. Csak remélni tudom, hogy komoly károk nem alakultak ki emiatt.

-Ez már nagyobb baj, mint néhány ruha. - suttogta Yoongi. Hangján tisztán hallani lehetett, hogy jót mulat ezen az egészen.

Hobi csak értetlenül állt az ajtóban. Szegényt most sajnálom, fogalma sincs, hogy az elmúlt hetekben mi a fene történt körülöttem. Eléggé eltávolodtam tőle, de csak az ő érdekében.

-Gyere be. - húztam be a házba. Nem akartam neki elmondani semmit. Addig van biztonságban, ameddig nem tudja ezt az egészet,viszont hiányzott a legjobb barátom és szükségem volt rá.

-Itt mi történt? - nézett körbe a házba. Hirtelen habogtam valamit de Hobi úgy látott át rajtam, mint a szitán.

-Yoongi volt. - mutattam rá a mellettem állóra,aki kikerekedett szemekkel nézett rám. - Csak megörült és ezt csinálta.

-Igen. - értett egyet velem. - Az élvezettől.. - tette hozzá rám pillanatva.

Mielőtt még vissza szólhattam volna Hobi nevetve vágott közbe.

-Ti lefeküdtetek. - jelentette ki. Hiába is próbáltam tagadni, sose tudtam hazudni. És pechemre Hobi jobban ismert engem, mint én saját magamat. Megadóan sóhajtottam és tűrte legjobb barátom tekintetét, ahogy hol engem, hol Yoongit vizslatta sunyi mosollyal.

Egy rossz mozdulat miatt Hobi fájdalmasan szisszent fel és oldalához kapott. Ijedten siettem hozzá, hogy megvizsgáljam, hogy mi a baj de nem hagyta. Még azt sem, hogy a közelébe menjek.

-Mi a baj? - kérdeztem tőle, egyre jobban félve. Eddig semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármi baj lenne.

-Semmi. Nincs semmi. - mondta de hangja, ami fájdalomról árulkodott és eltorzult arca teljesen mást mondott.

-Hobi. Mi történt? - kérdeztem egyre feszültebben. A fejemben lévő lámpa vörösen izzott és rögtön Jungkook mondta jutott eszembe, hogy meg fogja ölni.

-Ne-Nincs semmi. Nem rontok el semmit. - tett pár lépést hátra,ahogy közeledtem felé.

-A legjobb barátod vagyok, tudod, hogy bármit elmodhatsz. Legyen az bármi. Tudom, hogy az utóbbi időben elhanyagoltalak, amit sajnálok de.. Attól még a legjobb barátod leszek és maradok is,úgyhogy nyugodtam elmondhatod. Ha kell akkor bemegyünk a szobámba, hogy ketten legyünk. - kezdtem aggódni, hogy talán, azért nem mondja el mi a nanaz, mert már nem bízik meg valamiért bennem annyira, mint régen.

Hobi nagyot sóhajtva nézett rám, majd kicsit félve pillantott Yoongira, aki mellettem állt.

-Jungkook volt. - mondta, olyan hangon, mint, aki a világ legnagyobb bűnét követte el.