Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

65.rész

Taehyungot néztem, aki fel alá mászkált és nekünk magyarázott.

-Pont jól jött, hogy te és Jungkookie jöttetek hozzám. Éreztem, hogy az erőd nem olyan erős még, hogy ne tudjalak felhasználni. És ti, cukorfalatok. - mutatott ránk. - Annyira sietettetek megmenteni Jimint, hogy nem gondoltatok arra, hogy a közelben vagyok elföldelve. Kicsit időbe tarott amíg újra így nézek ki. - mutatott végig magán. - Tudod több, mint száz év sok idő. Kicsit csinosítani kellett magamon. - tette karba a kezét mosolyogva.

Nagy önuralom kellett, ahhoz, hogy ne alarjak neki ugrani és minimum torokra támadni. Két dolog tartott vissza. Taehyung ereje és Jungkook. Elnézve őt és, azt , ahogy a kékséget nézi bármire képes lenne. És ő tényleg bármire képes. Valahogy nem úgy akarok meghalni, hogy a szívem tépik ki vagy karót állítanak belém.

Magamnak még tudtam megálljt parancsolni, viszont az erőmnek nem. Olyan volt, mikor készen voltam megölni Jungkookot. A bensőm kezdet felforrósodni és majd' felrobbantam.

-Jimin, csak nyugodj le. Gondolj bele... Én halott voltam, mégis el tudtam venni a tested, szerinted élve mire vagyok képes? - hajolt le hozzám.

Lehet, hogy neki nagyobb az ereje, és azt érzi is, viszont azt nem volt képes érzékelni, hogy fel akarom pofozni. Ezen a ponton már annyira irritált, hogy meglendítettem a kezem, ami Taehyung arcával találkozott.

Jungkook szinte már automatikusan pattant fel és Taehyung mellé állt. Én is már felálltam és idegesen meredtem mind a kettőre.

-Gyerünk. Üss meg, ölj meg vagy csinálj bármit is. - sziszegtem Jungkook felé. - Mit nem próbáltál meg már velem csinálni? Mit nem csináltál már velem? Nem nagyon tudsz már meglepni. - tettem karba a kezem. - És te, fogalmad sincs, hogy mire vagy épp mire nem vagyok képes. Nem ismersz engem.

-Ahogy te se engem. - vonta fel a szemöldökét.

-Annyi elég, hogy nem éppen vagy jó ember. Vagy akármi is vagy. - forgattam a szemem. - Pont Jungkookhoz illesz.

-Csak nem féltékeny vagy drágaság. - bigyesztette le a száját, nekem pedig a reggeli is majdnem visszaköszönt. - Gyengepontot találni a másikon könnyű. - rágcsálta a szája szélét. - És neked ki? - nézett körül a mögöttem állókon.

-Talán Namjoon? Vagy Luna? - ahogy sorolta őket, az ideg is egyre nagyobb volt bennem és egyre nehezebb volt a kitőrni akaró erőmet is visszafogni. - Az a srác, aki Luna mellett áll? - mutatott Hobira, aki időközben érkezett meg hozzánk. Itt már a kezemet újból lendíteni akartam. - Vagy.. Yoongi. - Húzta féloldalas mosolyra a száját, miközben vetett rá egy futó pillantást. A szemén egy pillanatra átfutott egy fekete szín, amit nem egy jó jelnek tudtam be.

-Meg ne merd próbálni. - mondtam, mikor éreztem, hogy az ő ereje is egyre erősebb lett.

-És miért ne? Pedig jól állna neki egy seb, mondjuk az arcán. - tettetett gondolkodást.

Hirtelen szisszent fel a barátom, mire oda kaptam a fejem és láttam, hogy arcán ott díszeleg egy kisebb karcolás.

-Állj le. - mondtam neki ideges hangon.

-Kéne? Nem úgy gondolom. - nevetett fel. - De az is lehet, hogy több seb is jól állna neki, vagy mondjuk egy karó?

Lendítette a karját az ő irányába, mire én elkaptam és teljes ideggel meredtem rá.

Már nem is akartam parancsolni az erőmnek, szabadon engedtem.

A következő pillanatban Taehyung repült át az ablakon, darabjaira törve azt. Én elindultam felé és kész voltam újra visszaküldeni a halottak világába. Nem bírom, ha azokkal baszakodnak, akiket szeretek.