Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

48.rész

Jungkook

1900 óta nem láttam a számomra legfontosabb személyt az életemben. Mióta meghalt, megváltoztam. Teljesen kifordultam önmagamból és egy érzéketlen szörnyeteg lettem. Muszáj voltam figyelmen kívül hagyni az érzéseimet, mert fájt. Fájt, hogy egy rohadt betegség miatt kellett elveszítenem őt.

Az is feltépte a hegesedésnek induló sebeimet, mik a szívemen voltak, hogy az öcsém összeszedett egy embert. Megbízott benne, megmondta mik is vagyunk és a házunkba hozta. Dühös voltam, mert tudtam mivel jár egy ember bizalma. Namjoon barátját is muszáj voltam megölni, mert nem bízhatunk benne. Viszont.. Jimint nem tudtam megölni.

Eszembe jutott, hogy mit ígértem szerelmemnek. És elkezdődött a lavina. Képes voltam megerőszakolni, megölni a szüleit és a legjobb barátjával is ágyba kerültem. Tettem eleget arról, hogy gyűlöljön. És sikerült. Először az is fájt de nem akartam ennél jobban is megszeretni, nem tehettem meg ezt vele.

És az, hogy ennel ellenére is segít nekem, hogy újból lássam. Felemelő érzés. Rettenetesen hálás vagyok neki.

Amikor nem tudott először átvinni minket a holtak világába.. Fel is adtam mindent. De végül itt vagyok.

A gyönyörű helyen, ahol a gyönyörű barátommal jártam folyamatosan. Ahogy szaladt felém az összes emlék előjött. Ahogy megcsókolt... Amit nem értettem, azt hittem élő a holtal nem tud érintkezni.

-Tegnap vártalak, nem jöttél. Hol voltál? - túrt hajamba.

-Tegnap? - rázta meg a fejem.

-Jungkook, tegnap. - szólt közbe Jimin.

Itt már teljesen össze voltam zavarodva. Ez több, mint 100 éve történt. Milyen tegnap?

Szerelem aggódóan nézett Jiminre majd rám. Tett pár lépést hátra és mérgesen meredt rám. Rögtön leesett és újból magamhoz rántottam.

-Kedvesem, semmi olyan dolog nem történt kettőnk között. - mosolyogtam. Mindig is imádtam ezt az apró féltékenységet, ami volt benne. Rettenetes aranyosak találtam. - Ő csak egy barát.

-Valóban? - nézett Jiminre, aki mosolyogva helyeselt nekem.

-Szia, Jimin vagyok. - hajolt meg.

-Taehyungnak hívnak. - hajolt ő is meg. - De Jungkook.. Hol voltál tegnap?

-Kérdezhetek valamit? - tette Taehyung vállára a kezét Jimin. - Mióta nem láttad Jungkookot? És szerinted milyen évet írunk?

Taehyung a furcsa kérdés miatt kuncogott egyet, ami zene volt füleimnek. Olyan régen nem hallottam ezt a hangot és most a szívem újból tele van boldogsággal. Nem akarok innen elmenni, csak vele együtt. Nélkül egy tapotatt sem modulok.

-Tegnapelőtt találkoztam vele utoljára és természetesen 1900-at írunk. Jungkook, esetleg a barátod beteg? - kérdezte suttogva.

-Hé! Nem vagyok beteg, oké? Én csak egy kérdést tettem fel, mert van egy elméletem.

Jimin érzéseit nagyon könnyen meg lehet bántani. Rettenetes könnyen. És Taehyungot is.

-Ha nem lenne baj veled, akkor nem kérdeznés milyen évet írunk! - tette karba kezeit, ami miatt felnevettem. - Kinevetsz? - nézett fel rám.

-Igen! Csak azért, mert aranyos vagy. És újra rájöttem, hogy szeretlek. Ennyi év után is megbolondulok érted. Hiányoztál. - simogattam a hátát.

-Milyen ennyi év? Jungkook, csak tegnap nem láttuk egymást. Mert te nem jöttél el.

Sóhajtva Jiminre néztem és láttam a szemeiben, hogy arra gondol, amire én.

-Gyere, menjünk a fához. El kell mesélnünk valamit.

-Ő is jön? - nézett Jiminre sértődötten.

-Komolyan, ti ketten össze is illetek. Elviselhetetlenek vagytok. - forgatta meg a szemeit, majd a távolban lévő fához vette az irányt.

-Taehyung, muszáj neki is jönni. Ő jobban el tudja magyarázni azt, amit el akarunk mondnai neked.

Muszáj volt elmondani neki, nem hagyhattam ebben a tudatban, hogy csak tegnap nem láttuk egymást.