Vampire - YOONMIN (BEFEJEZETT)

47.rész

Jimin

Békésen feküdtem Yoongi mellett a puha ágyban, amikor hirtelen Jungkook tépte fel az ajtót és ugrott közénk. Mint egy rossz gyerek, esküszöm.

-Mit csinálsz? - ültem fel hirtelen.

-Kimennél?

-Nem. - rázta a fejét. - Jimin, bújj ki onnan és menjünk a halottakhoz.

-Tessék? - ült fel Yoongi is.

Amikor azt mondtam Jungkooknak, hogy van megoldás rá, hogy akár lássa is a régi szerelmét nem azt gondoltam, hogy mindjárt aznap akarja ezt megtenni. Érthető volt, hiszen tényleg rég látta, még 1900-ban de akkor is.. Legalább egy napot várt volna rá.

Kikászàlódtam a meleg takaró alól és hatalmas sóhajjal kezdtem megkeresni Lunát.

-Jimin, ti vissza akartok menni? - sietett mellém a barátom.

-Megígérte nekem, hogy láthatom. Újra láthatom. - lelkesedett Jungkook.

A szemeibe nézve nem tudtam ellent mondani neki. Én is alig vártam, hogy újra és újra lássam a szüleimet. Bármennyire is utálom, képtelen voltam megszegni azt az ígéretet, amit nem is tettem meg neki.

Mostmár kettő nagyra nőtt gyerek loholt utánam. Jungkook azért, hogy lássa azt, akit szeretne. Yoongi, azért, hogy rábeszélje Lunát, ne engedjen el minket oda. Kicsit túlságosan is félt engem. Oké, hogy egyszer ott ragadtam de most nem fogok..

A lány kint feküdt a füvön és az eget bámulta. Jungkook, ahogy meglátta oda futott és szinte rá vetette magát.

-Mi a bajod? - tolta el magától az idősebbet.

-Segítesz? - nézett rá hatalmas boci szemekkel. Ez a fajta Jungkook sokkal jobban tetszik nekem.

-Mégis miben?

-Kérlek ne engedd meg nekik! - telepedett le mellé Yoongi.

-Jimin, egyedül te vagy itt a normális. Kérlek világosíts fel. - kelt fel.

-Jungkook szeretne látni valakit, aki meghalt. Ehhez viszont kell a te segítséged is. Én egyedül nem tudom átvinni őt is. Yoongi, ezt nem akarja, mert szerinte túlságosan is veszélyes. - vázoltam fel a helyzetet.

-Egy kicsit tényleg az d..

-Na látod! Miért kell menni? - vágott a szavába Yoongi.

-Segítek. - mondta ki egyszerűen.

Jungkook ugrált a boldogságtól, Yoongi meg szinte depresszióba esett.

-Yoo, meg kell tanulnia.

Yoongi bele törődve a helyzetbe, miszerint semmivel sem lehet engem és Jungkook meggyőzni, abban, hogy ne menjünk elengedte a dolgot. A dolgot elengedte, a kezemet viszont nem. Egészen addig fogta, ameddig elő nem készültünk.

A gyertyákat kiraktuk a helyükre, megfelelően besötétítettünk és körbe ültünk.

-Elmondom, hogy hogyan kell. Te pedig egyedül megcsinálod. - nézett rám a tanárom, nekem pedig a torkomon forrt az összes szó.

-Ne nézz így! Sikerülni fog. - bátorított.

Luna felvilágosítást adott és várta a csodát. Csak úgy, mint Jungkook. Viszont ez a csoda nem történt meg, konkrétan semmi nem történt.

-Miért nem segítesz? - nézetem rá kétségbeesve.

-Mert tudod te! Ne görcsölj rá.

Mély levegőt vettem és koncentráltam. Magam elé kellett képzelem egy olyan fiú alakját, akit életemben nem láttam. Még képen sem, nemhogy élőben.

Sokadik próbálkozás után sikerült csak.

Egy szép tisztásom voltunk, a közepén egy fával, lemenő nappal.

-Ez volt az a hely, ahova rendszeresen jártunk. - suttogta Jungkook.

-Szép hely. - mosolyogtam. Valóban gyönyörű volt.

-Jungkook! - kiabálta valaki.

Egy nálam magasabb, barna hajú fiú futott Jungkook felé. Amikor hozzánk ért egy szoros ölelésbe vonta Jungkookot és megcsókolta.

-Tegnap vártalak, nem jöttél. Hol voltál? - kérdezte mély hangján.

Közelebbről megnézve hófehér arca volt, kicsit sápadt. Hosszú ujjai táncot jártak Jungkook tincsei közt.

Ez mind szép és jó lenne, ha nem kéne közölni vele, hogy halott. Már sok - sok éve.