Zöld Villám | BNHA | femDeku

1.3./4

Mikor már csak három hónapom maradt a tízből, épp a parthoz közeli közparkban róttuk a köröket levezetés gyanánt. Én egy mikróval a kezemben futottam, All Might pedig egy segway-yel kísért, mivel gyenge volt normál alakjában, sőt, találkozásaink alatt előfordult, hogy többször rosszul lett, ahogy buzgón drukkolt nekem. Minden egyes ilyen köhögő rohamnál, szívinfarktust kaptam és ugrásra készen álltam, hogy ha segítenem kell egy másodpercet se veszítsek. Borzalmas volt így látni és érezni, hogy a megszokottnál is tehetetlenebb vagyok. 

Tudtam jól, hogy az állapota visszafordíthatatlan. Egy nagyobb erő, hatalom vagy egy egyszerű csoda kellene ahhoz, hogy visszanyerje sérülése előtti teljes egészségét és mindent, ami ezzel együtt járt, bár javulhatna valamennyit kellő pihenéssel, magára fordított idővel de annyira lefoglalta a felügyeletem és a hős munka, meg még ki tudja mi, hogy nem fordított elég figyelmet magára és ezt látván nem bírtam, nem aggódni miatta. Folyamatosan, bármikor. 

Persze, semmi jogom nem volt, még ezzel a kis törődéssel sem zavarni, sem beleütni az orrom az életébe, mert hát igazából én senkije sem vagyok, mégse bírom ki. Akár az életemet is odaadnám, ha újra jól lenne de tisztában vagyok, hogy azért ilyen nyúzott mert megfizette az árát. Feláldozta az egészségét és elhasználta a testét az emberiség megmentéséért. Az egész életét arra szentelte, hogy megmentsen másokat. 

Hát, kell ennél több ok arra, hogy teljes szívből szeressem? Mondjuk olyan apró dolgokért is imádom, mint mikor normál alakjában néha elkáromkodja magát. Istenem, az annyira laza! Vannak pillanatok, amikor el is felejtem, hogy ő All Might, a példamutatás nagymestere, a hibátlanság élő szobra.

Hirtelen elmosódtak először a fák, aztán többszöri pislogás után, már All Might is elhomályosult. Elsőre csak azt hittem, hogy az izzadság belefolyt a szemembe de amikor egyre nehezebbnek éreztem a fájó lábaimat, már gondoltam, hogy valami nem okés, majd azzal a lendülettel eldőltem mint egy zsák krumpli. Pár másodpercre képszakadásom is lehetett de azért azt érzékeltem, ahogy a mikró hangos puffanással földet ért és ezt észrevéve All Might megállt.

– Hé, hé, mi a baj? – kérdezte és ijedten nézett vissza rám.

Mikor nem feleltem neki, még nem gondolta, hogy nagy baj lenne, max azt, hogy elbotlottam és kihasználom az időt egy kis heverészésre.

– Már csak három hónapod maradt! Így nem fog sikerülni. Fel akarod adni? Lazítani és pihenni akarsz ma? – kérdezte és elindult felém.

– Nem! – nyöszörögtem, még így félkomában is határozottan és megpróbáltam megmozdulni de nem engedelmeskedett a végtelenül kimerült testem. Sikítottak az izmaim a végtagjaimon és már megbántam, hogy az edzőterembe egy szettel több súlyzós gyakorlatot végeztem mint amennyit kellett volna.

All Might, ahogy végignézte a kínlódásomat és kezdett rájönni, hogy miért is nem pattanok fel, a kristály tiszta kék szeme egyre borúsabban csillogott.

– Nem tartottad magad az edzéstervhez! Hm? A túlhajszoltsággal pont az ellenkezőjét éred el! Nem akarsz bekerülni oda?!

Ökölbe szorult a kezem az igazságtalanság hallatán és most már én is kezdtem mérges lenni. Magamra és rá is, hogy ilyeneket mond.

– De! Minden egyes betűt követem a tervből! – néztem fel rá a földről és nem bírtam visszatartani a könnyeimet. – De bejutni oda nem elég...! Sokkal többet kell dolgoznom másoknál... – és csak Kacchan mindenre elszánt tekintete lebegett a szemem előtt. Ha ő mindent megtesz az álmaiért, akkor én sem tehetek kevesebbet! Úgy tíz éves lemaradásban vagyok tőle, All Might-tól pedig fényévekre. Nem lazsálhatok! – Olyan hatalmas hős akarok lenni, mint te! – elcsuklott a hangom és már csak magamban bírtam befejezni a mondatot: „hogy méltó legyek hozzád."

Döbbenten nézett egy pillanatig majd lehajolt hozzám és segített felülni. Közben azt motyogta, hogy mennyire makacs vagyok. Jeleztem neki, hogy még egy kicsit nem állnék fel, ezért ő is leült mellém és előkapott a kabátja zsebéből egy energiaszeletet és átnyújtotta. Hálásan elfogadtam  miközben egymást vizslattuk. Vártam, hogy mondjon valamit és nem is késett vele sokat.

– Ha ez a helyzet, akkor tényleg nem szabadna ennyire előre rohannod. – aggódás volt a tekintetében. – De megértem az érzéseidet. – mosolygott rám. – Bízd csak rá magad az öregre, és haladj a terv szerint!

– All Might... te nem is vagy öreg... – vágtam rá két falat között, mire csak egy kínos nevetgélést kaptam válaszul, ami roppant gyanús lett nekem. Vajon hány éves lehet igazából? A proteintől úgy éreztem, hogy teljesen feltöltődtem de ahogy álltam fel, újra megszédültem. All Might most elég közel volt, hogy megfogjon és majdnem őt is magammal rántottam de sikerült talpon maradnom és ez már jó jelnek vettem.

– Midoriya jól vagy?

– Persze! Folytassuk! – erősködtem de már csóválni is kezdte a fejét. A keze a karomon volt és éreztem, ahogy melegíti a bőrömet. Felnéztem rá és igaz, hogy alapból két méter magas volt de ebben a formájában alacsonyabbnak tűnt. Olyan egy-nyolcvan körül mozoghatott, én meg 161 voltam. Így álltunk egymással szembe és elszántan folytatni akartam.

– Nem fogjuk. Elég volt mára. Nem akarom, hogy megsérülj. Hazakísérlek! – szögezte le de úgy, hogy a hangja fokozatosan elhalkult, mintha valami rosszat mondana.

Teljesen meghatott, hogy aggódik értem és egy átgondolatlan mozzanattal neki dőltem és megöleltem. Féltem, hogy rögtön ellők magától de miután szétnézett és látta, hogy sehol senki, viszonozta az ölelést, ami nagyon jól esett. Reméltem, hogy ő is megkedvelt már, mivel több mint fél éve majdnem minden nap találkoztunk és egyre szorosabb lett a kapcsolatunk. Óhatatlanul megismertük egymás szokásait és idegesítő dolgait. Például megtudtam, hogy mindketten odavagyunk a mozikért és All Might kedvenc időtöltése a természetjárás, azon belül is Yakushimai nagy erdőben, a 2300 éves cédrusfák nézegetése. Így, már értem, hogy miért vagyunk folyamatosan a friss levegőn, még akkor is, amikor zuhog.

Az ölelés addig tartott, ameddig meg nem éreztem a férfi állát a fejem tetején, ezután hirtelen elengedett és úgy csinált mintha mi sem történt volna. Hagyta, hogy hazáig belekapaszkodjak és a világ összes kincséért sem cseréltem volna ebben a pillanatban mással.

Minél kevesebb időm maradt, annál jobban hajtottam magam és mindent beleadtam a part pakolásába és a kis külön edzéseimbe. Persze, ezután sokkal okosabban csináltam és nem fordult elő többet, hogy All Might előtt legyek rosszul de még így is a mindig aggódó és a jövőbe merengő szemeivel, szomorúan figyelt. Szigorúan tartotta a két lépés távolságot tőlem de néha-néha azért sikerült beljebb férkőznöm, ilyenkor úgy láttam, hogy ő is élvezi a közelségemet.