Zöld Villám | BNHA | femDeku

1.3./5

A nagy nap előtti hónapban, az utolsó ilyen akciómba is beleadtam a teljes szívemet. Épp kaptam 5 perc pihit a parton, miközben a hátunk mögött lassan a horizont alá bukott a nap.

– All Might! – ziháltam és próbáltam kicsit levinni a pulzusomat. A mellettem lévő helyet megpaskolván jeleztem, hogy üljön le mellém. – Tudok egy nagyon jó találós kérdést, amiről te jutottál az eszembe. Kíváncsi vagy rá? – kérdeztem és már kúszott is az arcomra a szemtelen mosolyom.

– Persze! – lazult el, ahogy leült és még nem sejtette, hogy mire akarok kilyukadni.

– Oké! – csúsztam szorosan mellé és nyújtottam a kezem felé. Ő is ezt tette és határozottan fogtam meg a hatalmas kézfejét és megfordítván, a tenyerére kezdtem el rajzolni a mutatóujjammal.

– Itt van egy folyó. – húztam egy kacskaringós vonalat a harcedzett bőre közepére. Megmutattam hol áll az egyik parton majd mutattam hová kell eljutnia. – Át kell jutnod, hogy megments egy bajbajutottat. Te, mint a legnagyobb hős, hogy jutnál át? – tettem fel a nagy kérdést és már két kézzel kapaszkodtam belé, miközben elkezdte sorolni a lehetőségeket, én pedig felkészülten figyeltem minden apró reakciójára és raktároztam el a szívembe a bőre melegségét.

– Átugrok! – vágta rá egyből, mintha ez lenne a világ legkönnyebb kérdése.

– Nem lehet! Még neked is túl széles!

– Nemár baszki! Akkor átúszom...

– Sajnos azt sem lehet! Még Téged is legyőző fenevadak vannak benne...

Találgatott még párat és már látszott rajta, hogy nagyon töri a fejét de a lehetőségek egyre csak fogytak, én pedig sorra lehetetlenítettem el az összeset. A végén már teljes kétségbeesés volt rajta, én eközben még párszor megrajzoltam a folyót a tenyerén, taglaltam a pánikot, hogy érezze a probléma súlyát.

– Jó! Akkor nem tudom! – adta fel elcsüggedése közepette és boci szemekkel nézett rám.

Az emlékezetembe véstem ezt a pillantott, majd lazán csak ennyit feleltem neki.

– Én sem tudom! De jó volt fogni a kezed! – és elkezdtem nevetni.

Teljesen zavarba jött ennek hallatán, amitől pipacspiros lett az arca és csak másodpercekkel később kezdett el ő is velem nevetni de addig csak nézte a kezünket hitetlenkedve. Lehet, picit bosszantotta, hogy bolondot csináltam belőle, bár nem mondta, csak kezét visszahúzva, finoman megemlítette, hogy folytathatnánk az edzést.

Az ilyenfajta próbálkozásaimmal eddig se értem el sokat de tudtam, hogy a világ összes ideje rendelkezésemre áll és soha nem fogom feladni. Küzdeni fogok érte és közben abba az álomvilágba ringatom magam, hogy egyáltalán lehetséges az, hogy mi egy párt alkossunk. És hmmm... Olyan jó erre akár csak egy percig gondolni és borzasztóan nem akarom, hogy a szemembe mondja a nemleges választ, ezért soha sem fogom ennél direktebben a tudtára adni az érzéseimet. Így védem magam a csalódástól. Ez a kis találós kérdés is csak arra volt jó, hogy apró jelzéseket küldjek felé. Ha előtte nem is, most már tuti leesett neki, hogy mire ment ki ez a játék. Remélem még sokáig hagyja, hogy játsszak és soha nem állít le.

Végül, február 26.-án, reggel 6 órára úgy, hogy már két órája itt voltam, sikerült mindent felcipelnem a parkolóban lévő teherautóra. Az edzésterv szerinti megadott időben nem sikerült sokat aludnom, a mérhetetlen izgalomtól, ezért a kupac tetején, fáradtan leültem és a hátamat megtámasztva megpihentem. 

All Might még nem ért ide és még a nap sem kelt fel. Egy edzőtop volt rajtam és a hozzá illő vékony hosszúnadrág, mégsem fáztam. Két óra alatt kellemesen kimelegedtem. Kényelmesen ülve átgondoltam ezt a tíz hónapot és büszke voltam arra, amit elértünk. Az izmaim előtűntek, életemben először kockás volt a hasam, és mell tájékon is megerősödtem. Már ennek úgy örültem mint majom a farkának de ehhez még hozzá jött, hogy időközben még nőiesebb formám lett és nőttem vagy 5 centit is. Remélem hamar beérem All Might-ot, hogy ne kelljen majd pipiskednem ha állunk. 

Belevörösödtem a gondolatba és már nem csak a vizsga miatt vert hevesebben a szívem. Most hogy, újra az eszembe jutott a vizsga, rögtön le is olvadt a mosoly az arcomról. Ennyi támogatás mellett megszégyenülők, ha nem fog sikerülni de erre inkább nem is akarok gondolni. 

A nagy gondolkodásba, simán elbóbiskoltam és nem vagyok benne biztos, hogy nem horkoltam de amiben biztos voltam, hogy All Mighttal álmodtam. Közelsége ezer érzést kavart fel bennem, miközben ecsetelte, hogy milyen jó munkát végeztem a parttal.

– Több mint tökéletes lett! – nézett rám büszkén és a tekintetében más is volt. – Tökéletes vagy... – kezdte el magabiztosan és a kezével a karjaim felé nyúlt, mintha akarna még mondani valamit de fájdalom suhant át az arcán és így folytatta. – Bár fiatalabb lehetnék... – halkult el megsemmisülve és pillanatnyi érintését megszakította.

Megráztam a fejem, ahogy közelebb léptem hozzá.

– Nekem ez nem számít! Szeretlek... Szeretlek! Szeretlek!!! – kezdtem el kétségbeesetten hajtogatni és ezt olyan intenzíven éltem át, hogy felriadtam rá.

All Might-ot láttam, amikor kipattant a szemem, és hát elég közelről, mivel valamiért az ölében pihent a fejem. Elsőnek azt hittem, hogy még álmodom de túl kényelmes pozitúrába vagyok ahhoz és értetlenül elkezdtem mocorogni. Komótosan megdörzsöltem a szememet és akkor koppant a tudatom egy hatalmasat. Basszus, elaludtam! Basszus, itt van All Might! Újból felnéztem rá és ő épp a felkelő napot nézte.

– Sajnálom... – kezdtem bele de csak megrázta a fejét.

– Nem bírtalak felkelteni, ezért inkább adtam pár perc pihenőt. – mosolygott rám a legaranyosabban, én pedig a legnagyobb zavaromba kezdtem el feltápászkodni de elég bénán csináltam és az a kezem, amivel nyomtam fel magam, az a combján volt. – Szép munka lett. – dicsért meg, amitől megilletődve a mozdulatsorom közepén megálltam. A lófarkam előre omlott és így, hogy ilyen közel voltam hozzá alig vettem levegőt.

– Sikerült! – suttogtam.

– Igen, a tested most már méltó lett! – mondta igazán büszkén, miközben végignézett rajtam. Még rengeteget kell dolgoznom vigyázva, hogy azért ne legyek férfiasan izmos de tíz hónap alatt, csak ennyit tudtam kihozni magamból, amitől fura érzésem lett... Olyan gyorsan elment az idő, mintha csak tegnap találkoztunk volna először.

– Olyan érzés, mintha csaltam volna, mert olyan sokat tettél értem... – néztem még mindig rá és könnyek gyűltek a szemembe. – Olyan boldog vagyok!

Erre átkarolt és meghatódva magához szorított. Ölelése most a világot jelentette számomra és kitört belőlem a sírás, felszakadt az a sok stressz és fájdalom, amit eddig hordoztam. All Might azzal, hogy az életem része lett, megmentett. Ki tudja, mikor ugrottam volna le az iskola tetejéről és ezért örökre lekötelezett engem.

– Ne sírj! Keményen megdolgoztál ezért!

Finoman megsimította a hátamat majd a hajamat és lassan elengedett. Ahogy egyenesedtem fel és törölgettem a szemeimet, felhúztam magam előtt az egyik lábam és most már a teljes testemmel felé fordultam.

– Ideje áttérnünk a jutalom átvételére, Midoriya Hisade! – rázott fel egy pillanat alatt, csupán az elszánt hangjával. 

Vajon milyen módszerrel fogom megkapni tőle az erejét?

Izgatottan végigpörgettem az agyamba az elképzelt összes verziót, amiket különféle népszerű animékből vett ötletek nyomán találtam ki és magabiztosan vártam az én legtökéletesebb hős pillanatom eljövetelét!