Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.14./2

Elgondolkodva pakolgattam, söpörtem, végül a ripityára tört mikró előtt állva próbáltam értelmet keresni Gran Torino szavaiban. Az All Might iránti érzéseim... megbéklyóznak? Ezt úgy érti, hogy elfogult vagyok esetleg csőlátásom van? Szeretem és minden tökéletes, amit csinál, még a saját szuper képességét is átadta nekem, amit örökké nagy becsben fogok tartani, mégis hogy vonhatná el ez a figyelmemet? Meg hogy nem értem, hogy kéne használnom az erőt, és akkor talán ettől lehetek merev? Egyáltalán mit ért merev mozdulatok alatt? Mitől lehetek akkor rugalmasabb?

Hm... Talán jobban kéne koncentrálnom magamra és All Might hatalmas erejére, amit kaptam tőle. Na várjunk csak! Tényleg! Megkaptam, és most már nálam van! Hogy is használnám természetesen a képességet, ha eddig végig úgy kezeltem, mintha csak kölcsön adták volna, mintha nem is az enyém lenne... Hát ez az! Prédikáltam Todorokinak és észre sem vettem, hogy én is ugyan abba a hibába estem. A többiek azért rugalmasak mert olyan természetességgel használják a sajátjukat, mintha levegőt vennének. A képesség a testük része születésük óta. Nekem is sokkal, de sokkal közvetlenebbül kell gondolnom a One For Allra.

– Ez lesz az! Értem már! – motyogtam magamba és ezen sikerélménynek betudható örömömben felkaptam a mikrót és pár kitöréssel egybekötve kitettem a kukához. Mire visszaértem már a konyhában állt az Öreg, ebédet csinált és néha összefüggéstelenül beszélt hozzám vagy a tv-hez de amikor szóba hoztam az edzés folytatását vagy további infókat akartam gyűjteni róla vagy Toshiról, úgy csinált mintha teljesen süket lenne. Így estig azzal telt az idő, hogy nyomkodtam a telefonomat, és ha jól láttam én voltam az egyedüli, aki marhára ráért az osztályunknak csinált csoportos közös chatben, az egyetlen ártatlan kérdésemre csak sötétedésre érkeztek válaszok, míg én összedobtam egy egészséges vacsorát kezdték beírni a társaim, hogy kinek milyen ott ahol most egy hétig lennie kell.

Mineta sírt a legtöbbet válaszába, már első nap belátta, hogy rosszul választott Mount Ladyvel, Uraraka boldogan újságolta, hogy szuper aranyos Gunhead, amit próbáltam elképezni. Momo, Tsuyu, és Kirishima is pozitívan nyilatkoztak, az utóbbinak sikerült ebben a chatbe megkérdeznie Kacchant, aki természetesen engem figyelmen kívül hagyva, ám barátja kérdésére egy rakás csillaggal tarkított üzenetben panaszkodott, hogy csak úgy mint Mineta, nem jól választott, persze, ezt nem szó szerint ismerte be, csupán ezt lehetett kiolvasni a sorok közül. Végül még Todoroki is két egész szavas mondatban reagált. „Eddig tűrhető." 

Elmosolyodva nézegettem az üzeneteket, Kacchan miatt kissé kárörvendően, Uraraka is Todoroki miatt pedig megnyugtatóan, mivel nem tudtam előre kiszámítani, hogy a srácból mit hoz ki, ha Endavorral össze lesz zárva egy egész hétig, de így, hogy első nap nem ölték meg egymást, már pozitív. Bár nem lehettem teljesen elégedett, Iida üzenetem utáni harmadik percben, csupán egy like jelet küldött, de könnyelműen és tehetetlenül betudtam annak, hogy biztosan csak elfoglalt, azért nincs ideje többet írni.

Miután Gran Torino elaludt, én még mindig feszengtem a jelmezemben. Utolsó pillanatig reménykedtem, hogy az Öreg még ad valami edzeni valót, de végül ma csak tesztelt és komolyabb munkát nem végeztünk, így a sivár szobámból kisurranva a szomszédos sikátorban edzettem pár órát.

2. gyakornoki nap reggelén Gran Torino kipihenve jelent meg a konyhába, ahol én már a napindító turmixomat csináltam az edző ruhámban.