Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.4./1

– Lovas harc?! – néztem a kivetítőre, amikor bejelentette a következő feladatot.

– Hadd magyarázzam el! A résztvevők 2-4 fős csapatokat alkotnak, óhajuk szerint. Gyakorlatilag olyan, mint az átlagos lovas harc, azonban egy dologban különbözik. Az előző kör eredményeitől függően mindenkinek kiosztottunk egy pontszámot. És a kiosztott pontok hátulról kezdődnek, ötösével növekedve. Tehát a 42. helyezett 5 pontot, míg a 41. helyezett 10 pontot ér. És az első helyezett személy pontértéke... tízmillió.

– Hogy mennyi? – hördültem fel. – T-Tízmillió?!

A barátaim között álltam, de egy pillanat múlva úgy éreztem, mintha inkább az ellenségeim lennének. Gyilkos tekintettel szurkáltak halálra.

– Akik a csúcson vannak, többet szenvednek. Ezt bizonyára sokat hallottátok, mióta a U.A.-be jártok... – harsogta Midnight, de én ezt még sosem hallottam.

Egy pillanat alatt hevesen dübörgő szívvel, lélekben újra visszacsöppentem általánosba, ahol én csak egy képesség nélküli voltam és mindenki engem pécézett ki. Most újra ezt érzem, célpont lettem. Bámulnak és méregetnek, hol tudnak alám tenni. Most már érzem, hogy tényleg nem könnyű a csúcson lenni. Igaz, hogy sejtettem de biztosra nem tudtam, hogy ennyire nehéz! All Might pedig már évek óta ezt érzi. Felnéztem rá, a Tanári páholyba ült az emelvényen és amikor összetalálkozott a tekintetünk, mosolyogva kacsintott egyet, amitől újra feldobódtam és ezzel a kis gesztusával kirángatott a sötét múltból.

Közben a Tanárnő befejezte a feladat ismertetését, az óra elkezdett visszaszámolni a csapatválasztás befejeztéig.

Jó, akkor lássuk csak... Az én esetemben nem számítanak a pontok, csak a megfelelő személyek. Lassan oda oldalaztam Ojirohoz, aki egy kedves de határozott „Bocsi!"-t eltolt, majd még két embert megpróbáltam, mire biztos lettem abba, hogy senki sem akar velem lenni, mert félnek Kacchan és Todoroki haragjától. Istenem, mintha csak az általánosban lennék! Nem baj! Akkor sem adtam fel, és nem ugrottam le sehonnan, szóval, most is mennem kell előre, ha kell végig kérdezek mindenki, még a B-seket is, ha nagyon muszáj. Csak lesz még három őrült rajtam kívül, aki menekülni akar végig a negyed óra alatt. Pont végszóra Uraraka mellettem termett és sugárzó magabiztossággal megfogta a kezem.

– Legyünk egy csapatban!

Fellélegezve szorítottam meg a kezét. A stressz és a rossz emlékek utat törtek, könnyeim potyogtak de közben mosolyogtam.

– Uraraka... Köszönöm. De biztos vagy benne? Mindenki engem akar majd...

Erre megölelt és úgy válaszolt.

– Ha egész végig menekülünk, akkor győzünk, nem? – sok apró bólintással adtam tudtára, hogy mennyire megkönnyebbültem, hogy ő mellettem van, majd folytatta. – Mellesleg jobb olyannal játszani, akit kedvelsz!

Igen, igaza van. Mosolyodtam el. Hálásan megköszöntem és kérdezte a tervet, az A tervemet kezdtem ecsetelni neki, így hamar Iida előtt álltunk és a legszebb mosolyunkkal próbáltuk rávenni az öngyilkos küldetésre.

Az első pillanatban feltűnt, hogy komor a tekintete, amikor rám pillant de udvariasan végig hallgatott és csak utána mondta ki az ítéletet.

– Ne haragudj de nem állok be. – és egy csepp kétely sem volt benne. – A felvételi óta, folyton lemaradok mögötted. Remek barát vagy de épp ezért nem loholhatok folyton a nyomodban, különben nem fejlődök. Nem csak Bakugo és Todoroki tekint a riválisának, hanem én is. Kihívlak téged!

Hát, elkezdődött. Csak néztem ahogy beáll Todoroki, Kaminari és Yaoyorozu alkotta csapatba és teljesen megsemmisültem. Az osztály legjobbjai vannak vele. Ahh. Mindenki az ellenségem! Persze, mert én vagyok a csúcson és ami ezután következik az nem egy baráti játék lesz, hanem élet-halál harc.

Uraraka újra megfogta a kezem és nem csüggedt. Hogy lehet ilyen életvidám?

Közelítő kuncogást hallottunk meg és kizökkenve fordultunk hátra.

– Remek! Kiközösítettek! – nevetett egy iszonyat fura csaj. A teste tele volt pakolva különféle gépekkel és láthatóan nem B-s volt. Inkább mondtam volna támogató tagozatosnak.

– Hatsume Mei vagyok! Társulj hozzám! Totál nem ismerlek, de hadd használjam ki a helyzetet! Ha veled társulok akkor annak a csapatnak a tagja leszek, amelyikre mindenki figyel, nem? És ha ez bekövetkezik, a szupercuki bébijeim elkerülhetetlenül tárulnak a nagy társaságok szeme elé. Ami azt jelenti, hogy a nagy társaságok láthatják a bébijeimet! – lendült bele és az izgatottságtól majdnem szétrobbant.

Uraraka tisztázta a fogalmakat, amiket én sem egészen értettem, majd más választáson nem lévén elfogadtam a jelentkezését, így már csak egy embert kell találnom és gyorsan, mert lassan mindenki helyet talál magának.

És nekünk, három lánynak még nagyon hiányzik egy erős férfi. Szuggeráltam a játékosokat, néztem, ahogy próbálják egymást meggyőzni, miközben Hatsume még mindig a találmányairól beszélt, majd megakadt a tekintetem egy végtelenül nyugodtságot sugárzó egyénen. Aha, talán Ő lesz az emberünk, vagy valami hasonló!

– Szia! – léptem oda Tokoyamihoz. – Te kellesz! Figyelj, a tervem a folyamatos menekülés, tudod, a védekezés lenne a legfontosabb és te erre tökéletes lennél! Gondold végig kérlek... És ha nem akarod, akkor egyáltalán nem kell támadnod. Mit szólsz? – hadartam neki és reménykedtem a legjobbakban.

– Érdekes a terved... A képességem támadóereje minél sötétebb van, annál nagyobb. De olyankor kegyetlenné és nehezen irányíthatóvá válik. Másrészt viszont, napfényben könnyű kontrollálni... de a támadóereje eléggé jelentéktelenné csökken. Úgy kértél meg, hogy ne támadjak, hogy nem is tudtad ezt a képességemről de mégis tökéletes szerepet szántál nekem. – sóhajtott egyet. – Ennél jobb ajánlattal senki sem állhat elő. Rendben van. Állok rendelkezésedre, Midoriya! – és ilyen meglepően gyorsan be is szállt a csapatunkba. 

A nyugodtsága és az a tény, hogy megtaláltam a megfelelő csapattársakat teljesen lelazított. Már nem látom olyan borúsnak a dolgokat. Kb 5%-unk van is, hogy nyerünk!

A hatalmas pályára felállt az összes csapat, miután lejárt az idő, és Midnight kiosztotta a fejpántokat. A tízmilliós szalagot felkötöttem a homlokomra és többször elnézést kértem, hogy nehéz vagyok, mikor már felemeltek a társaim. Persze, Uraraka gyorsan könnyűvé tett, így gyorsabban tudunk majd menekülni. A hátamon lévő támogató hátizsákkal tudunk felszállni, Uraraka lábán a csizmával irányítunk, miközben könnyedén haladunk és Tokoyami Árnyéka pedig, minden irányból védelmet nyújt a számunkra. Ezt a felállást kitalálni sem tudtam volna jobbra!

A rajt után természetesen mindenki minket célzott de szerencsére a levegőben nem egyszer ki tudunk térni előlük. Több perc eltelhetett és a B-sek két csapata folyamatosan próbálkozott majd jöttek Minetáék is de félideig senki sem tudta elvenni tőlünk a fejpántot. Ha közrefogtak vagy beszorítottak, akkor egyszerűen felszálltunk és menekültünk. Mondjuk, Mineta gömbje miatt a nyolcadik percben, eltörtük az egyik csizma hajtóművet, így már nem volt annyira biztonságos számunka. Az utolsó félszálasnál a levegőben, nem csak mi tartózkodtunk.

Ijedten kiáltottam fel, amikor nagy sebességgel Kacchan közelitet a fejem irányába.

– Ne bízd el magad! – üvöltött oda és már nyújtotta a kezét, hogy lerobbantson a magas lóról. Tokoyami Árnyéka védte a hatalmas robbantást és Kacchan zuhanni kezdett. Sero szalagjai megfogták és simán landolt a társain.

– Hú, ez közel volt. Csodás vagy, Tokoyami! A Sötét Árny annyira menő!

– Te választottál engem.