Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.14./1

Szétizgultam az agyam, mire a Toshi által leírt címre érkeztem és a lelakott téglaépület látványa sem nyugtatott meg. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy egy ilyen elképesztő hős, aki az előző OFA tulajdonos legjobb barátja volt és Toshi egyik kiképzője, hogy lakhat egy ilyen pusztulat helyen?

Nagy levegőt véve bekopogtam de senki sem nyitott ajtót. Dörömböltem még két percet de semmi mozgást nem tapasztalva, hangos hahózás és "Most bejövök!" után lenyomtam a kilincset. Az ott megpillantottakat sosem felejtem el.

Egy magatehetetlen test vérbe fagyva feküdt a sötét padlón.

– Ááááá! Meghalt! – sikítottam el magam és egy pillanat megtorpanásom után, a lábaim reflexszerűen vittek közelebb.

A ragacsos vérbe térdelve kapkodva fordítottam hátra a könnyű testet és a pulzusa után nyúlva horkantott fel.:

– Élek!

– Életben van! – dőltem hátra halálra ijedve, a fenekemen ülve hevertem ki a sokkot és néztem a vöröslő térdeimet. – Mi a...?

– Egek! Elestem, mikor vittem a virsliket és a ketchupot, így mind a földre borult. – nevetgélt a Hős, aki felállva sem lett magasabb, remegve állt előttem az ősz férfi, ahogy rozoga botjára támaszkodott.

– E-ez nagyon félreérthető volt! – sóhajtottam bosszúsan, és a kétely, hogy agyilag teljesen ép e az öreg, mint egy vészvillogó azonnal bekapcsolt a fejemben.

– Ehh, ki vagy te? – kérdezte szórakozottan.

– A U.A. Középiskolából jöttem. Midoriya Hisade vagyok... Örvendek a...

– Micsoda? – kérdezte a fülét hegyezve, mintha nem hallotta volna, így hangosabban kezdtem bele újra.

– Midoriya...

– Ki is vagy te? – vágott a szavamba értetlenül.

Ha eddig alapszinten szirénáztak a gondolataim, most maxra kapcsolt. Francba...! De hisz Ő volt egykor All Might tanára. Idefele jövet számolgattam kicsit és tudtam, hogy nagyon öreg, de ez...

– Főzz nekem valamit, Nana! – kért, miközben megbicsaklott a térde. Bármennyire össze voltam zavarodva, az öreg után nyúltam, hogy ne essen össze, majd csak annyit bírtam csalódottan kinyögni.:

– Nem ez a nevem. Összekever valakivel! – aztán gondterhelten a másik kezemmel elkezdtem előtúrni a mobilomat. – Elnézést, telefonálnom kell egyet. – motyogtam neki, ahogy leültettem az öregurat, minél gyorsabban értesítenem kell Toshit a fickó mentális állapotáról... De még csak második számot pötyögtem be, mikor a bőröndöm csatjának csapódására figyeltem fel.

– Maga mit művel?! – förmedtem rá már jócskán türelmetlenül, mikor realizáltam, hogy a cuccaim között turkál, igaz csak a jelmezemet nézte de egy nő magánszférája érzékeny tabu. Ám, eme emelkedett hangnemet nem viszonozta, most először a zöld hősruhám láttán komolyan nézett rám.

– Támadj meg a One For Allal! Tudni akarom, mennyire bánsz jól vele.

A kedélyeket meglehetősen lehűtötte, mint Todoroki szokta a levegőt, és az agyam fáradhatatlanul próbálta kitalálni, hogy mi van ezzel a fickóval?! Hirtelen változott meg az elmeállapota... – Szép kis jelmez. Vedd fel és támadj!

Ökölbe szorult a kezem és viszonoztam a komoly arcot, nem értettem a viselkedését, ami roppantul zavart de végre valami értelmeset hallottam az öregtől. Majdnem két egész másodpercig el is hittem, amikor újra elsütötte az eddig is borzasztóan irritáló szövegét.