Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.7./1

 Dühösen mozdultam felé és talán úgy volt vele, hogy egy lánnyal a képessége nélkül is megtud küzdeni, így nem hátrált meg és a beszéddel való legyőzésem tervét sem adta fel.

– Mondj már valamit! Az a majom elfecsegte neked, ugye? – kérdezte, miközben egyre dühösebben lendítettem a karomat felé. Elhajolva eltáncolt előlem de még mindig nem támadott vissza, pedig azt hittem, hogy belátta hogy nem fogok válaszolni a sértő kérdéseire. – Miért nem használod a menő képességedet? Biztos az van neked ha A-osztályos vagy... – duruzsolta, ahogy újra és újra megtámadtam de mindig sikerült higgadtan hárítania. Ezt nem hiszem el! – Irigy vagyok. Hála a képességemnek, a kezdetektől fogva hátul kullogok... A hozzád hasonló áldottak ezt nem érthetik meg, ugye?! – kérdezte visszafojtott dühvel, ami tisztán látszott az arcán. Ez az első őszinte érzelem, amit látok rajta. Vajon az általánosban az én arcomon is ilyen kifejezés ült? – Csak az képes elérni a célját, aki ideális képességgel született! Mint például All Might! – a neve hallatán a testtartásom megváltozott egy röpke másodpercig, amit Shinsou is észrevett és rögtön ki is használt. – All Might egy üresfejű senki lenne a hatalmas ereje nélkül, amit a semmiért kapott... Hihetetlen, hogy ez a könnyű élet csak úgy az ölébe hullott... Mindig a hülyék a szerencsések! – a szememben felgyújtotta az őrült lángot, amit élvezettel nézett. Próbáltam lehiggadni, de folytatta. – Bosszantó, hogy már évek óta alig csinál valamit, ja de várj mégis, a nagy arcával tetszeleg a dicsőségben... – a dühöm ettől már túlcsordult és még azt elviseltem, hogy Ojirót szapulja, vagy engem de azt, hogy All Might is a szájára vette, na attól már robbantam.

– Hogy mondhatsz ilyet Róla? – üvöltöttem rá, amitől abban a pillanatban lefagytam.

– Meg is nyertem a meccset, Midorya Hisade! – mondta velem szemben állva. – Most fordulj meg és sétálj le a harctérről!

A testem engedelmeskedett neki és én csak belül sikítoztam. Azt láttam, hogy egyenesen arra indultam el, amerről jöttem. Láttam, hogy Toshinori még mindig ott áll a folyosókapuban, pont úgy, ahogy elköszöntem tőle de megállítani a testemet már nem bírtam. Egyre közeledtem a pálya széléhez, amikor a pánikom, már az egekben volt. Az agyamra köd szállt, amitől alig bírtam gondolkodni de még így is emlékeztem, ahogy Ojiro megosztotta velem, hogy csak egy lökéstől vagy ütéstől lehet ebből az állapotból kiesni. Valaki! Valaki üssön meg! Á, nem fog menni. Veszteni fogok! Ne! Nem akarom ezt! Hiszen a többiek számítanak rám. Ojiro is megkért, hogy küzdjek miatta is! Nem szabad! A francba!

És akkor All Might mellett a sötét folyosó feketeségében felcsillantak a szempárok. Összesen nyolc különböző színű és alakú. Éreztem az ujjaim végén a melegséget, ahogy az erőm öntudatlanul is oda gyűlt, majd ettől a csodálatos képzelgéstől kirobbant. A váratlan töréstől felsikítottam és az ujjam mozdulata keltette lökéstől hátravetődtem.

A földön ülve zihálni kezdtem és úgy éreztem, hogy ennél dühösebb még életemben nem voltam. Sötét tekintettel, a fájdalommal mit sem törődve felpattantam és Shinsou felé futottam. Nagy lendülettel ragadtam meg és ha már megütni nem tudtam, kitolni kitudom. Minden erőmmel mentem neki de ő sem finomkodott. Megszorította a törött ujjamat, amitől felnyögtem de nem érdekelt és ez a tekintetemben is látta, amitől megrettent és félrelépve megtörte a lendületemet.

A vonal már nem volt messze és nem hagyhattam, hogy még egyszer a képessége alá vonjon, pedig olyanokat mondott, amitől sajnálni kezdtem „Te szerencsésebb vagy." és „Én is hős akarok lenni!". Felé fordultam de ő már várta ezt, így megragadott, azt gondolván, hogy majd inkább ő tol ki, de szerencsétlenségére, pont úgy tette, ahogy Kacchan régen, így már reflexszerűen vetettem be a Kacchan-Shigaraki semlegesítő háton átdobásomat Shinsoun. A fájdalmas tettemet siker koronázta, a lába kilógott a pálya végét jelző vonalon.

– Shinsou kiesett a ringből! Midoriya továbbjutott a második körbe! – harsogta Midnight, amit alig bírtam elhinni. Elöntött a boldogság érzése, ami egy pillanat alatt elűzte a dühömet.

A földön fekvő srácnak a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem de ő csak átnézve rajtam, feltápászkodott és elindult az öltözök felé. Néztem őt és tudtam, hogy nincs értelme válaszolni az összes kérdésére, amit a meccs alatt feltett, pedig az igazságérzetem arra ösztönzött, hogy kijavítsam, vagy megmagyarázzam neki, de erőt vettem magamon és túlléptem rajta és ami maradt bennem, csupán egy kérdés volt. 

– Shinsou, te miért akarsz hős lenni? – kérdeztem tétován, amikor a lépcsőhöz ért mert csupa negatív dolgot vágott a fejemhez a legnagyobb Hősről és a képessége is inkább a könnyű utat biztosítaná neki.

Megállt de nem fordult felém.

– Mindig is erre vágytam, mióta gyerekként All Might legnagyobb rajongója lettem... ennyi az egész. – ez szíven ütött. Ő is olyan, mint én. Én is értelmetlenül akartam, hogy hős legyek. Az ember nem mindig tud kezdeni valamit a vágyaival. – Az elért eredménytől függően átgondolhatják, hogy átraknak a hőstagozatra... Ezt ne feledd! Hiába buktam el, nem fogom feladni. Bejutok a hőstagozatra, hivatásos leszek és egész biztosan nagyobb hős leszek nálatok! Téged is felülmúllak! – üzent ő is hadat nekem. Ahh, ez ma egy ilyen üzengetős nap.

– Elfogadom! – válaszoltam, mire a képességével megint kiütött. Nevetni kezdett rajtam, ahogy felém fordulva visszavonta a hatását.

– Az emberek általában óvatosak, mikor velem beszélnek. Ha így folytatod, valaki nagyon el fog intézni téged. Legalább ne értelmetlen módon veszíts, kérlek!

– Rendben! – vágtam rá mosolyogva, mire újra rám küldte az átkát de már nagyon nevetve sétált tovább. – Hopsz.

Rögtön felküldtek a gyengélkedőre, ahol már várt Toshinori. A Doki leültetett és egy röpke másodperc után meggyógyította a két törött ujjamat.

– Hát, hallottam mit mondott... tudom, hogy érzékenyen érintett, de nem kéne ugranod az ilyesmire. Mindig lesznek, akik a szeretteiden keresztül akarnak majd bántani... – mondta Toshinori szomorúan. Talán ezért nincs senkije? Mert ettől fél? De hisz ő a legnagyobb Hős, senki sem tudna, se neki, se nekem ártani... Ő egyszerűen legyőzhetetlen!

– Tudom, de nem bírtam ki... Fájt, hogy olyanokat mondott... Rád... de a végén kiderült, hogy végig csak hazudott. Mondjuk ez nem vigasztal és ettől még nem hagyhattam nyerni... Ezt kellett tennem ha első akarok lenni! Ugye? – néztem fel és vártam, hogy azt mondja nekem, hogy sima lebeszéléssel is lehet győzni de ő csak kínosan félrenézett. Értem már. Kár.

Recovery közben lehordta szegény Toshinorit, hogy miért hajszol bele a csonttörő mutatványokba, amikor bevillant a látomásom.

– Tényleg, All Might! Volt az előbb egy furcsa látomásom. Nyolc ember jelent meg, mikor úgy éreztem, hogy az Agymosás teljesen elködösítette az elmémet csak az volt tiszta... Hirtelen tűntek fel, és eloszlatták a ködöt. Épphogy meg tudtam mozgatni egy pillanatra az ujjbegyeimet, szerencsére, elég volt... – néztem a ledermedt Toshinorira, sóhajtottam egyet majd folytattam. – Az egyiknek olyan volt a szeme, mint neked, All Might... Szerintem azok a One For All korábbi tulajdonosai voltak...