Zöld Villám | BNHA | femDeku

OVA 2./2

Egyszerre néztünk össze a barna hajú lánnyal, és mindketten tudtuk, ki lehet az.

– Bakugo! – nyitotta előbb szólásra a száját, de az arckifejezésekből ítélve a többieknek is ez volt az első tippjük.

– Hát igen, Kacchannak nem erőssége a türelem és az önkontroll – sóhajtottam.

– Gondolod, hogy minket keres? – tette fel aggódva a kérdést.

– Azért, mert mi vagyunk a legvédtelenebbek?! – kérdeztem vissza szarkasztikusan, jól tudván az igazat, miszerint ha tényleg utánunk jönne, akkor csakis miattam tenné, hogy valamelyik képzeletbeli sértetségén revansot vegyen. – Lehetséges.

– Hát, nem pont erre gondoltam... – mondta, majd újabb, sokkal erősebb detonációk ráztak meg minket, és láttuk, amint Kaminari villámlásának és Aoyama lézerének fénye felvillan.

– Hmm... Összefutott Jiroékkal...

– És szerinted ki nyert?! – húzta összébb magát a lány, majd hirtelen elnémult az erdő. – Hogy lehet, hogy ilyen gyorsan abbamaradtak a robbanások?

Kis ideig tényleg csönd lett, az a nyugtalanító fajta, amikor minden idegszáladdal arra koncentrálsz, hogy meghallasz-e valamit... Valami baljóst, ami talán közelít, és még egy hangosabb levegővételt sem mersz venni, nehogy lemaradj egy halk neszről is.

Így mozdulatlanra dermedve hallgatóztunk hosszú percekig, majd Kacchan ismét támadásba lendült, mire egyszerre rezdültünk meg az újabb hangos robbanástól. Szerencsére az első ijedtség után már tudtuk, hogy még messze jár tőlünk, nincs a sarkunkban.

Sugdolózva vártuk ki az újabb csendet, a hangok távolságából és irányából arra következtettünk, hogy most kivételesen nem engem azaz minket üldöz. A legvalószínűbb célpontjának a külsős diákokra tippeltem.

A gyakorlat első félórájában Kacchan vélhetően legyőzött minimum nyolc embert, és a süvítő hangokból, valamint a fák felett magasan szálló, ismeretlen képességből származó bombák után már biztosra vettem, hogy megtalálták egymást: az Isamis diákok kontra Kacchan csapata.

A harcuk alatt, az egyik támadása szele elért minket is.

– Annyira hangos volt! – tapasztotta fülére mindhárom lány egyszerre a tenyerét.

– De ezek csak villanógránátok voltak... – motyogtam bele a síri csendbe, fülemben felcsendülő csengésbe. – Maradjunk itt, vagy menjünk közelebb? Mi lenne a helyes? – töprengtem el a megszokott pózomba, észre sem véve, hogy közben szólongatnak.

– Hé, Deku! Hallasz? – tátogta Uraraka.

– Dehogy hall... Halló! – integetett most már Tsuyu is, hogy felhívja magára a figyelmemet, ami sikerült is neki.

– Igen, itt vagyok! – először csak halk, majd egyre hangosabb hangokat is érzékelte már a fülem, a csengés mellett.

– Min gondolkoztál? Láttam, hogy kihasználtad az időt, mikor tök süket voltál...

– Hát azon, hogy... – de már nem tudtam kifejteni nekik a dilemmámat, mert Ashido kiszúrt valami nyugtalanítót a fák között.

– Ez meg mi a fene?!

– Rózsaszín gáz? – találgatott Uraraka, mire Tsuyu kontrázott rá.

– Bármi is az... jobb, ha távol maradunk tőle.

A friss helyzetet figyelembe véve a dilemmám is okafogyottá vált.

– Jó, akkor ezzel eldőlt! Azonnal induljunk biztonságosabb helyre!