Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.12./1

Kis szünet után már Tokoyami és Kacchan meccse következett, ami már a sorsolásnál eldőlt, annak fényében, amit mi a lovasharc alatt megtudtunk.

– A Sötét Árny nem tud... – suttogta Uraraka.

– Igen, de ha Kacchan nem tud róla, akkor még van esélye. – bizakodtam, bár kicsi volt erre az esély.

Alig két perc alatt Kacchan kiismerte ellenfelét, és leküzdötte őt a földre, csupán azzal, hogy beborította fénnyel a köztük lévő teret.

– Feladom! – nyögte Tokoyami hangosan, mire ellenfele leszállt róla.

– Bakugo győzött! – csettintett elégedetten egyet ostorával Midnight.

– Így a döntő küzdelmet Todoroki és Bakugo fogja vívni! – vette át a szót Present Mic.

– Szegény Tokoyami... – kezdett bele Uraraka, de az osztályunk túl harsogta. Nem hitték el, hogy ilyen könnyedén le tudta győzni az osztály második, a harmadikat. Természetesen ők nem tudtak a Sötét Árny gyengéjéről, amit most már az egész ország megtudott.

– Vajon milyen lesz kettőjük mérkőzése? – morfondíroztam el egy pillanatra a következő meccsen, és újfent nem tudtam kinek drukkoljak, talán most jobb lenne ha egyáltalán nem szurkolnék.

– Figyelnünk kell, hogy legközelebb bosszút állhassunk! – huppant mellénk Iida, és nem tűnt letörtnek, pedig szerintem rosszul érintette, hogy nem nyert.

– Igen! – nevettünk fel mindhárman ezen, és örültem, hogy egy pillanatig elégedettek és sérüléseinkhez mérten boldogok voltunk.

De ez nem tartott sokáig.

Iida mobilja megrezzent és még mosoly volt a száján, mikor előkaparta a zsebéből, de ahogy felvette már teljesen ellentétes érzések játszottak az arcán, majd felpattanva elindult a kijárat irányába, amit nem hagyhattunk csak úgy annyiba. Követve őt, tanácstalanul néztünk egymásra Urarakával.

Iida lendülete addig tartott ki, míg meg nem szakadt a hívás, majd megtorpant, és mobilját szorongatva vett egy nagy levegőt.

– Uraraka, Midoriya! Váratlanul ért, de el kell mennem...

– M-Mi történt? – érdeklődtem aggódva.

– Egy gonosztevő elintézte a bátyámat.

– A bátyádat?! Ingeniumról beszélsz?! – hitetlenkedett Uraraka.

– Igen.

– Hogy van? – kérdeztem félve.

– Nem tudom a részleteket. Ezért kell most azonnal odamennem, hogy meglátogassam őt.

– Persze! – vágtam rá és Iida újabb lendülettel indult a kijárat felé. Megragadtam a karját, amitől a sajátom belesajdult. – De előtte, azért át kéne öltöznöd és a táskád is...

– Uhh, igazad van. Köszönöm Midorya!

– Felkísérünk!

Célirányosan a nekünk kiosztott terembe mentünk, ott megvártuk míg az aggódó Iida elkészült majd elköszönve rohant az állomásra, hogy a következő vonatot elérje.

– Iida annyira felnéz a bátyjára. Remélem már csak miatta is, hogy jól van és minden rendben.

– Igen! – sóhajtott Uraraka, ahogy fordultunk volna be az egyik sarkon. – Nekünk is... – de már nem tudta befejezni a mondatát, ajtócsapódás hirtelen hangjától mindketten ugrottunk egyet ijedtünkbe és reflexszerűen visszahúztam Urarakát a folyosó sarkának jótékony takarásába. Ki sem kellett pillantanom, hogy tudjam ki rúgta be az egyik szoba ajtaját.