Zöld Villám | BNHA | femDeku

1.6./2

Futásnak eredtem először Urarakáék után, majd fel a Dokihoz. Egy gyógyító puszi után, ami még mindig fura, utamra engedett.

Fáradtan vonszoltam magam hazafelé és nem szoktam a könnyebb utat választani de most borzasztóan örülök, hogy első nap lévén, csak ez az osztályfőnöki óra volt megtartva. Holnaptól keményen kell tanulnom és még keményebben edzenem, sőt, minden percet ki kell használnom, hogy sikerüljön úgy használnom az erőmet, ahogy szeretném. 

Így, próbálgattam séta közben is, amikor Iida rossz szokásához híven a vállamra tette a kezét. Ezzel újra azt érte el, hogy meglendítettem az öklömet de az erőm épp akkor aktiválódott, amitől megijedtem. Még időben váltottam irányt és halt el a lendületem. Iida megtorpant, én meg azonnal bocsánat áradatot zúdítottam rá de mivel a mozzanatom nem is súrolta, semmi gond nem történt. Soha nem akarok ezzel a hatalmas erővel megütni egy embert. A One For All az emberek mentésére való! Ez az érzés most végérvényesen megszilárdult bennem.

– Azt hiszem, jobban kéne bíznod az emberekbe. – igazította meg a szemüvegét.

– Igen! Igazad van! Még egyszer elnézést.

Legyintett erre és érdeklődött az ujjam hogyléte iránt, majd panaszkodni kezdett Aizawa tanításai módszereiről. Mosolyogtam azon, hogy mindig kimondja, amire gondol, emiatt már a veszélyesen őszinte kategóriába sorolható. És pont ettől tűnik ijesztőnek, bár lehet, hogy csak ennyire komoly, hogy nála nincs tévedési lehetőség. Hmm. Ő tökéletes biztos pont lehetne, bárki számára.

Uraraka is utolért minket és hamar kiderült, hogy mindhárman egyfelé vonatozunk, amitől szárnyalni kezdett a lelkem és az erő edzéséről is elfelejtkeztem, amíg velük voltam.

Viccesen megtudtuk, hogy Uraraka azt hitte Deku a keresztnevem de kedvesen tájékoztattam, hogy a Hisade a valódi nevem, csak Kacchan gúnyolódik rajtam. A Hisade kanjijait úgy is lehet olvasni, hogy „selejtes". Igen, ez vagyok én! 

Ám Uraraka meglepő őszinteséggel az arcán elmondta, hogy amikor Kacchan szájából meghallotta ezt, akkor teljesen úgy értette mintha az mondta volna, hogy „mindent bele". Iida is bólogatott és ez még sosem jutott az eszembe, hogy mások, akik nem tudják, hogy mi volt ennek az előzménye, teljesen másra asszociálnak e név hallatán. Vigyorogni kezdtem és a fáradság, amit egy perce éreztem elillant. Feltöltődtem pozitív energiával!

– Akkor hívhattok Dekunak ezentúl! – nevettem el magam a boldogságtól. Végre vannak barátaim!

Felhőtlen könnyedséggel értem haza és vetettem bele magam a gyakorlásba, kihasználva, hogy ma még nincs tanulnivalóm. Még az edzést is úgy vettem, hogy a teszt miatt pipa, így csak a képességem, minden testrészemben való kapcsolgatására összpontosítottam. Mind a tíz ujjamat végigvettem majd estig a reakció időmet fejlesztettem. Az ágyban még írtam Toshinorinak, hogy elmondjam milyen volt az első napom, szigorúan kihagyva belőle Kacchant, de hosszan taglalva a tesztet majd a válasza után, ami a mobilom képernyőjén világított, mosollyal az arcomon elnyomott az álom.

„Tudom, láttam mindent! Ügyesen csináltad!"

Csak jóval később mondta el azt, hogy Aizawa már akkor rájött mindenre, amikor látta Őt utánam leskelődni...

Másnap reggel végre volt időm az órák előtt rendesen bemutatkozni pár osztálytársamnak de végig azt éreztem, hogy teljesen feleslegesen teszem, mert a híres utolsóként mindenki jól megjegyezte a nevemet. Hát, innen szép nyerni! Vakartam meg a homlokomat és becsöngetés után, belevetettem magam a tanulásban. Délelőtti órák mind ugyanolyanok, mint a többi iskolákban de a délutániak már merőben mások. A Hősi alapképzés órától, már csupán a gondolatától, gombócba rándult a gyomrom de közben vártam is, mivel Toshinori ezt fogja tanítani nekünk... nekem. Amíg vártunk rá a terembe azt mantráztam, hogy ne legyek feltűnően hülye a közelébe, ne integessek majd és főleg azt, hogy ne hívjam a keresztnevén. Azt csak a gondolataimban tehetem meg.

– Mert Én... – zengett a folyosó a hangjától. – Az ajtón jövök be, mint egy átlagos tanár! – műsorozott, ahogy kivágódott az ajtó és ő drámai mozdulatokkal benntermett.

Csillogó szemekkel csodáltam és megkönnyebbültem, amikor körbetekintve azt láttam, hogy mások is pont ugyan ilyen ábrázattal éljeneznek neki, így nem lógok ki a tömegből.

All Might beszélni kezdett az ezüstkori jelmezébe, elmondta az órája részleteit. Percek teltek el és hamar észrevettem, hogy egyszer se nézett rám. Már kezdtem elcsüggedni, amikor mondandóját befejezve, bejelentette a harci edzést mint mai óra anyagát.

Kacchannak felcsillant a szeme, egy „ez az!" kiáltás mellett. Nekem meg még rosszabb kedvem lett. Érzem, hogy ez megint fájni fog!

A jelmezek felvétele után, a pályára sétáltunk, miközben Urarakával kitárgyaltuk egymás felszerelését. Az övé kissé testre simulósra sikerült, ami tökéletes alakján nagyon jól állt, míg az enyém inkább sportos lett. Hát igen, szeretek kényelmesbe lenni...

All Might megcsodált a ruhákat és volt mindenkihez egy-egy jó szava. Utolsónak kerültem sorra és tisztán látszott, hogy csak azért néz rám mert nem volt más választása, de amikor végigmért és a szemembe nézett, rögtön elvörösödtem, amitől zavarba jött.

– Praktikusra lett! – nyögte ki ezt a kedves dolgot nekem és következő szavával már vázolta a harci edzés menetét. Áhh, most már értem miért kerüli a szemkontaktust, a reakcióm rá túl látványos. A francba!

Két két fős csapatba fog beosztani minket és az egyik csapatnak, le kell győznie a másikat. Egyszerű, bár több szabály is volt.

Csak hallgattam, ahogy beszélt és izzadni kezdett a homlokom. Mégis hogy fogok győzni, ha nem üthetek meg egy embert sem? Ha most a száz százalékos erőmmel bárkit eltalálok, az akár meg is halhat. Toshinoritól kapott kendővel felkötöttem a hajamat és a könyökvédőmet megigazgattam. A jelmezem részét képező szoknyámat, ami csupán csak dísz volt, kisimítottam és ennyire már rég izgultam.

Csak az enyhítette kissé, hogy a sorsolásnál Urarakát kaptam, akinek legalább láttam már a képességét. Ezzel a tudással ki tudok valami épkézláb tervet agyalni.

– Szuper! Ezt a szerencsét! – kiáltott fel a barátnőm és ő is megkönnyebbült, hogy velem kell összedolgoznia, nem pedig valamelyik ismeretlenebb osztálytársunkkal.

– A két csapat, aki először összecsap... – nyúlt bele All Might a dobozokba. – Ők lesznek! – harsogta és felemelte az A-t, a másik kezével pedig a D-t. – Az A-csapat tagjai a hősök, a D-csapat tagjai a gonosztevők! Mindenki más menjen a monitorszobába!

Tágra nyílt a szemem, amikor megláttam, hogy mégsem vagyunk olyan szerencsések. Kacchan, Iidával került össze, ők pedig ellenünk lesznek. Mégis, hogy nyerhetünk ellenük?

Kacchan rám nézett, én rá, és most nem látszódott zavartnak. Inkább az ellenkezője. Nagyon is eltökélt volt és tudom mit fog tenni. Elkaptam róla a tekintetem. Megalázó vereséget fogok tőle elszenvedni. Nem! Megígértem magamnak és neki is, hogy soha többet nem fogom hagyni. Újra ránéztem de most magabiztosan, amitől pislogott egyet. Soha többet! Mindent bele fogok adni!