Zöld Villám | BNHA | femDeku

1.4./2

Na nem! Csak ezt nem! Nem veszíthetem el már most, azt a barátságot, ami még ki sem alakult. Nem hagyhatom! Eszeveszett módon kezdtem rohanni a monstrum irányában, miközben All Might szavai csengtek a fülembe.

– Ha használod a képességemet, a One For All-t, gondolj valami olyanra, amit szeretsz és a szíved mélyéről, adj bele mindent!

– Nem engedem, hogy kilapítsd a barátnőmet! – kiáltottam, ökölbe szorult kézzel, miután felugrottam. All Might ereje először a lábaimba, majd az egész karomba koncentrálódott, ahogy a levegőben behúztam egyet a robotnak. Döbbenten néztem az apró darabokat, amik szerte szét hullottak a robotból és akkor láttam meg, milyen magasra is sikerült ugranom. Az ijedt tekintetem a kezemre kúszott, amin zuhanás közben is tisztán látszott, hogy több helyen eltört. Ha ez ilyen állapotban van, akkor a lábaim is egészen biztosan ugyanígy néznek ki, csak még nem érzem a stressztől... Amikor beláttam, hogy csúnyán összetörtem magam, újra csak All Might jutott eszembe, amint figyelmeztet.

– Készülj fel, hogy vissza fog hatni a testedre, ha használod!

Basszus! Jó, hát persze! Mekkora hülye vagyok! Olyan gyenge vagyok még... Most csak ahhoz kaptam jogot, hogy egyáltalán odaálljak a startvonalhoz! Igen! Hosszú az út odáig, hogy használni is tudjam.

Zuhanás közben cikáztak a gondolatok a fejembe, hogy tudnám ezt túlélni vagy lelassítani magam de már vészesen közelített a föld és csak egy újabb csonttörő akció villant be, de akkor meghallottam a hangját.

– Figyelj! – kiáltotta és nyújtotta a kezét, ahogy felém ugrott a robot egy nagyobb és magasabb darabjáról. Megragadtam az ép karommal, és abban a pillanatban már súlytalanná is tett engem, így a föld felett lelassulva csak lebegtünk.

– Feloldás! – kiáltotta és mindketten egyszerre huppantunk le a hasunkra. Azonnal elkezdett hányni, én meg rögtön megértettem, hogy miért ilyen szép sovány és légies.

– Megmentettél! Jól vagy? – kérdeztem tőle, a lány pedig csak bólogatott, két öklendezés között.

– Örülök! – suttogtam és ettől a ténytől teljesen megnyugodtam majd a következő pillanatban lefújták a vizsgát. Csalódottan kitört belőlem a sírás mert tudtam, hogy egy pontot sem sikerült gyűjtenem. All Might csalódott lesz és én soha nem fogok a U. A.-be járni. A fájdalom törött csontjaimba hasított, amitől csak a földet bírtam kaparni. Izzadva ziháltam és egyszer legalább be is ájultam. Kétszer néztem fel, először csakhogy megnézzem újból a barimat, aki a hányástól kimerülve csak feküdt és erőtlenül pihegett. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a versenytársak lassan körénk gyűltek, csodálkozva méregettek és talán még nevettek is rajtam, de ez most nem érdekelt. Még láttam a lány mögött a szemüveges srácot, aki nem nevetett, csak elgondolkodva nézett minket. 

Másodjára akkor néztem fel, amikor hangzavar támadt és egy öreg hölgy csoszogott felénk.

– Jól van, szép munka volt! Tessék! Tessék, itt van néhány gumicukor! – osztogatta mindenkinek majd amikor elém ért, szomorúan folytatta. – Kedveském, ekkora sérülést okozott neked a saját képességed? – motyogta, miközben görnyedve a csücsöri szájával megérintett a bőrömet, amitől fura módon gyorsan helyrejöttek a sérüléseim.

Mögötte az irritáló szőke srác magabiztosan mutatta be a hölgyet.

– A U.A. fizetett iskolaorvosa, a Fiatalság Hősnője, Recovery Girl. A képességével fel tudja gyorsítani a gyógyulási folyamatokat.

Még megcsókolta a lányt, aki mellettem feküdt és kijelentette, hogy mindenki haza mehet. Végtelenül kimerülve felálltam, nyújtottam a kezemet a lány felé, aki hálásan elfogadta és egymást támogatva kiszédelegtünk. Mindketten kótyagosan öltöztünk át és nehéz fejjel sétáltunk a kapuig. Ott leültem egy kicsit, hogy erőt gyűjtsek a haza útra és úgy éreztem magam, mintha álmodnék. Annyira tompa voltam, hogy elfelejtettem a nevét megkérdezni tőle, mielőtt jöttek volna érte és hulla fehéren be nem szállt volna az autóba.

Apránként mindenki elszállingózott, még Kacchant is láttam őrült mosollyal az arcán távozni, aki szerencsémre észre sem vett engem és mire kicsit összeszedtem magam, teljesen kihalt lett a környék.

Már a megállóhoz vezető úton sétáltam, amikor lefékezett mellettem egy autó, kíváncsian belestem és meglepődve láttam, hogy All Might ül a volán mögött.

– Gyere, haza viszlek!

Lemondóan de egy kis hálával megfűszerezve sóhajtottam egyet, most pont nem akartam a szeme elé kerülni de fájt volna ha vissza kell utasítanom és buszozni sem volt erőm.

– Rendben. – feleltem. Megértően mosolygott rám a kínos csöndben, mivel nem kérdezett semmit, csak várta, hogy én mondjak valamit, amivel nem segített rajtam, csak egyre rosszabbul éreztem magam. A szemébe sem mertem nézni, nem tudtam mit mondhatnék ezek után és a szégyen lassan maga alá temetett. 

– Ne haragudj rám, tudom, hogy most csalódtál bennem de kérlek ne hagyj magamra! Nem bírnám ki, ha te is elhagynál! – bukott ki zokogva belőlem, mielőtt végszóra leparkolt a házunk előtt.

– Ne butáskodj. – válaszolta komolyan All Might. 

Megfogtam a felém nyújtott kezét és vigasztalóan magához húzott. Szorosan átölelt, ami most életet mentett. – Nem hagylak el, Veled maradok a végéig... – suttogta megnyugtatóan. Könnyes szemmel felnéztem rá, Ő le rám. Tekintetünk összefonódott, ahogyan elmélyedtem a világ legtisztább kék szempárjába és nem akartam semmi mást, csakhogy megcsókoljon. Az ajkai felé araszoltam, mialatt lepillantottam rájuk és egy másodpercig tényleg elhittem, hogy sikerülni fog de az utolsó centiméternél megfogta a hatalmas tenyerével az arcomat és megrázta a fejét.

– Nem lehet. – mondta határozottan de miközben finoman eltolt magától, hüvelykujjával megsimította az arcbőrömet.

– De hát... – kezdtem volna el akadékoskodni vagy hát más szóval könyörögni de megláttam a sötét arckifejezését és mindent, amit készültem kimondani, a torkomra forrt. Bólintottam egyet és amilyen gyorsan csak tudtam kiszálltam. Visszafordultam és a leghivatalosabban ahogy képes voltam, egyenes háttal meghajoltam előtte.

– Bocsánatot kérek... A vizsgáért és az előbbiért is!

Válaszul biccentett egyet majd elhajtott.

Ezután egy hétig csak otthon sírtam vagy meredten bámultam magam elé. Anya próbált vigasztalni és azt hitte, hogy csak a felvételivizsga miatt vagyok kibukva, nem mondtam neki semmit All Might-ról, sem az erejéről, sem arról, hogy mekkorát csalódott bennem. Mégis ennyire selejtes lennék, hogy hatalmas támogatással a hátam mögött sem vagyok képes elérni azt, amire a legjobban vágytam?

Mert hát, bárhogy is elemeztem a helyzetet mindig arra lyukadtam ki, hogy bár az írásbeli vizsgán sikerülhetett átcsúsznom de ezt bizonyára semmissé teszi az a nagy, kövér nulla, amit a gyakorlati vizsgán produkáltam.

És ha ez még nem lenne elég, All Might is leépített vagy egyenesen lemondott rólam. Azóta, hogy meg akartam igazából is csókolni, nem bírom érdemben elérni. Az eset utáni nap este, leküzdöttem minden ellenérzésemet és felhívtam de nem vette fel. Ezt akkor még nem gondoltam akkora gondnak, ezért írtam neki, amire egy szűkszavú választ kaptam, hogy nem ér rá, ezután még napokig írtam, hogy érdeklődjem, hogy edzünk-e együtt de egyikre sem érkezett pozitív válasz, így én sem mentem ki a partra.