Zöld Villám | BNHA | femDeku

OVA 2./4

– Őőő... – zavartan tekintettem ki a lányokra, akik úgy bámulták ezt a jelenetet, hogy már csak a popcornos vödör hiányzott a kezükből. – Szó sincs ilyesmiről... – döbbenetemben a gondolataim össze-vissza cikáztak, de az egyre hangosabb dörömbölés nem hagyott sokáig elkalandozni. – Természetesen nem félek tőled, és nem is utállak, Shoto! – szögeztem le határozottan. – Nem veled volt a baj... csak... annyi minden történt aznap... és váratlanul ért, hogy te... de nem tettél semmi rosszat... egyébként is, ilyen téren eléggé rosszak az idegeim. – eszembe jutottak Kacchan váratlan robbantásai. – Egyszer Iidának is majdnem behúztam, mert megijesztett! – mosolyogtam rá bűnbánóan. – Annyira sajnálom! Igazán nem érdemelted meg ezt a bánásmódot. Ígérem, nem fordul elő többször... mármint, ha ezt túléljük...

Todoroki elgondolkozva emésztette a magyarázatomat, nem volt elégedett a fél információkkal, de a még mindig összekulcsolt ujjainkra pillantva úgy döntött, most beéri ennyivel.

A tekintete lágyabb lett, mintha az aggodalom, amit eddig érzett, lassan eloszlott volna.

– Én is sajnálom az egészet. Legközelebb, nem teszek semmi váratlan...

De nem tudta befejezni, kívülről már mindegyikük a falat támadta, újabb és újabb reccsenések közepette futott végig rajta repedés, majd egy nagyobb darab hullott a földre. Todoroki heterokrómiás szemeibe néztem, és tudtam, hogy ha most nem cselekszünk, mindennek vége.

– Befognak jutni! – komolyodtam el, de még ebben a pillanatban is, amikor a világ összeomlani látszott körülöttünk, valahogy megkönnyebbülést éreztem. Az érzések, amiket hetek óta elfojtottam, most felszínre kerültek, és végre kibékültünk.

– És akkor beszorítanak! – szorította meg a kezem, ami erőt adott.

Viszonoztam a finom mozdulatát, majd elengedve, a jég felé léptem.

– Ha nem tudunk hátrálni, csakis előre mehetünk! Van egy ötletem! – vágtam rá, és habozás nélkül folytattam. – Előkészítem a menekülőutat!

– De hogyan?

– A zombik nem sérülnek meg. Ha ellököm őket innen a jéggel, akkor megmenekülhetünk. Todoroki, te megolvasztod a jeget, én átfutok rajta, és utat török. Urarakával és Ashidoval kövessetek, és kitörünk innen.

A lányok felállva a mindig magabiztosnak tűnő fiúra néztek, aki komolyan bólintott.

– Rendben. Csináljuk. De... – sétált el mellettem a falhoz, felemelte a meleg kezét, majd visszanézett rám. – Vigyázz magadra! – és megvillantotta azt a ritkán látott, szívdöglesztő mosolyát.

– Igenis! – bólintottam ismét elpirulva, ahogy bekapcsoltam az erőmet. Zöld villanások borították be a testem felszínét, készen állva bármire, ami ránk várhat odakint.