Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.6./2

– Várj! – szóltam utána, ahogy még egyet lépett a kijárat felé. – Muszáj valamit elmondanom! Tudod, csak azért jutottam el idáig mert mások támogattak... – All Might, Anya, Uraraka, az osztálytársaim és még Todoroki is közéjük került, amikor megmentett a leeséstől. – És igen, rajongok All Might-ért, ezért én is mindennél jobban felül akarom múlni... Hogy ezt elérjem és az álmaim beteljesüljenek, erőssé kell válnom, most pedig elsőnek kell lennem! A motivációm talán gyerekesnek tűnhet a tiédhez képest, de én sem veszíthetek! Nem okozhatok csalódást azoknak, akik hisznek bennem és segítettek. Ma reggel hadat üzentél nekem, hát ezennel elfogadom a kihívást! Adjunk bele mindent! – fejeztem be és könnyáztatta arcomon most az eltökéltség ült. 

Todoroki eltökélten bólintott egyet, érdektelenül tovább indult és néztem a nemtörődöm hátát, ahogy az ebédlő felé sétált úgy, mintha nem most zúdította volna rám az egész fájdalmasan tragikus élettörténetét... És én még azt hittem, hogy tökéletes az élete... Istenem, hogy tévedhettem ekkorát?

A hátamat a falnak támasztottam és összetörve csúsztam le az aljáig. Újra végig gondolva a hallottakat kitört belőlem a zokogás és magamba roskadtam.

Percek múlva is csak ültem ott, mint valami szerencsétlen, amikor lépéseket hallottam közeledni. Uraraka "Hahó!"-zott a sötétben, és amikor meglátott sietett hozzám.

– Nagyon megütötted magad? – kérdezte, ahogy megállt előttem és nyújtotta a kezét.

– Micsoda? – kérdeztem értetlenül vissza, kisírt szemekkel.

– Bakugo mondta, hogy elestél és hogy itt bőgsz... izé, sírsz...! – rázni kezdtem a fejem, mire folytatta. – Nem is estél el? – még egy rázás. – Mi a baj? – és kezét visszahúzva leült mellém.

Megígérte, hogy nem mondja el senkinek, így elmondtam Todoroki háttértörténettét. A legvidámabb és legkedvesebb lányt is fel tudta dühíteni, majd újra és újra elszomorítani az, amit hallott.

– Ez borzalmas! Most már értem, miért olyan szomorú folyton...

– Igen... de most mit csináljunk, így hogy tudjuk? – kérdeztem mert bár megígértem de ennek tudatában, hogy ne sajnáljam a fiút?

– Egyszerű. – vágta rá Uraraka. – Mindent bele kell adnunk ellene! Ha a következő körben szembe kerülünk vele, azzal bizonyíthatjuk neki, hogy érdemes volt elmesélnie az élete legfájdalmasabb pillanatait neked, hogy a végsőkig küzdeni fogunk és felé, még a szemünkben sem csillanhat meg a szánalom leghalványabb jele sem... Azt a fiúk valamiért nem szeretik... Rendben? – kérdezte mosolyogva. Bólintottam egyet és felállva nyújtott újra a kezét, ahogy beletettem és húzni kezdett, csak annyival folytatta. – És két sírás között elmondtad neki, hogy belezúgtál?

Ezen elkezdett nevetni, amitől nekem is nevethetnékem lett. Na nem azon röhögtünk, hogy talán tényleg kezdek valamit Todoroki iránt érezni, hanem azon, hogy Uraraka ezzel vajon még meddig fog ugratni? Talán sokáig, talán örökké?

Még simán meg tudtam ebédelni, az más kérdés, hogy ezek után volt-e étvágyam de Kacchant furán méregetve benyomtam valami kalóriát, hogy bírjam a továbbiakat és még a szünet vége előtt visszaértünk. Kacchant nem bírtam kiverni a fejemből. Vajon honnan tudhatta, hogy ott vagyok és sírok? Csak nem követett minket? Ugyan minek? Talán hallgatózott? Vagy csak véletlenül arra járt?

Midnight kihirdette, amit már úgyis tudtunk, egyenes ági kieséses mérkőzések lesznek és egy dobozból húztuk a kezdő párunkat. Valami ismeretlen nevűt kaptam de ami jobb aggasztott az az ágrajz volt. Ha valamilyen csoda folytán nyernék az első körben, akkor a következő meccsem Todorokival lenne. Ehh! Miért nem Uraraka kapta meg? Ilyenkor nem csak a legvégén kéne összefeszülnünk, mint az animékben, hogy izgalmasabb legyen? Rögtön másodikra megsemmisít? Nem dehogy! Le fogom győzni először ezt az ismeretlent, aztán Todorokit és végül mindenkit, hogy én lehessek az első. Igen!

Épp elkapott a flow, amikor a hátam mögül megszólalt egy srác.

– Te vagy az, ugye? Midoriya Hisade!

Megfordultam és az a lila hajú fiú volt, aki a tantermünk előtt beszólt Kacchannek. Ő akar átkerülni a hőstagozatosok közé. – Alig várom az első meccset! – folytatta és mosolyogva várta, hogy válaszoljak neki valamit. Bármit.

– Én... – de már nem bírtam befejezni mert Ojiro, aki az előbb lépett vissza a versenyből, befogta a számat. Shinsou széles vigyorral az arcán elsétált és csak akkor engedett el.

– Ojiro, mi a baj? – kérdeztem megilletődve.

– Soha ne válaszolj neki! – mondta komolyan. Elkísért a pihenő szobába és ott elmesélte, hogy a lovasjátékból mire emlékszik. Teljesen addig mindenre, amíg nem válaszolt Shinsou egy kérdésére.

A beszélgetéssel és koncentrálással hamar eltelt az idő és már a pálya előtti folyóson találtam magam, a pálya közvetlen közelében, várva, hogy behívjanak. Izgultam, nem csak a harc miatt de a tömeg is zavart. All Might is néz, neki nem okozhatok csalódást és... és itt jön!

– Hé, szia! Csak sok sikert akartam kívánni és láttam, hogy sikerült használni az erőt, törés nélkül!

Erre csak lemondóan megráztam a fejem.

– Ááá, nem ütöttem meg vele senkit és épp, hogy nőtt az erőm tőle az edzéseink ellenére...

– Hát igen, a tested most nagyjából 5%-ot képes kibocsájtani. – válaszolta kissé elcsüggedve de még mosolyogva.

– Csak az 5%-át??? Ezt hallva még inkább úgy érzem, hogy a barátok és a szerencse miatt jutottam el idáig!

Toshinori körültekintően megfogta a vállamat és csóválni kezdte a fejét.

– Azt kellene mondanod, hogy "mindent beleadok, a fenébe is", nonszensz-hercegnő! Hogy akarsz nagy hős lenni, ha ilyen kevésre tartod magad? – és átváltozott az izmos formájába. – Figyelj, mikor félsz vagy aggódsz, mosollyal kell úrrá lenned magadon! Eddig már eljutottál! Nem baj, ha blöffölsz. Állj büszkén! Ne feledd, hogy nagy reményeket fűzök hozzád!

Átszellemülve bólintottam egyet és a nevemtől zengett a küzdőtér. Azt hiszem mennem kell.

Mosollyal az arcomon léptem fel a pályára és velem szemben már ott állt Shinsou.

Present Mic hangját néha lehetett hallani, néha nem, a tömeg őrjöngésétől.

– ... és az általános tagozatos Shinsou Hitoshi! A szabályok egyszerűek. Kényszerítsd ki az ellenfeled a küzdőtérről vagy tedd harcképtelenné! Akkor is nyerhetsz, ha az ellenfeled kimondja, hogy "feladom". Ne féljetek a sérülésektől! A mi drága Recovery Girlünk készenlétben van! Tegyétek félre az erkölcsöt és az illemet! Persze, az életveszélyes dolgok nem megengedettek...

Csak néztem Shinsou-t és láttam rajta mennyire akarja. Vajon ő is látja a szemembe az elhatározásomat?

Még el sem hangzott, hogy rajt, amikor beszélni kezdett hozzám.

– "Feladom"? Ez a harc a szellemed erejét teszteli. Ha tudod, hogy mit akarsz a jövődtől, akkor nem kell aggódnod a külsőségek miatt.

– Kész vagytok? – hallatszott Mic hangja.

– Az a majom a büszkeségéről hadovált...

– Rajta!

– ...de nem gondolod, hogy ostobaság volt eldobnia a lehetőséget?

Ezzel az egy mondatával annyira felmérgesített, hogy rá akartam ordítani, hogy ne merjen így beszélni róla, meg hogy inkább hallgasson el, de nem tehettem mert Ojiro figyelmeztettet.