Zöld Villám | BNHA | femDeku

1.9./2

Ebédnél végleg kiderült számomra, hogy Uraraka és Iida szavazott rám pluszba, amit azért sejtettem és ezt hálásan megköszönve tovább is lendültünk. Evés közben beszéltünk Iida régmúltra visszanyúló családfájára. A bátyjáról csillogó szemekkel és büszkeséggel telve beszélt. Ő számára a példakép, és miatta szeretne hős lenni. Épp megakartam kérdezni Urarakát is, hogy ő miért akar hős lenni, amikor a vészjelző megszólalt és mindenki felpattant a helyéről. Az elején még rendezetten távoztak a diákok de ahogy beértek egy szűkebb folyosóra és lelassult a haladásuk, a pánik elhatalmasodott rajtuk. Mindenki egy Gonosztevő támadásától rettegett.

Urarakát a csekély súlyával rögtön magával ragadta a tömeg. Nevét kiáltva megragadtam a kezét az ember tömegben és az árral szemben a testemmel védeni kezdtem. Közben Iida az ablakra kenődött és ott rögtön látta, hogy nincs baj és ezt nekünk is próbálta elmondani. Látta, hogy védem Urarakát, hogy nehogy összenyomják és gyorsan kitalált egy tervet, hogy ne legyen nagyobb baj. Kinyújtott karral kérte, hogy a lány használja rajta a képességét és mikor súlytalan lett a sajátját is bevetette. Hamar mindenki felfigyelt rá és mikor elcsöndesedett a tömeg, meghallották Iida megnyugtató szavait.

– Srácok, minden rendben! Csak a sajtó az! Nincs okotok a pánikra! Ez a U.A.! Viselkedjünk méltón a legjobbak legjobbikához!

Felnéztem rá és rögtön megláttam azt, amit igazából már az első percben is láttam benne. A vezetőszerepét. A fontoskodó stílusa, és persze a szemüvege miatt, ő a tökéletes Osztályelnök!

Így hát a következő órán, ebéd után be is nyújtottam a lemondásomat.

– Szerintem... Iida Tenyanak kellene Osztályelnöknek lennie! – mondtam a tábla előtt állva és erre mindenki, aki az ebédlőben volt, helyeslően bólogatott.

Aizawa csak sóhajtott egyet és visszadőlt a kedvenc pozitúrájába.

Iida elérzékenyülten helyett cserélt velem és a vállamról egy nagyobb sziklacsoportnyi súly hullt le. A rengeteg edzésem mellett és a felzárkózás terhe mellett, ez nekem most igazán nem kellett. Iida, meg hát Iida, szóval ő majd elalélt a boldogságtól.

Hétfőn kezdődött a suli, aznap az ujjam, kedden a karom tört, szerdán megválasztanak elnöknek, csütörtökön meg gyorsan le is mondok. Ez a hét már nem lehet rosszabb. De az egyetlen pozitív dolog, hogy Toshinori fogta a kezem, ami üti az összes rossz dolgot.

Pénteken reggel már kimerülve a sok tanulástól, edzéstől és képességfejlesztéstől, ám teljesen törés mentesen, olvastam a mobilomon, hogy All Might az iskolába menet sorra menti meg a bajbajutottakat. Az iskola előtt állva átnéztem az út túl oldalára de senki nem állt ott, így még gyorsan elolvastam az utolsó hírt is a Hősről és csak ráztam a fejem. Mindig túlzásba viszi és a nagy szívének nem tud megálljt parancsolni.

Az általános órák és ebéd után 12:50-kor Aizawa bejelentette az aznapi hősi alapkiképzés órai feladatot, ami a mentési gyakorlat lesz. Három felügyelő tanár mellett szimulálunk egy katasztrófa utáni állapotot. Ez, hogy ma nem töröm el semmimet az órán, már kész kikapcsolódás lesz, sőt, felüdülés!

Jelmez felvétel után buszra szálltunk és csak én voltam tornaruhában. Miután olyan csúnyán szét szakadt, várnom kell, mire a támogató osztály helyrehozza.

Jó hangulatban utaztunk, amikor a békának kinéző enyhén heteromorf lány hirtelen felém fordult és beszélgetni kezdett velem.

– Ami a szívemen, az a számon, Midoriya!