Midoriya Hisade 16 éves középiskolás lány, akit a legnagyobb Hős megment és ez a sorsszerű találkozás meghatározza mindkettőjük életét.
All Might x femDeku /1.1-2.20/
Kacchan x femDeku /1.1-1.8/
Todoroki x femDeku /OVA-/
Shigaraki x femDeku /1.9,2.2...
Todoroki nyugodt pihenést biztosított számomra, reggelig elkerültek a rémálmok, teljesen addig, míg a nevem ismételgetésére fel nem ébredtem.
– Midorya! – kocogtatta meg a vállamat Todoroki még mindig mellettem, de most már ülve. Hangjára elmosolyodtam és talán még ásítottam is egy szolidat, mielőtt kinyitottam volna a szemem. – Itt van All Might.
– Mi??? – ültem fel helyből és ez az infó felért egy nyakamba zúdított jeges fürdővel. – Jó reggelt! – pánikoltam be egy pillanat alatt, ahogy megláttam az ágy végén állni a legnagyobb Hőst.
– Khm... – köszörülte meg a torkát zavarában de a szokásos műsorába azért belekezdett. – És itt vagyok! De most csak azért jöttem, hogy lássam, hogy vannak a diákjaim! – pózolt be, hogy oldja kissé a hangulatot.
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Todoroki közben komótosan kikelt mellőlem és próbált a legtávolabb állni az ágyamtól, úgy dőlt neki a sajátjának, mintha mi sem történt volna.
– Hallottam, hogy az ellenfeletek képességeihez mérten, mindenki úgy ahogy jól van. Őszintén örülök, hogy élve megúsztátok...
Iida rém gyorsan elvonta rólunk a figyelmet, ahogy szabadkozni kezdett és vagy ezerszer bocsánatot kért még All Might-tól is de én ezt a vörös fejemel és a mérhetetlen kínnal az agyamban, hogy ilyen borzasztóan intim helyzetben meglátott Todorokival, alig hallottam. Már csak az ütötte meg a fülemet, ahogy búcsúzni készült.
– A-All Might tanár úr, beszélhetnénk? A-a Mentoromról lenne szó!
– Majd az iskolában, Midorya! – válaszolta gyorsan de nem hagytam magam.
– Nem, ez nem várhat! – majd a fiúkra néztem. – Kimennétek egy kicsit? Nem lenne illendő mások előtt kibeszélni egy idős hőst, aki olyan sokat tett a társadalmunkért...
– Persze. – mondták majdnem egyszerre és már kint is voltak a folyosón.
– Mi a gond Gran Torinoval? – kérdezte még mindig All Mightként, a csukódó ajtó hangja után.
– Sajnálom! – és kapkodva kikeltem az ágyból. – Tudom, hogy dühös vagy! – léptem felé párat, próbáltam jobban terhelni a sérült lábamat de nem ment és a harmadik lépésnél majdnem elvágódtam, de Ő ott teremve elkapott és egy megfakult mosoly kiséretében felvett a karjaiba, hogy visszavigyen.
– Pihenned kellene... – szidott le, ahogy letett az ágyamra. – Kár volt idejönnöm.
– Nem! – kapaszkodtam görcsösen a hatalmas kezébe, mit nem voltam hajlandó elengedni.
– Csak aggódtam... – pillantott le a nevetséges béklyóként funkcionáló ujjaimra, majd megrázta a fejét. – De látom, hogy jól elvagytok.
– N-nem történt semmi... – suttogtam egyre kétségbeesetten, Todorokira utalva.
– Persze, hogy nem! – csattant fel, amin még Ő maga is meglepődött.
