Zöld Villám | BNHA | femDeku

1.5./2

Április első napja volt a középiskolás életem kiindulópontja.

– Hisade! Minden megvan? A turmixodat eltetted?

– Igen Anya! Ne aggódj! El fogok késni! – válaszoltam idegesen és már fél lábbal kint voltam az ajtón, mikor utánam szólt.

– Várj! – pirult el Anya és csak annyit motyogott nekem. – Büszke vagyok rád!

E szavak jólesően hatottak rám, ezek által kaptam egy plusz löketet a mai naphoz és most már azt is biztosan tudtam, hogy kitől örököltem a motyogást. Mosolyogva köszöntem el és rohantam a metróállomásra, mivel kiderült, azzal gyorsabban odaérek a sulihoz mint busszal.

U.A. hatalmas épületében futva keresgéltem a termünket és próbáltam lélekben felkészülni a 19 új osztálytársamra, akik remélhetően jobban befogadnak majd mint az előzőek. Eltoltam pár imát, hogy Uraraka a teremben legyen és annyira erre koncentráltam, hogy eszembe sem jutott a lista, kivel nem akarnék 3 évet eltölteni, így az nem került bele az imáimba... balszerencsémre.

Egy hatalmas ajtó felett megláttam az 1.-A. osztály feliratot, amit elhúzván elém tárult egy kép, az a kép, amit nagyon nem akartam látni. Konkrétan rémálmomba jött elő de most ez a valóság és tényleg megtörténik. Istenem miért? Még 3 év Kacchannal?

Az arcát nézve a sírás kerülgetett de szerencsére volt pár másodpercem rendezni az vonásaimat, mivel épp a szemüveges sráccal veszekedett és ez a tény, hogy ő is itt van az előbbihez képest már semmiség volt a számomra. Ám hamar észrevett és Kacchan arcán nem azt láttam, amit vártam, hanem valami egészen mást. Talán a pokoli dühre számítottam mihelyst tudatosul benne, hogy újra osztálytársak vagyunk, vagy hogy szitkozódva nekem ugrik de most csak aggódás csillant a szemébe.

Néztük egymást és bevillant az a délután, amikor megtudta, hogy engem is felvettek.

„Egy iskola melletti részen megállított, hogy beszélni akar velem és még ezt normális hangnembe tette de ahogy senki sem látott minket és kettesben maradtunk, elkezdett egyre jobban begurulni. A kiabálásától feltépődtek a sebek, amiket azt hittem All Might kedvessége már begyógyított és az irántam érzet mérhetetlen gyűlölete miatt, nem bírtam mást tenni, csak hátráltam tőle, ameddig bírtam de elfogyott mögülem a hely és a hátam egy falnak ütközött.

– Deku! Mondd el, hogy milyen trükkel jutottál be? Ne add nekem az ártatlant! Csaltál, hogy bejuss, igaz? Valld be és menj más iskolába! – dühöngött és mivel nem védtem magam semmivel, válaszolni sem válaszoltam semmit, csak egyre ingerültebb lett. – Most azonnal iratkozz ki! – parancsolt rám és megmarkolta a felsőmet, így közelebb hajolva hozzám. – Nem érted, hogy ott meg fogsz dögleni? – halkult le normális hangerőre a hangja a végére. – Bolond vagy ha azt hiszed, hogy csak szerencsével ezt is megúszhatod... – szorította meg jobban a ruhám anyagát és ettől végre magamra találtam. Megnyugtatóan a kezemet a kezére tettem és ellenszegülve a szavába vágtam.

– Kacchan! Valaki, végre azt mondta nekem, hogy "lehet belőled is hős". Így a saját erőfeszítésemnek hála, sikerült bejutnom... Nem tudsz lebeszélni erről! Szokj hozzá! Én is megyek! És ezentúl nem fogom hagyni magam! – mondtam a legkomolyabb arccal, amitől a dühös fiú egy pillanat alatt széthullott. Szó nélkül hagyta, hogy az ujjait lefejtsem a felsőmről és a sárga táskámat megragadva elsétáljak tőle."

Magamra erőltettem az akkor frissen megszerzett magabiztos komolyságomat és nem rezeltem be pusztán Kacchan látványától, ami leheletnyi mosolyt csalt az arcomra. A szemüveges srác nagy iramba közelített és mivel hangos és feltűnő volt, a többi tanuló is bámulta őt, aztán meg engem. Zavarba jöttem a sok kíváncsi szempártól és minden vágyam az volt, hogy a helyemen szépen csendben elbújjak.

– A Somei Magánakadémiáról jöttem, a nevem...

– Nem kell újra, hallottam ez előbb, amikor veszekedtetek. Midoriya Hisade vagyok! Örvendek a találkozásnak, Iida-kun!

– Midoriya, elnézést akartam kérni a vizsga miatt. Ideges voltam és lebecsültelek téged. – hajolt meg egy pillanatra.

– Én is elnézést kérek a viselkedésem miatt. – hajoltam meg én is sietve és a lehető legbarátságosabb mosolyomat küldtem felé. Nem akarnám, hogy újra kioktasson vagy valami apróságért megharagudjon rám. Barátokat szeretnék. Mindennél jobban!

– Szia! – kiáltott boldogan egy lány hang mögöttem és Iidaval egyszerre néztünk hátra. – Hát bejutottál, ahogy azt Present Mic mondta! – vidámkodott Uraraka és őszintén boldognak tűnt. Megragadta a kezem és lelkesen folytatta. – Még szép, hogy bent vagy! Az ütésed bámulatos volt!

– Jaj de jó hogy osztálytársak lettünk! Neked meg a mentésed volt bámulatos! Sőt, tökéletes volt! Köszi! – lelkesültem be én is és talán még szökkentünk is párat. Talán emiatt az emelkedett hangulat miatt, sem vettük észre, hogy elálljuk az útját egy fáradt hangulatú egyénnek.

– Menj arrébb, és ott játssz barátosdit! – tromfolt le és bár az arcán nem látszott semmi, mégis folytatta a kioktatásunkat. – Ez itt a hőstanfolyam. Az időnk véges. Hiányzik belőletek a józan ész?

Döbbenten félre álltunk és lassan besétált az ajtón. Többen hitetlenkedtek és még többen vonták kétségbe, hogy az ismeretlen egy profi hős lenne. Még nekem sem volt ismerős az arca, csak egy végtelenül kimerült férfit láttam feketében, teljes érdektelenséggel megspékelve.

– Az osztályfőnökötök vagyok, Aizawa Shouta. – mondta álmosan és tagoltan. – Örvendek! De csapjunk is bele! Tornaruhát fel és irány a pálya...

Mindenki felhördült de ez Aizawát nem zavarta, további szófecsérlés nélkül az udvar felé vette az irányt, minket meg simán otthagyott.

Kapkodva indultak a többiek az öltöző felé, én is csak ledobtam az asztalomhoz a táskámat és rohantam utánuk. Még le sem ültem a székemre és az új osztálytársaimnak sem bírtam bemutatkozni. A lányokkal sietve öltöztünk át, hamar a pályán álltunk talpig egyforma tornaruhában. Tetszett a mintája és kényelmes volt, az anyaga valami speciális légáteresztő cucc lehet.

Közben Aizawa tanár úr rögtön egy teszt részleteit magyarázta, amitől mindenki hamar belátta, hogy a U.A. nem egy ósdi iskola. Nem korlátolja semmilyen szabály vagy hagyomány és ez a tanári karra is igaz. Már ennél a résznél éreztem, hogy sokkal nehezebb dolgom lesz mint elsőre gondoltam de amikor a kihívta Kacchant, hogy a képesség felmérő teszt újragondolt verzióját bemutassa, rögtön leizzadtam. Tudtam, hogy ha ezeket a feladatokat nem oldom meg okosba, az erőm nélkül, akkor nagyon rápacsálok.

Kacchan eldobta a kislabdát, mindent beleadva, egy pusztulj felkiáltással és rögtön elkapott a nosztalgikus hangulat, a hátam mögött álló társaimat meg az értetlenség. Hát igen, ők még nem ismerik Kacchan megnyerő stílusát de ami késik, nem múlik.

– 706 méter??? – lepődött meg egy srác és a mellette álló talpig rózsaszín lány taglalta, hogy milyen mókás lesz, ha mindenki szabadon használhatja a képességét.