Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.5./1

Folyamatos menekülés alatt, volt időnk végignézni, ahogy az egyik B-s halálra idegesíti Kacchant, aki épp agyvérzést kapott és igaz, hogy nem minden szót, de hallottuk, hogy a másik osztálynak higgadtabb és hosszabb távú terve volt, nem úgy mint nekünk. Direkt lemaradtak és ésszel játszanak! Ami számomra jó hír, mert így nem az egész osztályuk célkeresztjében vagyunk. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor Uraraka felkiáltott.

– Állj!

Az utunkba Todoroki csapata jelent meg és a srác tekintete mindenre elszántan fürkészte az enyémet.

Francba! Mégsem ússzuk meg olyan könnyen!

– Én veszem el Tőled! – vetette oda nekem teljes lenézéssel.

Tokoyami a mozdulatlanságunktól befeszülve kereste a szavakat.

– Azt hittem, a versenyszám kései szakaszáig nem ütközünk beléjük... de úgy tűnik, nagyra becsül téged, Midoriya. Így hát korábban jött.

Sóhajtottam egyet és figyelmen kívül hagyva az előbbi szavait, csak menekülésre kértem őket. Oldalazni kezdtek, én pedig le sem vettem a szemem az ellenségemről, de mivel túl sokáig maradtunk egy helyben, többen támadásba lendültek. Todoroki is észrevette és Kaminari képességét vetette be. Hátráltunk amennyit bírtunk de a villámcsapás szerű áramkisülés, minket is eltalált volna, ha a Sötét Árny nem áll közénk.

Szegénykémet lesokkolták rendesen, de nem csak őt. A többi csapat is megrázó élményben részesült. Todoroki kihasználta lehetőséget és jegével lefagyasztotta az összes környékbeli játékost és akitől tudta elvette a szalagját is. Nagyon okosan kitaktikázta ezt. Veszélyesen okosan.

– Vigyázz Kaminarira. A fényében az Árnyékom nyámnyila lesz. – figyelmeztetett újra Tokoyami, amikor Todoroki két menekülőutunkat egy mozdulattal befagyasztotta, hátunk mögött meg a pálya vége volt. Ha kilépünk, kiesünk, ha előre megyünk, akkor meg kell küzdenünk a Megvetés Mesterével. Pedig Én még egy pillanatra, amikor megmentet, azt hittem, hogy már felküzdöttem magam a "nem utálom" pozícióba magam. Hát mégsem... Nem az a baj, hogy lefog győzni, hanem ahogyan teszi.

Megráztam a fejem, nem ezen kéne agyalnom, hanem hogy hogy fogunk menekülni.

Tokoyamival kibeszéltük még a képességei határait, és számításba vettem Todoroki gyengeségét, így újra kissé bizakodó lettem.

– Jó lesz ez így. Akármibe is kerül, meg kell tartanunk a tízmilliót!

Ezután a maradék hat percből, ötben táncoltunk, egyet jobbra kettőt balra. Mindig úgy, hogy Todoroki balján legyünk mert így nem használhatja a jegét. Ha mégis megteszi, Iidát is eltalálja és ezt ő is nagyon jól tudja. A feszültség tapintható volt és így, hogy körbekerített már senki sem avatkozott bele a harcunkba. Öt percig fenntartva a szemkontaktust mélyedtem bele a kék és a fekete szemébe felváltva. Talán most néztem iskola kezdés óta a legtöbbet ezt a srácot, és így volt alkalmam a sebét is jobban megfigyelni, na meg a két színben pompázó haját. 

Amikor a visszaszámlálás utolsó egy perc kezdődött, Iida sutyorogni kezdett és ettől még jobban befeszültem.

A lábán felbőgtek a motorok és a következő másodperben pedig elsuhantak mellettünk. A fejpántommal együtt. Az arcunk a döbbenetet és a csalódottságot vegyítette és Iida élesen rám meredt.

– Megmondtam Midoriya. Lefoglak győzni!

Huh, ez most szép volt Iida! De most mégis mit tegyek?

– Semmi baj Deku! Visszaszerezzük! – üvöltött mindenre elszántan Uraraka, pedig már kezdtem kétségbeesni.

Igaz is! Néztem a három társamat, akik a kezembe adták a továbbjutási esélyeiket, amikor az őrölt tervemhez és hozzám csatlakoztak. Nem adhatom fel! Mindhármuk érzéseit és a bizalmukat a vállaimon cipelem! Felelős vagyok mindannyiuk álmaiért!

Urarakára gondoltam, ahogy a kezembe gyűlt a képességem és mindenre elszántan vittek a fejpántomhoz közelebb, hogy visszavegyem azt, ami a mienk.

Iida valamiért nem moccant, tiszta célpontot nyújtva, amitől Todoroki arca most nem a fölényességét mutatta, hanem az őszinte ijedtséget.

Baloldala felől nyúltam a legfelső pántért, ami a nyakába lógott, tehetetlenségéből, talán nem szándékosan, fellobbant a bal kezén a tűz képessége, ahogy védte a pántjait. Tágra nyílt szemmel néztem a srácot, aki eddig kőkemény szilárdsággal állította, hogy sosem fogja használni azt az oldalát, így én sem számítottam rá de mégis forrón lángol!

Hát, módosul a tervem, de úgysem akartam megütni. Finoman és egyenletesen képeztem az erőmet és egy egyszerű karlendítésem légnyomásával, oxigént vontam el a lángjaitól, amik így kialudtak és a keze hátra csapódott. Értetlenül rá meredt a most már kialudt lángjai helyére, és mintha azt motyogta volna, hogy „Mégis mit művelek?". Védekezés híján könnyedén nyúltam a nyakán csüngő pántért, megragadtam és letéptem egy mozdulattal. Örülni kezdtem, hogy végre valami sikerült, amikor Hatsume szólt, hogy mégse nyertünk. Az utolsó pillanatban még indítottunk egy hajrát, amibe Kacchan is befutott az utolsó másodperbe, de az idő még azelőtt lejárt, hogy egyáltalán egymás közelébe értünk volna.

Lelkiismeret-furdalással markoltam az üres levegőt, és azon kívül, hogy a hetven pontért legalább nem törtem el a karom, más jó hír nincs. Ezzel a kis pontszámmal nem fogunk tovább jutni. Present Mic bemondta, hogy Todorokiék az első helyezettek, akik közül Kaminari kisütötte a saját agyát, Iida és Yaoyorozu meg egymást vigasztalták. Nagyon jó köztük az összhang, nem hiába lettek ketten az osztályfelelősök.

Második helyezett Kacchan csapata. Négyből hárman örültek a második helynek, kivéve a Lovast, aki a földön térdelve átkozott mindent és mindenkit, hogy csak a második lett. Innen is láttam, hogy Kacchan teljesen ki volt bukva.

Majd miközben bejelentette a harmadik helyezettet, a lányok odajöttek hozzám és együttérzően hátba veregettek

– Sajnálom lányok! És Tokoyami. Az én hibám, hogy... – de akkor az árnyék nekem dörgölőzött, mintegy macska és a szájában egy plusz pánt lógott.

– Todorokit láthatóan megrázta az első támadásod. Reméltem, hogy meglesz a tízmillió pontos, de a dolgok... – mosolygott Tokoyami, ahogy rám nézett. – ...nem mindig alakulnak a terv szerint. Viszont szereztem egyet. A fejéről vettem le, ahol a leggyengébb volt a védelme. Midoriya, ez az utolsó erőfeszítésed által nyitott lehetőségnek köszönhető!

– A negyedik a Midoriya Csapat! – harsogta Present Mic és abban a pillanatban a rossz érzés a lelkemről elszállt és feltört a sírás. Simogattam a fejét a Sötét Árnynak és csendben zokogni kezdtem. – Ez a négy csapat továbbjutott az utolsó fordulóba! De most egy óra ebéd szünet. Jössz ebédelni?

– Alszom. – hallatszott az Ofőnktől a megszokott válasza.

Könnyeimet törölgetve, vidáman sétáltunk a csapatunkkal kijárat felé. Aggódva néztem először Kacchan felé, aki a dühtől remegve még mindig a pályán ült, majd Todoroki felé, aki pedig még mindig csak zavartan állt ott, és az imént még lángokban álló bal kezére meredt. Lemaradtam a többiektől, ahogy figyeltem, hogy milyen kétségbeesetten réved a múltba. Szemei a semmit figyelték és vívódott önmagával, majd felnézett egyenesen rám és komor arccal intett felém.

Önkénytelenül hátam mögé néztem, hogy biztosan nekem jelzett-e, de addigra mögöttem már senki sem állt, így elindultam a srác után, aki a stadion folyosóját célozta meg.