Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.9./2

Annyira elmerültem a gondolataimban és akkora slunggal haladtam lefelé a lépcsőn, hogy a fordulóban szembejövő Kacchant, csak az utolsó pillanatban vettem észre, és már nem bírtam megállni. Ijedten, irányt váltva próbáltam elkerülni az ütközést, de így is sikerült az izmos vállába beleszaladnom. Megütve magamat és őt, simán lepattantam róla. Kecsesen vágódtam a föld felé, de reflexszerűen utánam kapott, mielőtt hátamra érkeztem volna, megragadta az alkaromat. Ám, ahogy látta, hogy csak én vagyok az, úgy húzta el a kezét tőlem, mintha izzó piszkavasra markolt volna. Ennek következtében a gravitáció győzött és fenekemen kötöttem ki. Lentről néztem fel rá, lassan visszadugta a kezét a zsebébe és élesen rám villantotta a sötét vörös íriszét. A testhelyzettől, amiben vagyunk, és a lenéző arckifejezésétől dejavum lett. Ez pont ugyanaz a szitu, mint általánosba, amikor arról volt szó, hogy én is ide felvételizek és azért cserébe, rám robbantotta az iskolapadomat. Na, azt még egyszer nem játsszuk el! Akkor lesokkolt és rettegtem tőle, de most már nem ijeszt meg! Felpattanva, szigorúan álltam a tekintetét és ezt látva, még dühösebb arcot vágott.

– Talán bocsánatot kérhetnél, Te...

– Bocsánat! – vágtam rá hadarva, direkt azért, hogy gyorsan túl legyek rajta, mielőtt befejezné a sértegetésemet.

– Tch! – húzta el a száját, majd két pillanatig csak farkas szemet néztünk. – Muszáj ilyen idegesítőnek lenned?! – vágta a fejemhez, gondolom azért, mert végérvényesen belátta, hogy már nem tesz rám akkora hatást, mint régen és ezen feldühödve folytatta. – Biztos a te ötleted volt! Az a rohadt veszélyes terv, igaz? Csak te tudsz kitalálni ilyen kockázatos és...

– Nem! Tévedésben vagy! – ráztam meg a fejem, és talán az előbb én is hatalmasat tévedtem. Nem azért dühös rám, amit az előbb gondoltam, hanem Uraraka miatt. Szóval, mégsem lettem immunis Kacchanra, és nem látszik rajtam a magabiztosság... Áh... – Nem engedte, hogy segítsek neki. Az egészet ő tervelte ki, sokat gondolkodott azon, hogyan győzzön le téged. Ha idegesítőnek tartod, akkor az azért van, mert Uraraka végig az orrodnál fogva vezetett! – szóltam be neki, én sem értve, hogy miért és már meg is bánva sóhajtottam egyet. Kacchan meglepődött a válaszomon és a stílusomon, ami rendesen irritálta és már fortyogni kezdett. Ezt figyelmen kívül hagyva két fokkal kedvesebben folytattam. – Azért rendes volt tőled... A vége.

– Nem azért csináltam mert szóltál... – tette karba a kezét és fellengzősre vette a figurát. – Természetesen, én már előtted felismertem a helyzetet! Feleslegesen óbégattál, Nyomi!

– Á, értem. – hagytam rá és mellette  ellépve, elindultam a gyengélkedőre, Kacchan pedig a lelátóra, hogy a legjobb rálátása legyen a meccsemre. Biztos azért, hogy utána kárörvendezhessen.

Uraraka szomorúan lépett ki a Dokitól, kezében a felsőjével, amin egy szénné feketedett szélű lyuk éktelenkedett de amint meglátott közeledni, mosolyogni kezdett.

– Nos, veszítettem... A végére mondjuk nem emlékszem de...

– Uraraka, hogy vannak a sebeid? Jól vagy? – néztem rá szomorúan.

– Igen, Recovery Girl ellátott. Egek, Bakugo olyan erős! Teljesen elintézett... de ez nem meglepő, hiszen...

– Biztos... jól vagy? – léptem közelebb hozzá és átöleltem.

– Persze! Jobban, mint azt vártam... Beleadtam mindent, így attól, hogy vesztettem, nem vagyok vesztes!

– Persze, hogy nem vagy! – mosolyogtam a vállába. Csak ennyi kell. Ha lelkiismeretünk tiszta, akkor soha nem fogjuk vesztesnek érezni magunkat, még ha ki is kapunk. Elengedtük egymást és folytattam. – És szerintem totál megérte a küzdelmed... – és csipkelődve elmeséltem neki a meccse végét, kihangsúlyozva, hogy Kacchan a nevén szólította majd az előbbi összefutásomat a fiúval és végül bűnbánóan bocsánatot kértem tőle, hogy nem voltam megfelelő támasza.

Uraraka vörös fejjel végig hallgatta, pár „Ne már!", „Ó, neee!" és egy "Igazán nem szükséges!" kíséretében, majd ő is beavatott. A Doki elmondása alapján, Kacchan benézett a gyengélkedőre a pályán maradt felsővel, mikor még nem volt magánál.

Felemelte a szóban forgó tárgyat, amit mindketten néztünk és folytatta. – Köszönöm, hogy elmondtad a kimaradt részleteket de nem fogom magam illúziókba ringatni. Ez a figyelem, csak a meccsnek szólt. Tudjuk milyen... – lemondóan legyintett. – Amíg nem lesz kevésbé megszállott, addig másra sem fog figyelni, csak az előtte álló céljaira. És... talán még nem lépett túl az érzésein...

– Milyen érzésein? – kérdeztem vissza értetlenül, de mikor szóra nyitotta a száját, a hangosbemondón elhangzott, hogy hamarosan kezdődik a következő meccs. Ami az enyém lesz.

Így inkább sok sikert kívánt, és siettetett, hogy időben érjek vissza a pályára, bármit is akart volna mondani az előbb.

Ellenkező irányba tempózva még visszanéztem és láttam, hogy a mobilja után nyúl.

Biztos szomorú, hogy nem nyert. De majd legközelebb egész biztosan sikerülni fog neki! És... és talán, én is tudok majd segíteni neki, mert most semmit sem tettem érte. És ennek ellenére már megint ő bátorított engem. Meg sem érdemlem, hogy a legjobb barátnőm legyen!

– Endeavor?! – kiáltottam fel, amikor lángolva elém lépett. Ilyen közelről most látom először. Azok a lángok! Gyönyörűek!

– Hát itt vagy! – talált meg a szemével és úgy csinált, mintha várt volna. Ez az egyetlen folyosó, ami útba esett nekem, és ezt ő is nagyon jól tudta.

– Miért várt rám? – húztam össze a szemem, és acéloztam meg az idegeimet.

– Láttam a csatádat. Elképesztő képességed van... Óriási széllökést idéztél elő csupán az ujjaddal. Ha csak a mozdulatod erejét vesszük górcső alá, nagyon hasonlít All Might erejére. – és a világító kék szemével a vesémbe látott... Pont úgy, mint a fia. Mi van ezzel a családdal?

– M-Mégis miről...?! Mit akar mondani ezzel? Nekem most mennem kell. – és mielőtt bármit mondott volna, sietve lépdeltem tovább. Ő az utolsó személy, akinek bármit is elárulhatnék a One for Allal kapcsolatban. Ezt még én is tudtam, hogy All Mighttal örök riválisok és Todoroki története miatt bebizonyosodott, hogy nem az a baráti hanem inkább az a féltékeny típusú rivalizálás húzódhat a háttérben.

– All Might felülmúlása, az én Shotom kötelessége. A veled való összecsapása rendkívül tanulságos teszt lesz számára. Kérlek, ne szégyenítsd meg magad azzal, hogy az első támadásától összeesel!

Hogy micsoda? Az Ő Shotoja??? Ettől haladásom megtorpant, pillanat alatt felment a pumpa bennem és nagyon koncentrálnom kellett, hogy az arcomon se látszódjon az undor, amikor dühösen visszanéztem a Második legnagyobb Hősre.

– Csakhogy Én nem All Might vagyok! – szűrtem a fogaim között a szavakat. Egy lekezelő „Ez nyilvánvaló!"-t kaptam válaszul, mire indulatosan rávágtam. – És Todoroki pedig nem maga! Egy teljesen független, kedves személy, aki képes önálló döntéseket hozni! Az a srác, nem a bábja!!! – és ez a párbeszéd, kellőképpen feltüzelt az előttem álló meccsre.

Visszafordultam és további szófecsérlés nélkül, otthagytam.

Az előző meccsemhez képest, most nem mosolyogva léptem fel a pályára, hanem koncentrálva, felkészülve a legrosszabbra. Todoroki is ilyen elszántan sétált felém, majd középen találkozva vártuk a bemutatást.

– Köszönjük a türelmet! A második forduló első meccse hatalmas lesz! A fiú, aki elsöprő győzelmet aratott az első fordulóban és szó szerint az arcunkra fagyasztotta a mosolyt! A hőstagozatos Todoroki Shoto! – harsogta Mic, a tömeg éljenezni kezdett a népszerű, helyes és erős srác láttán de a szeméből, csak a hideg érdektelenség sütött. – Kontra a lány, aki folyamatosan meglepetéseket okoz, ezúttal vajon milyen trükköket láthatunk tőle? A hőstagozatos Midoriya Hisade!

A nevem hallatán már kevesebb volt az ováció, de nem érdekelt. Tudtam, hogy Anya, Toshinori, Uraraka néz engem és drukkol, sok más emberrel egyetembe, akiknek nem okozhatok csalódást. Beleadok mindent és meglátjuk, elég lesz-e az osztály legjobbja ellen!

– Hát itt vagyunk! – szólalt meg a velem szemben álló srác, engem figyelve.

– Győzzön a jobb! – vágtam rá eltökélten.