Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.2./1

Két hét múlva mindenki felkészülten és eltökélten sétált be a sportcsarnokba, onnan pedig egyenesen az öltözőbe. Az összes versenyzőnek a tornaruhájába kell lennie a fesztivál alatt, aminek én örültem a legjobban mert a jelmezem még mindig nem készült el. Ennyi késedelemből azt gondolom, hogy nem ugyanazt a ruhát fogom viszontlátni, ami tönkrement. Biztos strapabíróbb lesz és kompatibilisebb a képességemmel és remélem a tűzzel is.

Átöltözés után, már egyre idegesebb lettem, ezért a közös teremben, szolidan fel-alá járkáltam. Mineta is ezt tette, csak ő közben még suttogva azt hajtogatta magának, hogy „Nem félek, nem félek!". Meg akartam valamivel nyugtatni, de akkor váratlanul az utamba álltak.

– Midoriya! – szólt Todoroki. Meglepődtem, mivel rám sem nézett azóta, hogy volt a USJ-ben az a vicces kis incidens. Most akkor meg miért?

– Igen, Todoroki? – néztem fel rá és furán magabiztosan csenget a hangom, mire Uraraka rögtön kiesett az izgulásából és érdeklődve, egyre többen felénk fordultak.

– Ha tárgyilagosan nézzük a dolgokat, én erősebb vagyok nálad. – kezdett bele, mire én helyeslően bólogattam hozzá. Vajon miért mond teljesen magától értetődő dolgokat az egész osztály előtt, pont nekem? – De All Might mégis Veled kivételezik. Különösebben nem firtatom az okát... – elakadt lélegzettel hallgattam tovább és a legkirályabb pókerarcomat húztam magamra de a pánik, a szememben lángolt. Mégis honnan tud erről? Vagy pontosan mit tud? Lebuktam volna? – De le foglak győzni! – és olyan arccal mondta ezt, hogy megrettentem tőle. Hideg és fájdalmas tekintettel nézet rám de a szája szeglete ismét csak egyszerűen és végtelenül szomorú volt.

Körülöttünk az osztálytársaink sutyorogni kezdtek valamiféle hadüzenetről, meg ilyenekről, de nem törődve velük, csak vártam hátha folytatja.

– Hé, hé, hé! Mi ez a hirtelen veszekedés? – szólt bele a szemezésünkbe Kirishima. – Inkább biztatni kellene a barátaidat... – de nem tudta befejezni, mert Todoroki magához képest forrón felcsattant.

– Nem barátkozni jöttünk ide! Nincsenek barátaim, és itt, nem lesz csapatmunka, ami olyan varázslatos lenne... – közölte és nekem hátat fordítva, az ajtót vette célba. Szíven ütött, hogy felidézte a szavaimat a USJ-ből, de ami jobban zavart, azaz volt, hogy nincsenek barátai. Fájt, ahogy mondta.

– Todoroki, figyelj! – szóltam utána. – Nem tudom miért mondtad ezt, – szép hárítás Hisade, grat! – de abban igazad van, hogy te jobb vagy nálam, sőt, a legtöbb hősnél erősebb lehetsz... ha tárgyilagosan nézzük. – szomorodtam el, amire aranyosan Kirishima vigasztalni próbált. – De srácok! A többi tagozat diákjai mindenükkel azon lesznek, hogy a csúcsra jussanak. Én sem engedhetem meg magamnak, hogy lemaradjak. Én is mindent beleadva fogok küzdeni, hogy a legjobb lehessek! – szorítottam ökölbe a kezem és most a távlati célok lebegtek a szemeim előtt.

– Hát jó! – vágta rá Todoroki, mire Kacchan dühösen, hangos szék csikorgatás mellett pattant fel és ment ki a teremből. Kisvártatva a többiek is megindultak utána, végül én is. Uraraka mellém lépve némán biztatva támogatott, míg Present Mic hangját meg nem hallottuk a sötét folyóson áthaladva, majd kilépve a fényre, a tömeg éljenezni kezdett. Ezen csak bárgyúan mosolyogtunk és integettünk, belül meg remegtünk, mint a kocsonya.

– M-M-Mennyi ember...! – dadogtam a több tízezer ember láttán.

A kijelölt helyünkre érve, Iida hosszan taglalta, hogy ezt a fajta lámpalázat is le kell tudnunk győzni és ha akarom vehetem ezt is edzésnek a későbbiekre. Mic felkonferálta a többi osztályt, akik a megnyitó ünnepséghez mellénk sorakoztak. A házigazda nem más lesz, mint a profi hős, Midnight, akiért a fiúk úgy odavannak. Igaz ami igaz, a korához képest jól tartja magát, és a képessége is egyszerű de nagyszerű.

– Csendet kérek! – mondta a tanárnő ellentmondás nem tűrő hangon, miközben suhintott egyet az ostorával. – A diákokat Bakugo Katsuki képviseli az 1-A osztályból!

Többen lefehéredtek, ahogy a fiúra siklott a tekintetük.

– Pont Kacchan?! – néztem én is értetlenül rá. – Miért pont ő?

– Biztos azért, mert ő végzett az első helyen a felvételi vizsgán. – magyarázta Iida és amíg fel nem ért a színpadra a társunk, elkezdtünk veszettül imádkozni, hogy ne súlyosbítsa, az így is nagy utálatot, ami velünk szemben, a támadás óta kialakult.

Kacchan a mikrofon elé állt és nagy levegőt vett, én meg nyeltem egy hatalmasat. Hát jöjjön, aminek jönnie kell!

– Fogadom, hogy úgyis én fogok győzni!!!

Felnyögtem, a többiek meg, akik még nem voltak ehhez hozzászokva, a homlokukra csaptak. Szerintem mindenki sejtette, hogy ez lesz.

Fújjolni kezdte a többi osztály és rémes tekintetek szegeződtek ránk.

Iida menteni akarta a menthetőt, és elhatárolódni tőle, de ezzel csak rosszabb lett.

– Nem tehetek róla, hogy csak statiszták vagytok mellettem! – üvöltözött Kacchan és nyomott egy unlikeot az ujjával. Istenem, kész káoszt okozott. De miért? Többen már be is szóltak neki különféle válogatott jelzőket ráaggatva, de ő csak némán lesétált az emelvényről.

Arrogáns? Öntelt? Nem... Dehogyis... vagy... hát, lehet, hogy egy kicsit... de a régi Kacchan nevetett volna, miközben kimondja ezt... Nem! Egyszerűen sarokba szorította önmagát... Habár az is rá vall, hogy minket is magával rántott. Csóváltam meg a fejem, de közben rájöttem, hogy Todorokinak igaza van. Nem barátkozni jöttünk.

– Nos, kezdjük el most azonnal! Az első játékot nevezzük selejtezőnek! – harsogta Midnight.

– A U.A. mindent azonnal kezd? – kérdezte Uraraka. – Nincs megállás... – sóhajtott.

– Jöjjön hát a sorsdöntő első játék! Idén ez lesz! – mutatott a táblára a tanárnő, amin hatalmas betűkkel megjelent. – Akadályverseny!

Rögtön agyalni kezdtem, hogy oldjam meg ezt a feladatot.

– Ebben a versenyben mind a 11 osztály részt vesz. A pálya a stadion külső kerülete lesz, ami nagyjából négy kilométeres. Az iskolánk mindig a szabadságot emlegeti, így, amíg a pályán maradtok, nem számít, hogy mit tesztek. Mindenki a helyére!

Ezzel, ha lett volna kétségem, meg is nyugtatott... tehát mindent szabad! Ez most nem lesz túl hősies, inkább olyan, mint a "cél szentesíti az eszközt" futam.

Urarakának halkan sok szerencsét kívánva, Todoroki hátát kerestem és feltűnésmentesen oldalazni kezdtem felé. A tervem egyszerű, a nyomában kell maradnom. Mindenáron. Most Ő lesz a jollyjoker kártyám!

Midnight elordította magát, hogy „Rajt!" és a tömeg egyszerre megindult. Ahogy Todoroki a hatalmas kapuvonalába ért, már pislogás nélkül figyeltem és amint megláttam, hogy egy ismerős mozdulatot tesz, a két mellettem álló ismeretlen társam vállába kapaszkodva, a lábamat a földtől felemelve, felugrottam. Todoroki lefagyasztotta az összes riválisát a talajhoz.

Körülöttünk pánikszerűen kiabálni kezdtek, hogy „Ez hideg!" meg „Nem tudok mozogni!" de ez most engem nem érintett. A mozdulatlanságuk végett szabad utam lett. Futottam a srác nyomában, aki kilőtt mint a puskagolyó és örültem, hogy mindig is gyors voltam, így nem tudott lehagyni.

Hátunk mögül pillanatokkal később, már hallottam is a robbanásoknak és a különféle fényeffekteknek a zaját. Kicsit lemaradva de meg is jelentek az osztálytársaink.

– Nem hagyom, hogy ilyen könnyen meglépj! Te felemás gyökér! – ordította Kacchan előre, amin egy pillanatra felnevettem, majd rosszallóan megráztam a fejem. Ez igazán nem volt szép... Tőlem.

Közvetlen a nyomunkban volt még Yaoyorozu, Aoyama, Ashido és persze Mineta. Egy pillanatig úgy tűnt a kis srác ténylegesen beér, amikor felugorva megcélozta Todorokit egy gömbbel de mielőtt eldobta volna, egy robotkar kiütötte. A térdemen csúszva kaptam el, mielőtt még szerencsétlenül ért volna földet, és cserébe, mert ilyen jó fej voltam vele, ő a mellembe fúrta az arcát. Pislogás és mindenféle lelkifurdalás nélkül engedtem el, gurult ki a kezeim közül és terült el a hideg talajon arccal előre.