Zöld Villám | BNHA | femDeku

2.12./3

Már a színpompás tűzijátékot néztük, amit a dobogósok tiszteletére lőttek fel, a pályán, ahol  újra összegyűltek a versenyzők, úgy mint a verseny elején.

– Az elsőévesek összes versenyszáma véget ért az idei U.A. Sportfesztiválon. Most pedig elkezdjük a jutalmazási ceremóniát! – és miközben Midnight beszélt, mögötte konfekti esőben kiemelkedett az első három helyezett. Kacchan ébredése óta egyre dühösebb lett, ezért hogy ne tudjon revansot venni Todorokin, inkább kikötötték egy Cementossféle beton póznához, mint valami veszett kutyát, aki így csak folyamatosan morogni tudott a mellette állóra. Todoroki kezén pedig egy kötés díszelgett és talán szégyellve magát, vagy a második helyezését, csupán a földet bámulta. – Tájékoztatásul mondom, hogy Tokoyami mellett Iida Tenya is harmadik lett de családi okok miatt távoznia kellett. Köszönjük a megértésüket! – és dobott egy csókot a kamerának Midnight, akin tisztán látszott mennyire elemében van, kiélvezte a figyelmet, amit kapott és közben amilyen pozitúrákba beállt, azokat csak ámulva csodáltam. Hát igen, ilyen egy profi hős.

– Most pedig jöjjön Ő! Az érmeket természetesen nem más adja át, mint mindannyiunk nagy hőse, All Might! – és erre én, meg még úgy ezer ember, meglepődve kaptuk fel a fejünket All Might harsány nevetésének irányába. Nem mondta, hogy ő fogja átadni a díjakat, bár tudhattam volna, bár megosztotta volna, hogy ne érjen ily váratlanul... Vajon csupán elfelejtette, vagy nem tartotta fontosnak velem ezt közölnie?

Egy klasszikus ugrásával leszökkent a stadion tetejéről, hogy hatásosan érkezzen meg. Közben nevetve kiabálta, hogy „Elhoztam az érmeket ide!" de Midnight ezt figyelmen kívül hagyva, simán túlüvöltötte, ami egy vicces pillanatot eredményezett. All Might zavarba jött de mint mindig megingathatatlan mosollyal és teljesen erejével állt neki a feladatának.

Néztem az izmos formáját, ahogy átadja Tokoyaminak az érmet és élvezettel legeltettem a tekintetemet acélos deltáján, amit gyönyörűen adott ki a jelmeze. Talán a körülöttem lévők felfokozott rajongása rángatott vissza az egyszerű fangirl kategóriájába de kiélveztem egy pillanatra ezt a momentumot, ami teljesen tv adás szerűnek hatott. Hát persze! Nincs azzal baj, hogy rajongok a gyerekkori bálványomért, aki mindig ott volt nekem, mint valamiféle Apa pótló és mélyen legbelül rendben találom, hogy szerelmes vagyok a másik alakjába, amiben felfedeztem a valódi énjét, ami a színtiszta hősiessége bölcsője volt. Ugyan megvolt benne kezdetek óta de nem volt szerencsés születése pillanatában, de mikor Mesterétől végre meg kapta a hőn áhított esélyt, Toshi rögtön élt is vele... Nem úgy mint én. Példát mutatott, ösztönözte és mentette az embereket megannyi éven keresztül, most pedig... 

Megölelte Tokoyamit! Ezt nem hiszem el! Milyen szerencsés! Bár én is ott lehetnék, hogy kapjak tőle egy ölelést.

A közönség majd elolvadt a látottaktól és engem is jobb híján Uraraka locsolt fel a földről. Pirosságomat legyezve bosszankodtam, hogy milyen kár, hogy nem lehet semmit hallani a privát kis beszélgetésükből, mikor Todoroki már éremmel a nyakában hirtelen egyenesen rám nézett. Mozgó ajkairól csupán a nevemet bírtam leolvasni a döbbenetemben.

Mégis miről beszélhetnek?

Végül All Might Todorokit is megölelte, sőt háton is veregette, ami kicsit kínosra sikeredett de ezután a srác tekintete már nem volt olyan szomorú és mikor zavarában rám pillantott, a kíváncsiságom helyett már egészen mást éreztem. Mosolyogva, ügyetlenül intettem neki és tapsolva próbáltam kibogozni a kusza érzéseimet, amik rendesen összegabalyodtak.

– Na, Bakugo-fiam! Jó, ez már azért túlzás. – oldozta el All Might a dühös fiút, aki erre sértetten karba tette a kezét és tünetelőlegesen levegőnek nézett mindenkit körülötte, ám ezzel nem akasztotta meg a legnagyobb hőst a beszédében. – Szép volt, hogy tartottad magad ahhoz, amit a fogadalomtételnél mondtál.