Egy kék szempár vizslatta végig a testem, ahogy a konyhapulton széttárt lábakkal ülök. Még szerencse, hogy csak a bugyimtól szabadultam meg, és a ruhám rajtam maradt. Kevesebb kínos dolgot tudnék felmutatni, mint amilyen ez a pillanat volt. Gondolom ezt érezhette Josh és Lisa is mikor rájuk nyitottam. A lényegen viszont nem változtat, most én voltam az áldozat, kiszolgáltatva egy tök idegen lakásán.
- Mi folyik itt? Dan, mi a faszt csinálsz? - bár Dan-nek szegezte a kérdést, mégis szúrósan az én szemembe nézett. A másodperc törtrésze alatt ugrottam le a pultról, próbáltam megigazítani a ruhámat, és izgultam, hogy véletlenül se villantsak semmit...
- Millie, ő itt az öcsém, Sebastian - mosolyodott el Dan, miközben gatyáját próbálta magára erőltetni.
- Azt hittem csak holnap érsz haza - elindult fivére felé, hogy üdvözölje, de Sebastian nem volt vevő a testvéri összeborulásra. Az arcizmai megfeszültek, szemöldökét összehúzta. Majd kilépett Dan elől. Felém lépkedett. Én meg csak álltam vigyázban, mint egy eminens kisdiák.
- Millie, ugye? Ha szeretnél, nyugodtan zuhanyozz le, aztán Dan hazavisz - és azzal a lendülettel, ahogy az utolsó szó elhagyta a száját sarkon fordult, és elindult az egyik szoba felé. Dan megvárta, míg testvére mögött becsukódik az ajtó, csak azután lépett oda hozzám. Kezével érzékien megsimította az arcom, eltűrte a hajam, és a fülembe suttogott.
- Ha gondolod, folytathatjuk nálad is!
- Azt hiszem, hogy a legjobb az lenne, ha most haza mennék - vágtam rá. Mintha elvágtak volna bennem valamit. Annyira kínos volt, hogy ránk nyitottak. Nem mellesleg Hazel lakásába sem vinnék szívesen egy idegent, még akkor sem ha az egy szexi idegen...
- Hát jó... - a lifthez sétált, beütött valami kódot. - Akkor gyere! - gyorsan beleugrottam a cipőmbe, összeszedtem a táskámat, mire a lift ideért. Besétáltam, várva, hogy Dan követ majd úgyis, de nem így lett. Mielőtt bezáródott a felvonó ajtaja csak a férfi kaján mosolyát láttam. Ez most komoly? Még csak haza sem visz, hanem elküld mint egy olcsó kis kurvát? Nagyon bosszantott a dolog. Legszívesebben sírtam volna.
- Millie, téged totálisan kihasználtak, te pedig hagytad. Szégyelld magad - gondoltam magamban, miközben számoltam vissza az emeleteket. 47,46,45,44...
A liftes utazás egy örökkévalóságnak tűnt, de végre leértem. Előkaptam a mobilom, hogy egy gyors útvonaltervet csináljak hazáig. Annyit már előre sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű menet, mert Manhattan közepén vagyok valahol a betondzsungelben. A tömegközlekedést elengedtem. Hajnali 1-kor nem akartam kitenni magam ennek a világnak. Próbáltam leinteni inkább egy taxit, de mindegyik tele volt.
Gyorsan lecsekkoltam az üzeneteimet addig:
Feladó: Hazel
Atyagatya csajszi! Ez igen! Nagyon büszke vagyok rád, de vigyázz magadra! Holnap mindent elmesélsz! Szeretlek!
Feladó: Josh
Millie, kérlek majd ha úgy érzed beszéljünk! Hiányzol!
- Pff... Hiányzom?! Hívd át a húgomat, te mocsok - mormogtam magamban. Még mindig hihetetlen, hogy ez megtörtént. És hogy a saját húgom ezt tette? Az annyira nem lepett meg. Lisa mindig is ilyen volt, amit akart megszerzett, nem érdekelte kin gázol át érte. 8 év van köztünk, ő a szőke kishercegnő, én pedig a barna feltörekvő. Sosem volt túl rózsás a kapcsolatunk, mondhatni megtűrtük egymást. Mi nem csináltunk közös programokat, nem egymást hívtuk, ha szükségünk volt valakire. Miután elköltöztem otthonról csak a piros betűs ünnepekkor találkoztunk. De azért legbelül mégis nagyon tudott fájni, hogy ezt megtette velem.
Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. A testem összerezzent, a telefonom pedig kiesett a kezemből, arccal az aszfaltra. Nagyszerű... Biztosan összetört.
- Nem akartalak megijeszteni, ne haragudj - csendült fel az érces hang mögöttem. Dan öccse, Sebastian volt az. Mosolygott, kék szemei csillogtak. Nagyon hasonlított a két szívdöglesztő félisten, de Sebastian mégis a jogász ellentétének tűnt. Bár a borosta, a barna fürtös haj stimmelt, a kisugárzásuk teljesen más volt.
- Összetört? - nyúlt a telefonomért.
- Azt hiszem... Majd megcsináltatom holnap - mosolyodtam el. Próbáltam leplezni, de nagyon zavarban voltam. Mit keres itt? Utánam jött? Megy valahova? Mit akar? A gondolatok cikáztak a fejemben.
- Hallottam, hogy a seggfej bátyám kidobott. Gondoltam hazaviszlek. Nem biztonságos éjszaka egyedül - duruzsolta, fejével pedig bólintott, hogy kövessem. Még válaszolni sem volt időm. A lábam magától elindult. Követtem. Az épület alatti parkolóba mentünk. Több tízmilliós autók sorakoztak egymás mellett. Porsche, Mazeratti, Aston Martin...
- Köszönöm, hogy elviszel, de fogtam volna egy taxit - próbáltam megtörni a csendet.
- Nincs rá szükség. Itt áll legalább 8 autóm. Elviszlek. Ne stresszelj ennyire - a hangjában volt valami megnyugtató. Érces, de mégis lágy. Órákig hallgattam volna.
- Ezzel megyünk! - mutatott egy tűzpiros sportkocsira. - Szállj be!
Engedelmeskedtem. Nem is mertem volna mást csinálni. Így hát behuppantam a fekete bőrülésre, és csak azon izgultam, hogy éljem túl ezt a kalandot.
- Szóval honnan ismered a bátyámat? - szegezte nekem a kérdést. Elég ciki lenne beismerni, hogy egy társkeresőről, szóval hazudtam.
- Munkában találkoztunk. Futólag. Egy cikket készítettem elő.
- Tehát újságíró vagy. Izgalmas - mosolygott. - Ha jót akarsz magadnak, munkán kívül nem találkozol Dan-nel.
- Ezt hogy érted? - vágtam rá gyorsan.
- Úgy, hogy Dan bármivel is hiteget, sosem fogod megkapni tőle. Kihasználja a nőket. Örök szerelmet ígér, de csak ágyba akar vinni. Nem mellesleg van családja.
Hogy mi van? Családja van? Egy házas emberrel keféltem? Az a szemét mocsok... Már az elején tudtam, hogy olyan mint Josh.
- Családja van? Úristen... - elcsuklott a hangom. - Mármint nem akartam tőle semmi komolyat, de ha tudtam volna, hogy nős, nem fekszem le vele - úgy éreztem magam, mint akit megtapostak. Elöntött a szégyenérzet. Hogy tehettem ezt? Miért hagytam magam egy idegennek?
- Szerinted miért az én lakásomra hozott? De ne aggódj. Nem te vagy az első, aki ennyire kiborult ezen.
- Te vagy a hírhozó? Hazaviszed a levetett lányokat, közben pedig elmeséled, hogy a bátyád mekkora egy segg? - Sebastian elmosolyodott. Megjelentek a gödröcskék az arcán. Egy pillanatra rám nézett, de gyorsan visszakapta a tekintetét az útra.
- Eddig még senkit nem vittem haza - mondta. Kiváltságosnak éreztem magam, pedig nem kellett volna. Egy olcsó kis szajhának tűnhettem. Egy megcsalt, olcsó kis szajhának...
Az úton nem beszélgettünk sokat. Nem az a beszédes típus, vagy csak velem nem akart társalogni. Én pedig nem akartam kérdezni. Magára hagytam a gondolataival, és én is el voltam a sajátjaimmal. Fél óra autókázás után aztán megérkeztünk. Udvariasan kisegített a kocsiból, és elkísért a bejáratig.
- Innen már nem történhet semmi baj! A viszontlátásra, Millie! - elmosolyodott, majd sarkon fordult és beült az autóba. Azt még megvárta, amíg bemegyek a lépcsőházba, aztán csak az üres utca maradt utána...
