Sebastian sokszor azt mondta, meggondolatlan vagyok a tetteimet illetően. Nos, lehet, hogy igaza volt. Egy taxiban ülve éppen a Harper's felé tartok, hogy Aston önelégült pofáját egy kicsit megcsinosítsam pár kék-zöld folttal.
Nem szép dolog, tudom. De vajon az szép volt, mikor a saját munkaadóm a hátamba szúrt egy kést és addig forgatta, míg mozdulatlanul nem feküdtem a földön?! Hogy tehették ezt velem? Mégis milyen szándék vezérel egy divatmagazint arra, hogy az alkalmazottjáról egy lejárató cikket írjon? Mit ártottam én nekik? Nem áll össze a kép... Bármennyire is szeretném, de nem találom a válaszokat.
A kisfiam is érezte, hogy az anyukája nagyon feszült. Szúrt a hasam, ott lent. Nem fájt, inkább kellemetlen volt az egész. Viszont nem annyira kellemetlen, mint a helyzet, amiben voltam. A büszkeségem kardot rántott és kész volt megharcolni az igazáért. Igaz, az bántott, hogy Lisáért Jaydent küldtem, pedig megígértem neki, hogy kimegyek elé, de egy üzenetben igyekeztem elmagyarázni, hogy mi és miért történik.
Biztos voltam abban is, hogy a sofőröm leadta a drótot Carternek, azaz nincs sok időm. De neki sincs. Számíthat rá, hogy számon fogom kérni mindezért. Hogy titkolhatták ezt előttem? Azt gondolták, hogy sosem fog kipukkadni ez a lufi, amit teletömtek hazugságokkal? Vajon miről nem tudok még?
- Adok egy 20-ast, ha egy kicsit rálép a gázra! - kiáltottam a taxisnak a hátsóülésről. Kifejezetten kényelmetlen volt a fekete autóhoz képest, a térdeimet kb. a nyakamba kellett kapnom, hogy valahogy elférjek. De a sofőr nem zavartatta magát, a lényeg, hogy ő kényelmesen elfért, mondhatni pöffeszkedett a volán mögött. A teste pudingként folyt le az ülésről, a szőrös hasa pedig kilógott a pólója alól. Néha meg is vakarta, aztán mint aki jól végezte dolgát visszatette a kormányra a kezét. A furcsa látványhoz persze társult egy kis szag is, ami a várandós énemre nem volt túl jó hatással. Alapvetően tudok uralkodni magamon, de féltem, hogy ki fogom dobni a taccsot, egyenesen a fickó nyakába. A fűtés legalább 26 fokon ment, ehhez párosult egy kis izzadtság és a legrosszabb sajtos chips szaga. A visszapillantóról lelógó fenyőfa formájú illatosító szart sem ért. Talán egykoron, mikor még újként bontották ki a csomagolásból lehetett érezni az erdő friss illatát, de mára már abból is a bűz árad.
- Hölgyem, nem tehetem, be kell tartani a szabályokat! - rekedtes hangjából egyértelmű volt, hogy nem csak az egészségtelen chipset tömi magába, de legalább 30 éve dohányzik. Ha nem több... Az arcáról nehéz volt megállapítani mennyi idős lehet, a ráncokból adódóan 40 feletti, bár a haja erőteljesen kihullott, így lehet, hogy a 60-nak az alját súrolja.
- Kap 40-et, de értse meg, hogy nem érek rá! - türelmes ember vagyok, de most ennek nyoma sem volt. Megemelt hangon próbáltam érvényesíteni az akaratomat, hogy még időben odaérjünk a Harper's-hez és elkaphassam Astont. Na meg, hogy szabaduljak ebből a koszfészekből.
- Be van kötve, hölgyem? Ha nem, akkor javaslom! - felcsillant a szeme, a visszapillantóban mosolygott rám a bajsza alatt. Amit megtanultam, mióta Sebastian fényűző életébe száműztek, hogy pénzzel bárki megvehető és befolyásolható. Van aki többel, van aki kevesebbel. A 40 dolláron felül legalább még ugyanennyit fogok fizetni ennek a fickónak, és ő boldogan esik majd haza a családjához, arról áradozva, hogy mennyi pénzt keresett. Ilyenkor jöhet a jól hangzó mondás, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli... Ennek minden szava igaz, de látva, hogy itt a felső ligába mi megy... A 40 dollár számukra az, amit egy másodperc alatt megkeresnek...
Egyébként ez a gázra taposás nem volt olyan lendületes, mint ahogy beharangozta a sofőr, de legalább már nem csak álltunk egyhelyben, hanem haladtunk. Kerülgettük az autókat, amelyekben hasonlóan feszült emberek próbáltak A-ból B-be jutni. Jó párszor ránk dudáltak, sőt biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk édesanyját is a szájukra vették, de a társadalmunk hanyatló csillaga most a legkevésbé foglalkoztatott.
