Életem egyik legszebb és egyben legszenvedélyesebb éjszakáján vagyok túl. Ha három órát aludtunk Sebastiannal, akkor valószínűleg sokat mondok... Nem tudunk elszakadni egymástól, pedig hajnali négykor megegyeztünk, hogy most már megálljt parancsolunk. Esküszöm, hogy minden tőlem telhetőt megtettem ennek érdekében, de ahányszor csak hozzáértem selymes bőréhez, elvesztettem az irányítást. Ha jobban belegondolok, mostanában elég sokszor nem vagyok a magam ura... De ez talán nem is akkora baj, hiszen Sebastian Miller rendre útbaigazít az érzelmeim szédelgő mezsgyéjén.
A búcsú nem volt egyszerű. Kivételesen nem miattam. Anyám és a nagyi természetesen nem voltak hajlandóak reggeli nélkül elengedni a vendégünket. Amerikai palacsinta hegyek nyúltak a magasba az asztalon, aminek a lábai már-már szétcsúsztak a súly alatt. Komolyan nem értem, hogy ki képes ennyit megenni anyámék szerint. Értem én, hogy Sebastian daliás megjelenése megkívánja a férfias adagot, na de ez... Ez túlzás. Viszont ahogy tegnap, ma is állta a sarat. Margaret nagyi pedig csillogó szemmel figyelte, ahogy lecsúszik a negyedik, majd az ötödik palacsinta, ami már szinte szétfoszlott a rengeteg juharsziruptól.
Vágytam az egyedüllétre, de nem hazudok: a szívem egy darabját most magával vitte a szemrevaló öltönyös fickó. Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés volt. Nem hittem, hogy ilyet valaha kivált belőlem. Aztán tessék...
Anyám persze várta a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjon rám. Nyilván senki se gondolja, hogy bevette az előadásomat a történtekről. Magyarázatot várt. A kanapé szinte bekebelezett, ahogy a tekintete is. Jogosan. Tudom, hogy rosszul esett neki, hogy nem elsőként tájékoztattam a részletekről, de magam sem tudtam, hogy pontosan mi is történik körülöttem.
- Kislányom... Mi ez az egész? - puha kezei közé kapta az enyémeket.
- Nem tudom még én sem, anya - az igazság súlya nyomta a mellkasom. Nem akartam hazudni, de fojtogatott a kényszerűség. - Josht rajta kaptam egy másik nővel a lakásunkban. Aztán azóta sodródom az árral. Átmenetileg Hazelnél húztam meg magam, de hozzá betörtek...
- Josh a gyanúsított, ugye? Ezért vitték el a rendőrök tegnap... - vágott közbe.
- Igen... - dünnyögtem. - Nem mondta, hogy mi volt a kihallgatáson? - érdeklődtem.
- Csak annyit, hogy nem ő tette. Illetve egyelőre a rendőrök sem találtak bizonyítékot - felelte. Láttam a szemében, hogy még valamit hozzáfűzne, de inkább a hallgatást választotta.
- Mondjad anya, látom, hogy kikívánkozik még valami - lesütötte a szemét.
- Kicsim, olyan szépek voltatok együtt... Látom rajta, hogy még mindig szeret. Ahogy rád néz... - most már a tekintetem fürkészte. - Tudom, hogy az új mindig izgalmas, de van, ami sosem pótolható...
- Ebbe most ne menjünk bele, kérlek... - ezzel pedig be is rekesztettem a témát. Kicsit sem hiányzott a kioktatás, még ha anyám jót is akar... A saját fiaként szerette Josht, imádta a párosunkat, és tudom, hogy a hűtő tetején lévő dunsztosüvegben nem az újságpénzt gyűjtötte, hanem a menyasszonyi ruhám árát... Ő is, és én is azt hittem, hogy 27 éves koromra már legalább annyit fel tudok mutatni, hogy valakinek a felesége vagyok, de ez az elképzelésem egy jó ideig álom marad még...
A nap hátralevő részét a városban töltöttük. Mielőtt elindultunk volna megeskettem, hogy egy szót sem beszélünk a zűrzavaros életemről, csak élvezzük, hogy együtt lehetünk. A nagyinak hiába könyörögtem, hogy hadd vezessem be a csajos shoppingolás egy új dimenziójába, egy laza legyintéssel elintézett. Inkább a nyugdíjas klubban való pletyizést választotta... Biztos annak is megvan a maga varázsa, de az, hogy 50%-os leárazásban megveszed életed farmerját, na az, eufória. Betévedtünk persze egy fehérnemű üzletbe is. Csipke és csillogás. Mindenhol. Komolyan zavarba jöttem, ahogy a sorok között sétáltam, de eljátszottam a gondolattal, hogy vajon Sebastian mit szólna, ha meglátna valamelyikben. Mondjuk egy fekete csipkés harisnyatartóban, a hozzá passzoló, sejtelmesen átlátszó bugyiban és melltartóban. Egy ideig vívódtam a próbababa előtt, aztán rászántam magam a vásárlásra. A kasszánál állva próbáltam leplezni a zavaromat, de valószínűleg nem én vagyok az első nő, aki meg akarja lepni a pasiját. A pasimat?
