Rohantam fel a negyedikre, hogy mindent elmeséljek Hazel-nek. Káosz uralkodott a fejemben. Még arra is gondoltam, hogy elmegyek a rendőrségre feljelentést tenni. Hiszen mégiscsak bántalmazott Sebastian... Ám hiába rohantam, a barátném helyett csak egy cetli várt: "Cole-hoz mentem, reggel tali!" és egy mosolygós szívecske is oda volt biggyesztve a lap aljára. Most mitévő legyek? Mi van, ha ez az őrült utánam jön? Tudja hol lakom. Én meg egyedül vagyok itthon. Ránéztem az órára. Hajnali fél 2 volt. Ilyenkor már anyukámat sem hívhatom, pedig most még neki is elsírtam volna a bánatom.
Szerintem semmit nem tudott arról, hogy Josh és én szakítottunk. Én nem beszéltem azóta vele, a húgom pedig nem dicsekszik ilyen dolgokkal. Különben is, ha eljutott volna hozzá a hír, már keresett volna. Anyukámmal a kapcsolatomat úgy jellemezném, hogy olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Mindent megosztunk egymással, de valahogy a Josh-sal történteket nem volt szívem elmondani neki. Főleg mert Lisa is szerepel a sztoriban. Összetörne. Azt pedig nem akarom. Majd ha lecsillapodnak a kedélyek felhívom, és kitalálok valami kevésbé szívszaggató történetet.
Elhelyezkedtem a kék bársonykanapén, lehajtottam a fejem a párnára, és próbáltam aludni. Alig maradt pár órám, hogy kipihenjem magam a hétfői munkára, de valahogy nem jött álom a szememre. Most csak egy dolog járt a fejemben: Sebastian. Érthetetlen volt számomra, ami a parkolóban történt. A gondolatmenetemet a telefonom csippanása zavarta meg. Felugrott egy üzenet. Joshtól.
- Látom te sem tudsz aludni, vagy csak véletlenül van a zöld pötty a neved mellett? :) Beszélhetnénk esetleg? - az utóbbi napokban nem reagáltam az üzeneteire. Most sem akartam, de a történtek után Josh-t éreztem a legkisebb rossznak az életemben.
- Miről szeretnél beszélni?
- Természetesen kettőnkről. Olyan gyorsan történt minden, Millie. Esélyem sem volt veled beszélni. Tudom, hogy hibáztam, de egy második esély csak járna nekem, nem? - leesett az állam. Második esély? Tényleg komolyan gondolja ez a tökfej?
- Még nem állok készen arra, hogy beszéljünk. Nem tudom, hogy valaha fogok-e. Kérlek ezt tartsd tiszteletben - ahogy elküldtem már jött is a válasz. Mintha előre megírta volna.
- Hazel-nél vagy igaz? Vagy esetleg Washingtonban a szüleidnél? Egy találkozót kérek csak tőled. Kérlek, Millie! - nem akartam jobban belefolyni a beszélgetésbe, ezért tisztelettudóan elköszöntem. Elég volt mára ennyi!
Reggel 7:30-kor csörgött a telefonom ébresztőórája. Úgy éreztem magam, mint akin átment egy traktor, de nem volt idő a lustálkodásra, rohannom kellett készülődni, aztán a munkába. A főnököm nem preferálja a későket, és itt csak úgy lépkedhetsz fel a szamárlétrán, ha mindent úgy csinálsz, ahogy Aston akarja. Ilyen az élet egy divatmagazinnál. Tűrsz és dolgozol, mint egy robot. Na jó, azért nincs olyan rossz sorom a Harper's-nél, de mindig is többre vágytam annál, minthogy egy íróasztal mögött pötyögjek napi 8 órában. Szerettem volna ott lenni a legnagyobb divatbemutatókon, filmes premiereken, díjátadókon, hogy innen tudósíthassak, de egyelőre az asztali munkával kellett beérnem.
Hazel nem jött haza reggel, gondoltam Cole-tól ment dolgozni. Egy menő manhattani galéria üzletvezetője. Főként feltörekvő, fiatal művészek alkotásait állítják ki, emellett pedig egy tehetséggondozó programban is mentorálja az ifjoncokat. Ennél ideálisabb munkát el sem képzelhetnék a barátnőmnek.
A munkaidőm lassan telt, de nem is igazán tudtam koncentrálni a dolgomra. Alig vártam, hogy végre delet üssön az óra, és elmehessek ebédelni, hogy egy kicsit kiszakadjak a mókuskerékből. Úgy döntöttem, hogy az egy utcára lévő salátabárban eszem ma, hogy megnyugtassam a testem a hétvégi szénhidrátbomba után. Felkaptam magamra a bézs, oversize blézeremet, a hónom alá csaptam a táskámat és elindultam a kijárat felé. Szikrázó napsütés, és a város megnyugtató nyüzsgése fogadott, úgy éreztem, hogy ezt a napot már semmi sem ronthatja el. Tévedtem.
Ahogy felnéztem, ott állt előttem Sebastian Miller. Sötétkék öltönyben, fehér ingben. A piros sportkocsi viszont változatlan volt. Érdekes, hogy mennyi autója van, mégis mindig ugyanazzal járkál. Volt köztünk jó pár méter, és szerencsére jó sok ember. Ezt kihasználva próbáltam elmenekül a pszichopata félisten elől. De csak próbáltam. Biztos ismerős az a helyzet, mikor azt hiszed, hogy ennél rosszabb már nem történhet, és akkor bumm... Mégis történhet. Ahogy elfordultam, Josh-ba ütköztem. Szent szar! Az exem, és egy pszichopata. Nagyszerű!
Josh megfogta a karomat. Lágy mosollyal üdvözölt, mintha minden rendben lenne.
- Reméltem, hogy itt talállak. Ebédelhetnénk együtt! - bökte ki. Gondolkoztam, melyik utat válasszam. Ha elmegyek ebédelni Josh-sal, megúszhatom Sebastian hülyeségét. Viszont nem szívesen ültem volna egy asztalhoz az exemmel. Egyikhez sem volt hangulatom...
- Josh, nem értem, miért jöttél ide?! Időt kértem tőled... Nem szeretnék jelenleg a közeledben lenni. Elmondtam. Többször is - és azzal a lendülettel kikerültem. Vagyis csak akartam, mert hátulról elkapta a kezemet. Hát ez szuper! Ha eddig nem kapcsolt be Sebastian pszichopata személyisége, akkor most biztosan be fog. Próbáltam a legkevésbé feltűnően elhúzni magam az exemtől, de nem engedett. Csak azt hajtogatta, hogy beszéljünk. Hasonló fojtogató érzés fogott el, mint tegnap este. Josh is úgy szorított, ahogy Sebastian. Mit képzelnek ezek? Azt hiszik, hogy bármit megtehetnek?
- Elnézést, elengedné a hölgyet? - megcsapott Sebastian érces hangja. Felnéztem. Szúrós tekintetét kivételesen most nem rám, hanem Josh-ra szegezte.
- Kopj le, haver! Ne üsd bele az orrod más dolgába! - vágta oda szemrehányóan Josh. A tegnap estéből kiindulva arra tudtam következtetni, hogy pszichopata megmentőmnek több sem kell. Féltem, hogy behúz egyet az exemnek, nem akartam utcai verekedést, főleg nem a munkahelyem előtt. Szerencsére Sebastian meglepően nyugodtra vette a figurát.
- Igazság szerint ez az én dolgom is! Éppen a barátnőm kezét markolászod, pedig ő láthatóan nem akarja ezt - pislogás nélkül vágta bele a szavakat Josh arcába. Egy pillanatra azt hittem rosszul hallok. Josh is.
- Mi van? Millie, neked pasid van? 4 nap alatt összeszedtél valakit, amíg én a kapcsolatunkért küzdök? - Josh üvöltött. Nagyszerű! A kollégáimnak lesz miről csacsogniuk legalább egy hónapig.
- Te teszel a kapcsolatunkért? Mivel Josh? Hogy megdugod a testvéremet? - nem hagytam válaszadási lehetőséget. Sebastian felé fordultam.
- Menjünk, Sebastian! - azzal a lendülettel a kék öltönyös férfi derékon fogott kiszabadítva Josh fogságából, és elindultunk a piros autó felé. Tutira nem vagyok normális. Immáron harmadszorra ülök be a fekete bőrülésre, ahová soha az életemben nem akartam többször.
- Figyelj Sebastian! Sejtem, mit keresel itt, de nem fogok elmenni veled az ebédre. Kérlek rakj ki egy utcával arrébb, és majd visszasétálok! - mondtam. Nem mertem a szemébe nézni, csak bámultam kifelé az ablakon.
- Arról szó sem lehet! Az ebédről hajlandó vagyok lemondani, de biztosan nem foglak kirakni az őrült exed közelében - ő sem nézett rám. A hangjában most némi megnyugvásra leltem, de biztonságban egy hangyányit sem éreztem magam.
- Akkor mit akarsz velem csinálni? - tettem fel félve a kérdést.
- Ha te azt tudnád... - elmosolyodott. Talán egy kicsit zavarba is jött, de folytatta. - Ha van kedved, elmehetnénk kettesben ebédelni.
- És mi lesz Dan-nel és Lanával? - vágtam rá. - Lana biztos készült már a nagy találkozóra.
- Kapják be! - nevetett. - Majd máskor összehozzuk! Azt mondom, hogy közbejött egy meeting.
- Tehát hazudsz Sebastian? Tudod, ez nem szép dolog... Büntetést érdemel - egyszerre azon kaptam magam, hogy flörtölök vele. Atya ég! Az agyam ismét kongatta a vészcsengőket. Meg is bántam, hogy kimondtam ezeket a szavakat.
- Majd eljön a büntetés ideje is, Millie! Ne aggódj! - tekintetét rám szegezte, várta a reakciómat. Bekeményítettem.
- Majd meglátjuk, Sebastian! Most pedig vigyél el ebédelni, éhes vagyok!
A sofőröm ellenkezés nélkül taposott a gázra, barna fürtjeibe belekapott a szél, a mosolya gödröcskéitől pedig elolvadtam. Újabb kalandba csöppentem, már nem is tudom hányadikba...
