Soha nem láttam még ilyen gyönyörű szigetet, mint Ischia. Sőt, egészen mostanáig nem is hallottam róla. Legtöbbször csak Caprit vagy Szardíniát emlegeti mindenki, de erről az ékszerdobozról persze hallgatnak... Körülbelül másfél óra kompozás a Tirrén-tengeren, ami nyáron garantáltan sokkal élvezhetőbb. Hazelékkel az utastérben kucorogtunk, bár az elején hősiesen megpróbáltunk fentről gyönyörködni a tájban, ahogy szép lassan távolodtunk a nápolyi öbölből. Egy darabig még a sirályok is vészes közelben követték a hajót, karnyújtásnyira csapkodtak hosszú szárnyaikkal, aztán egy jól elkapott széláramlattal már tovább is vitorláztak. Elképesztő látvány volt, de sajnos a nap tündöklő sugara már nem melegített kellően... A szövetkabátomban is kifejezetten fáztam, de a büfében isteni finom gyümölcsteával kínáltak meg, ami valamennyire összemelengette a reszkető porcikáimat.
A hajóról lelépve pedig maga a szárazföldi paradicsom fogadott. A színes házak egymás hegyén-hátán, a november végén is zöldellő növényzet és az a sok mosolygós és kedves tekintet levett a lábamról. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy az életem romokban van.
Egy ideig még tanácstalanul topogtunk a kikötőben, hogy merre is induljunk el. Bár Sebastian biztosított nekünk szállást a hosszú hétvégére, nem akartunk abba a hotelba menni. Legjobban azonban az feszélyezett, hogy képes volt ennyi pénzt utalni nekem. Oké, hogy jelenleg szegény vagyok, mint a templom egere, de nem szeretnék tőle függni. Nem akartam elfogadni. Többször meg is próbáltam visszautalni, azonban ekkora összeget nem bírt el az én limitem. Az éves fizetésem nincs ugyanis 50.000 dollár... Be kellett volna mennem egy bankba, hogy segítsenek, de itt egy amerikai sem volt, így ezt a pénzt legközelebb New Yorkban tudom visszajuttatni a gazdájának. Hazel ugyanakkor nagylelkűen felajánlotta, hogy kihúz a csávából, és kölcsön ad, így nem kell Sebastian bankóit költenem.
A macskaköves utcákon sétálva aztán találtunk egy barátságos kis hotelt. Bár inkább nevezném panziónak. A parttól körülbelül 200 méterre lehet, gyönyörű kilátás nyílt a vízre na meg Aragon-várára, amit még a hajón lecsekkoltam. Biztos voltam benne, hogy azt közelebbről is meg szeretném vizsgálni, de mindenekelőtt az ággyal szeretnék közelebbi viszonyba kerülni. Nagyon kimerültem, közel 24 órája talpon vagyok. Eddig az adrenalin dolgozott, de most már minden erő kiszállt belőlem, és magától csukódtak le a szemeim.
Meg is beszéltem a barátnőmmel, hogy ők csak romantikázzanak, nézzenek körül, este pedig csatlakozom hozzájuk a vacsoránál. Maradt addig körülbelül 8 órám, így igyekeznem kellett. Reméltem, hogy a fáradtságom mellett az álom is hamar megtalál, az agyam pedig kikapcsol. Végre ugyanis egyedül voltam. Se Sebastian, se az idióta emberei.
Be is sötétítettem a szobámban, és lehuppantam a gondosan előkészített ágyra. A gyönyörűen, élére vasalt ágynemű szinte könyörgött, hogy bújjak közé mihamarabb, én pedig engedelmeskedtem. A ruháim szanaszét repültek, van ami a fapadlón landolt, míg a másik a síkképernyős tévére kenődött fel. De nem érdekelt, csak aludni akartam végre...
Megint őt láttam. Álmomban Sebastian mosolygott vissza rám. A valósághoz képest tökéletes illúzió volt. Csak álltunk egymással szemben szótlanul, mégis boldognak éreztem magam. Az ő szeméből is a nyugalom és a gondtalanság áradt. A lelkemet is eladnám, hogy ezt újra érezhessem, de tudom, hogy ez csak vágyálom marad. Sebastian nem ilyen, csak én akartam ilyennek látni, és akaratlanul is felruháztam olyan tulajdonságokkal, amelyek közel sem jellemzik. Valamit elvágott bennem, amikor itt hagyott. Aztán a következő ütést Lisával vitte be. Ezekre a tettekre nincs bocsánat. Összetört. Kifacsarta a szívemet. És megtaposta a lelkemet. Mégis hiányzott. Az, amik voltunk és lehettünk volna. Egészen a születésnapomig ugyanis vele minden csodás volt. Legalábbis ezt hitette el velem. Már én sem tudom, hogy valóság volt-e, amit átéltem mellette. Hazugság lett volna minden mosolya, az érintése és a szavai? Mit akart mindezzel elérni? A kirakós darabjai nem állnak össze egyszerűen...
