Sebastian Miller aztán tudja, hogyan kell lenyűgözni valakit. Manhattan egyik legdrágább éttermébe vitt el ebédelni, ahová hetekkel előbb kell jelentkezned, hogy egyáltalán leülhess egy asztalhoz. Kezdett egyértelművé válni, hogy Sebastian valószínűleg nagy befolyással bír New Yorkban, ha csak a puszta látványától teremtenek egy szabad asztalt a Lokal-ba. Ahogy megláttam az étlapot, borult az elképzelésem a salátáról. Sültpaprika levest kértem, másodiknak pedig skót lazac filét ettem burgonyasalátával. Sebastian az új-zélandi bárányborda mellett döntött, a leves helyett pedig előételt kért. Hogy pontosan mi volt az, talán még ő sem tudja, de a tányérra görögdinnye és uborka szeletek, sajtok és valami hús volt halmozva.
- Ízlik? - nézett fel a tányérjáról.
- Igen, nagyon finom - vágtam rá mosolyogva. Különös gondolatok motoszkáltak a fejemben. Alig pár órája még sírva rohantam el Sebastian Miller autójából, most meg együtt ebédelek vele. Normális dolog ez? Nem hiszem.
- Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi dolog miatt - nyelt egy nagyot, majd a szemembe nézett. Hezitált, hogy mondjon-e még valamit, de inkább a csend mellett döntött.
- Még emésztenem kell kicsit a történteket. Nem igazán vagyok hozzászokva az ilyen agresszív viselkedéshez... És nem is tűröm meg.
- Pedig az exed sem tűnt túl gyengédnek - még mielőtt folytathatta volna, gyorsan közbevágtam.
- Ne beszéljünk Josh-ról kérlek. Elmegy az étvágyam - köszörültem meg a torkom. - Inkább azt mond meg, honnan tudtad, hol dolgozom? Kémkedsz utánam? - Sebastian elnevette magát. Nem gondolom, hogy ilyen vicceset kérdeztem volna. Belegondolva azért eléggé para, hogy csak úgy megjelent a Harper's előtt. A kezdeti nyugalmam átcsapott pánikba. Nyomoz utánam? Miket tudhat még rólam?
- Végeztem egy kis kutatómunkát Millie, ennyi az egész. Megnyugodhatsz, nem kémkedek utánad, csupán nem hagytál más utat arra, hogy kapcsolatba lépjek veled - egy pillanatra sem vette le a szemét rólam. Utáltam ezt a nézését. Zavarba hozott... Amúgy meg nem ismeri a Facebookot vagy az Instagramot? Simán rám üzenhetett volna ott. Bár valószínűleg letiltottam volna... Szóval a vége lehet, hogy ugyanez lett volna.
- Nem nyugtattál meg. Sőt... De a nagyobb problémám, hogy a barátnődnek neveztél. Nem vagyok a barátnőd, úgyhogy többet ne merj így hívni senki előtt! - vártam a reakcióját, de meg sem rezdült a tekintete. Hosszú másodpercek teltek el mire megszólalt.
- Rendben, Millie... Kérsz desszertet? - nyugodtsága már-már kiakasztó volt. Annyira kiismerhetetlen. Tegnap nekem esik és kiabál velem, ma meg beletörődik simán abba, amit én mondok. Lehet, hogy tényleg megbánta azt, ami a parkolóban történt? Vagy csak szimplán pszichopata?
- Nem kérek, köszönöm. Vissza kell mennem a szerkesztőségbe - mondtam. Sebastian keze a magasba lendült. A pincér minden eddigi munkáját hátrahagyva, szélsebesen érkezett az asztalunkhoz.Pillanatokkal később már azon találtam magam, hogy ismét a piros sportkocsiban ülök.
- Köszönöm az ebédet, Sebastian. Életemben nem ettem még ilyen finomat - mondtam nyájasan. Még mindig kettős érzések kavarogtak bennem, hiszen a levegőben volt az is, hogy bármikor a torkomnak ugorhat a sofőröm.
- Mit csinálsz este? - szegezte nekem a kérdést habozás nélkül.
- Hát... dolgozom. Össze kell szednem a témáimat a holnapi értekezletre. És igyekszem korán lefeküdni, kicsit mozgalmasra sikeredett az elmúlt pár nap - vágtam rá magabiztosan. Tulajdonképpen nem bántam meg, hogy együtt ebédeltem Mr. Millerrel, de úgy éreztem elég volt belőle most ennyi. Túl sok minden történt, az életem a feje tetejére állt, most nyugalomra van szükségem.
