Azt hiszem, ha Sebastian most nem lett volna mellettem, egy erős ideg összeroppanással kerültem volna valamelyik zárt osztályra. A kezem remegett, az ujjaim perceit megállás nélkül tördeltem, a lábam pedig egy pillanatra sem állt meg a rendőr autó hátsó ülése előtt. Valószínűleg Sebastian is látta rajtam, hogy nincs minden rendben. Kezét lágyan a bal lábamra tette. Nem szólt hozzám, de nem is kellett. Ebben a helyzetben pont erre vágyott a lelkem: egy apró érintésre, hogy végre kiszabadulhasson a pánik börtönéből, amibe én magam zártam még órákkal korábban.
Az őrsön egy kisszobába vezettek. Külön Sebastiantól. Rettegtem, hogy újra eluralkodik rajtam a pánik, fojtogatott a sírás, a mellkasomra pedig egyre nagyobb nyomás nehezedett. Egy magas, szúrós tekintetű rendőr kihúzta előttem a széket illedelmesen, majd kezével jelezte, hogy ez az én helyem lesz. Ahogy leültem már záporoztak is felém a kérdések. Hol voltam? Mit csináltam? Kivel voltam? Mit keresek Hazel lakásán? Ki az, aki ártani akarhat nekem? És még folytathatnám... Legjobb tudásom szerint próbáltam válaszolni a kérdésekre, de szinte biztos voltam benne, hogy Josh üzent nekem... Tudta, hogy Hazelnél vagyok, a nyílt utcán üvöltött velem, és azt hiszi, hogy Sebastian a pasim. Nem elég indíték ez mindehhez? Egy feldúlt, megbántott férfi, akinek az önbecsülését másodpercek alatt törte össze egy másik férfi. Pont mint egy bikaviadalon. Csak itt két bika van, és az én kezemben van a piros zászló...
Sebastian már az aulában várt, mikor engem kikísért a tiszt. Próbáltam figyelni a rendőr szavaira, de a tekintetemet képtelen voltam rászegezni. Hezitálás nélkül futottam Sebastian karjaiba, kezemet a nyaka köré kulcsoltam, arcomat pedig a mellkasába temettem. Számomra is hihetetlen, de akkor és ott, ő volt a biztonság, ő volt nekem a minden.
- Minden rendben? - arcomat gyengéden megfogta két kezével.
- Azt nem mondanám... - néztem rá, közben pedig már a telefonomért nyúltam, hogy Hazelt hívjam. Elképesztő lelkiismeret furdalásom volt, hogy feltehetőleg miattam egy élet munkája veszett kárba. A lakása romokban van...
Gyorsan váltottunk pár szót, miközben Sebastiannel kifelé vettük az irányt. Ő próbált leinteni egy taxit, mivel hazafele már nem volt fuvarunk. Hazel elmondta, hogy holnap neki is be kell jönnie a rendőrségre, felveszik a vallomását, az éjszakát pedig Cole-nál tölti. Megegyeztünk, hogy reggel együtt kávézunk, és felajánlottam, hogy elkísérem az őrsre is. Aztán elbúcsúztunk... Szerettem volna elmondani neki, mennyire rosszul érzem magam a történtek miatt, és hogy az utolsó fillérig fizetek neki mindent, de nem ez volt a jó időzítés.
A taxiban csendben ültünk egymás mellett. Cikáztak a gondolataim megállás nélkül. Tulajdonképpen maga a káosz uralkodott a fejemben. Az eszembe sem jutott, hogy hol fogok aludni. Szerencsémre Sebastian helyettem is gondolkozott ezen, és a megkérdezésem nélkül az ő címére vitt a sofőr. Pár nappal ezelőtt fejvesztve menekültem volna a Miller-penthause-ból, most viszont ez jelentette a biztonságot. Itt nem talál meg Josh, de ha mégis, képtelenség, hogy bejusson ebbe a palotába.
- Gondolom már nagyon fáradt vagy. Gyere, megmutatom, hol tudsz aludni - azzal a lendülettel pedig kézen fogott Sebastian. Nos, a lakás tényleg egy labirintus volt. Külön térképet kellene gyártani hozzá, mert innen egy magamfajta sosem találna vissza...
A szállásadóm egy gyönyörű és nem mellesleg óriási szobához vezetett. A fehér falaktól csak még nagyobbnak látszott a tér, annak ellenére is, hogy egy óriási franciaágy állt a szoba közepén. Azt viszont le sem tagadhatta volna, hogy ez egy legénylakás. Élénk színek sehol, csak a fehér, a fekete, a szürke, és a kék árnyalatai olvadtak egymásba. A bútorokból is csak a legszükségesebbek, de arra gondosan ügyelt, hogy a szobához külön fürdő is járjon.
- Remélem megfelel Millie. Aludj jól, reggel találkozunk! - fordult sarkon az ajtóban Mr. Miller.
- És te hol alszol? - vágtam oda gyorsan. Sebastian lassan megfordult, az arcára pedig az a mosoly ült, ami rendre levesz a lábamról.
- Két szobával arrébb. Ne félj, itt nem eshet bajod - mondta nyájasan.
- Nem aludnál velem? - szegeztem neki a kérdést. - Mármint, csak aludni. Nem akarok egyedül lenni, Sebastian...
Felcsillant óceán kék szeme. Lassú léptekkel közelített felém. Óvatosan a derekam köré fonta a kezét.
- Ha szeretnéd, természetesen. Viszont akkor gyere az én szobámba - pár másodpercig még egymás tekintetébe meredtünk, aztán pillanatokon belül a másik ágyon ülve találtam magam. A szürke ágytakaróban kapaszkodtam, és csak bámultam ki a fejemből miközben Sebastian szépen lassan megvált a ruháitól.
- Elmegyek lezuhanyozni Millie, te csak ücsörögj nyugodtan tovább az ágy szélén - nevetett.
Őszintén, egy kicsit sajnáltam, hogy itt a belsőépítész nem üvegfalú fürdőszobát húzott fel. Szívesen megnéztem volna Sebastian Millert, ahogy a napsütötte bőrén szaladnak szélsebesen a vízcseppek. Valahogy mérhetetlen vágyat éreztem arra, hogy ne csak nézzem, de fogjam is. Arra, hogy megérintsem őt... Hiába próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, hiába próbáltam meggyőzni magamat arról, hogy ez helytelen, és csak a kiszolgáltatottságom miatt akarom mindezt... Az ördög ezúttal erősebben dolgozott bennem, és rávett arra, amit korábban elképzelni sem tudtam. A kezemet nem az agyam irányította, ahogy a lábaimat sem. Magabiztos léptekkel közeledtem a fürdőszobához, miközben egyre kevesebb ruha takarta a testem.
Kinyílt a fürdőszoba ajtaja, meztelenül vártam, hogy vajon mi lesz Sebastian reakciója. Nem rég még azt mondta, hogy lassítsunk. Mi van, ha most is elutasít?
Ha akartam volna, akkor sem tudtam már visszakozni. A férfi a zuhany alól vizslatta testem minden porcikáját. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. A lábaim továbbra is valami felsőbb, ördögi hatalom irányította: egyenesen Sebastian elé vezetett. Nem mertem ránézni, csak bámultam magam elé, mint aki szégyelli magát. Ha őszinte akarok lenni, kicsit szégyelltem is, tálcán ajánlottam fel a testem egy olyan férfinek, akit pár napja ismerek.
- Millie... Mit csinálsz itt? - lihegte Sebastian, kezével pedig lassan felemelte az arcom. Találkozott a tekintetünk.
- Nem tudom... - motyogtam, miközben a langyos víz mosta az arcomat. Sebastian most már a kezével is vizslatta a testem. Egyre gyorsabban kapkodta a levegőt.
- Ne csináld ezt velem, mert nem tudom visszafogni magam...
- Sajnálom. Nem lett volna szabad ezt csinálnom - vágtam rá, és már fordultam is sarkon, mikor egy erőteljes mozdulattal elkapta a nyakam. Olyan erősen magához szorított, hogy a szívdobbanását is hallottam. A hátamon éreztem a leheletét, ahogy a testünk összeért. Nem hezitált sokáig, fejemet hátrahúzta, és a csobogóvíz alatt szenvedélyesen megcsókolt. A nyelve olyan mélyen járt bennem, hogy szinte már a torkomat súrolta. El sem tudtam képzelni ennél vadítóbb dolgot... A másik keze a derekamtól délre vándorolt, lassan, gyengéd mozdulatokkal térképezte fel a fenekemet. Én pedig mozdulni sem tudtam. De nem is akartam...
- Millie, tényleg ezt akarod? - nyögte a fülembe.
- Téged akarlak... - sóhajtottam.
Millernek több sem kellett. Pillanatok alatt újra szemben találtam magam vele, és egy laza mozdulattal már az ölébe is kapott. Kezemet erősen a nyaka köré fontam, az ajkaim pedig az ajkaihoz tapadtak újra. A libidóm az egekben volt. Sebastian a heves csókcsatánk közepette a nevemet suttogta, és csurom vizesen elindultunk a szoba fele. Lassan leeresztett az ágyra, de teste szorításából nem engedett. Lábamat a dereka köré fontam, ő fölém hajolt. Csókolta a nyakamat, közben kezével a mellemet izgatta, én pedig csak kapkodtam a levegőt. A kezei egyre lejjebb csúsztak a testemen, ahogy az ajkai is. Már a combomat csókolta, mikor hirtelen rám nézett.
- Biztosan akarod Millie? Később már nem fogok tudni leállni - zihálta. Nem is értettem, hogyan merül fel benne egyáltalán, hogy nem akarom.
- Igen, Sebastian, akarlak. Kérlek... - már-már könyörögtem, hogy tegyen magáévá, a testem reszketett a vágytól. Sebastian pedig végre engedelmeskedett. Gyorsan elmászott az éjjeli szekrényig, elkapott egy óvszert, a szájával pedig feltépte a tasakot. Megérintett a kezével, az ajkaival, végül pedig egybe fonódott a testünk. Együtt mozogtunk, együtt kapkodtuk a levegőt. Tökéletes volt minden. Teljesen átadtam magam neki, azt csinálhatott velem, amit csak akart.
