Alfonzo hű maradt a nevéhez: pizza volt a vacsoránk. Jó kis szénhidrátbomba estére, de őszintén, van olyan ember, aki nemet tud mondani egy prosciutto pizzára?! Ugye, hogy nincs. A laza olasz vacsora közben Sebastiannal elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy próbáltam kifaggatni. Ha már randizni szeretne velem, kezdjük az alapoktól. Mit kell tudni Sebastian Millerről? Azon kívül, hogy szemtelenül sármos, dúsgazdag üzletember, egy kis dühkezelési problémával. Nos, sok kérdésemre nem kaptam egyértelmű választ, de egyet biztosan tudok: Sebastian nagyon izgalmas. Izgatja a fantáziám. Lehet pont azért, mert ennyire titokzatos. Azt már meg sem mertem kérdezni, hogy hányadán áll a nőkkel... Reméltem, hogy nem hasonlít ebben sem a bátyjára, és nem derül ki pár nap múlva, hogy ő is nős, és még gyermekei is vannak. Azt már az én lelkem sem bírná el.
A beszélgetésünket a telefonom csörgése zavarta meg. Hazel volt az. Meglepődtem, mert nem számítottam a hívására, hiszen tudtam, Cole-lal randizik.
- Ne haragudj, ezt most fel kell vennem! - motyogtam két falat között Sebastiannak, aki egy laza fejbiccentéssel jelezte, hogy csináljam csak a dolgom.
- Szia Hazel! Mizu? - mosolyogva köszöntöttem a barátnőmet, de amit a vonal túlsó végéről hallottam megrémisztett. Hazel remegő hangon szólalt meg. Igazság szerint egyetlen szavát sem tudtam kivenni tisztán, annyira hadart, a sírástól pedig levegőt sem kapott rendesen.
- Rendőrök... Itt vannak. A lakásomban... - dünnyögte. A gyomrom azonnal görcsbe rándult. Mégis mit keresnek rendőrök Hazel lakásán? Idegességemben az asztaltól is felpattantam, nem bírtam egy helyben maradni. Próbáltam faggatózni, de Hazel sem tudott mit mondani.
- Nem tudom, mi történt Millie. A lakás szinte darabokban van, felforgattak mindent. A szomszéd hívta ki a zsarukat - nyelt egy nagyot. Éreztem, hogy még szeretne valamit mondani, de inkább magában tartotta a dolgot.
- Azonnal indulok! Cole veled van, ugye? - a táskámmal a hónom alatt kétségbeesetten kerestem a blézerem, hogy aztán elindulhassak. Elvesztettem a fejemet, a pánik pedig teljesen eluralkodott rajtam.
- Igen, itt van! - mondta sírva Hazel. - Siess! Szeretlek! - majd bontotta a vonalat. Én ott álltam Sebastian óriási nappalijában az összeomlás szélén. Kezem, lábam remegett, és csak azon gondolkoztam, ki tehette ezt.
- Millie, mi történt? - Sebastian lépett oda hozzám. Kezét a vállamra téve próbált nyugtatni, de ebben a helyzetben valószínűleg egy doboz Xanax sem segített volna.
- El kell mennem, Hazel lakásán rendőrök vannak. Valószínűleg betört valaki, és mindent felforgatott...
- Veled megyek! Gyere! - azzal a lendülettel pedig kézen fogott, és már a liftben álltam. Ha Sebastian nem lett volna mellettem, valószínűleg elájultam volna. Arra nem is emlékszem, mi történt ezután. Az utolsó, ami rémlik, hogy kilépek a felvonóból, majd Hazel lakása előtt állok. Az oda vezető út teljes homály. Képszakadás.
Vettem egy mély levegőt, mire nekiindultunk megmászni a lépcsőket. Sebastian karjában kapaszkodtam, ő pedig szavak nélkül is biztosított arról, hogy bármi vár ránk a lakásban, itt van és támogat. A harmadik fordulóhoz érve már hallottam, ahogy a rendőrök kihallgatnak valakit. A hangjából ítélve a szomszéd lehetett. Hazel a rendőrök blokádján rohant át, ahogy meglátott és a nyakamba borult. Még mindig keservesen sírt, nekem pedig megszakadt érte a szívem. Hosszú évek munkája veszett oda, Hazel keményen dolgozott ezért az otthonért, és most tessék... Oda minden.
A bútorok felborítva feküdtek a nappali padlóján, egy-egy darab szét is volt törve. A kék bársony kanapé kibelezve állt a szoba közepén. A képek eltűntek a falakról, a ruhák, cipők, táskák szét voltak dobálva az egész lakásban. Borzasztó látvány volt.
