Most még nagyobbnak tűnt Sebastian lakása, mint amikor először láttam. Egy magamfajta átlagos ember csak álmodni mer effajta gazdagságról. Vagy még álmodni se... Millerék más világban élnek, mint mi, halandó emberek. Én például sosem engedhetnék meg magamnak egy közel 250-300 nm-es penthouse-t Manhattan szívében. Az éves körülbelül 30 ezer dolláros fizetésemből egy ilyen lakás akkor sem jönne ki, ha csak fénnyel táplálkoznék egy éven keresztül. De persze nem panaszkodhatom, és nem is akarok. Tudom, hogy ami New Yorkban "kevésnek" számít, az máshol rengetegnek. A Harper's-nél a gyakornokok után valószínűleg az én fizetésem kullog a sor végén, de hát szokták mondani, valahol el kell kezdeni. Innen már csak felfelé visz az út!
Nem mondanám, hogy szép emlékek fűznek ehhez a lakáshoz. Kicsit szégyelltem is magam Sebastian mellett állva, hiszen alig pár napja a márvány konyhapultjához tapadt a fenekem... Igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat, bár biztos voltam benne, hogy az ő emlékeiben is frissen él az a bizonyos pillanat.
- Mit ennél? - törte meg a csendet.
Hm, magas labda. Szívesen rávágtam volna, hogy "Téged!"... A Miller fivérektől valamiért az egekben volt a libidóm. Főleg Sebastiantól. A csókcsatánk sem könnyítette meg a helyzetemet, de egyrészt úri hölgy vagyok, másrészt nem hiányzik még egy este a konyhapulton.
- Igazából bármi jó, lepj meg! - vágtam rá. Ez a szokásos jól bevált szöveg, mikor fogalmunk sincs, hogy mit ennénk, viszont nagyon éhesek vagyunk, ezért reméljük, hogy a partnerünk ismer annyira, hogy olyat rendeljen, amit szeretünk is.
Közben lehuppantam a kanapéra. Igen, arra a kanapéra. Sebastian addig a rendelést intézte. Valami Alfonzo nevezetű fickóval beszélt, gondoltam olasz vacsi lesz. Ha már Alfonzo...
Gyorsan dobtam egy üzit Hazel-nek is, hogy még életben vagyok, bár nem sokon múlt, és hogy alig várom, hogy végre együtt legyünk.
- Ne haragudj Lana és Dan miatt! A bátyám seggfej tud lenni, a feleségének meg dühkezelési problémái vannak. Többek között - Sebastian mellém ült a kanapéra, majd folytatta: - Remélem nem ijesztettek rád túlzottan.
- Elég furcsa a családod, de félni azért nem félek. Mindenesetre többször nem találkoznék velük - mondtam, ő meg csak mosolygott. Ha nem lett volna úriember az arcomba is röhögött volna. Miért gondolja azt, hogy egy törékeny virágszál vagyok, aki mindentől fél, neki pedig meg kell mentenie? Hát köszönöm szépen, de engem nem kell mentegetni. Itt volt az ideje, hogy most ezt meg is mutassam neki.
- Kérdezhetek valamit? - mielőtt válaszolhatott volna, folytattam. - Miért csókoltál meg az autóban?
Elmosolyodott. Bárcsak ne tette volna. Megint ott voltak azok a gödröcskék. Miért csinálja ezt velem?! Vajon tudja, hogy ettől a mosolytól a bugyim is lecsúszik? Direkt provokál?
- Tartanom kellett egy főpróbát az éles bevetés előtt. Azért mégsem Lana előtt kellett volna először csókolóznunk - közelebb csúszott. Nagyon közel. A testünk szinte összeért.
- És mit gondolsz, hogy sikerült a főpróba? - belementem a játékba. Flörtöljünk. Abból nem lehet gond.
Sebastian ezt a flörtölést máshogy gondolta. Legalábbis nem játékként fogta fel. Szerintem beindította. Nem is kicsit...
- Úgy, hogy bármikor készen állok a premierre. Szerintem hibátlan volt a próba - kezét a combomra csúsztatta. Hála az égnek, hogy nem követtem el ugyanazt a hibát, mint a hülye bátyjánál, és a szoknya helyett nadrágot választottam mára.
- Talán beindultál? - a szavak könyörtelenül hagyták el a számat. Húzogattam az oroszlán bajszát. És őszintén élveztem. Sosem tudtam úgy igazán flörtölni, mindig kapcsolatból kapcsolatba ugrottam. Nem éltem ki magam, éppen ezért nagyon tetszett ez a dolog. Bár a szívem tele volt még keserűséggel Josh miatt, Sebastian közelében nem éreztem ezt a fájdalmat.
- Ha te azt tudnád Millie, hogy mennyire... De megígértem, hogy hazaviszlek, amikor kéred, úgyhogy ne aggódj - annyira közel hajolt, hogy mozdulni sem tudtam. A szívem tálcán kínálta volna a testemet, az agyam pedig pisztolyt szegezve rá tartotta kordában az érzelmeimet. De a számra nem tudott lakatot tenni...
- És mégis hogyan függ ez össze azzal,hogy hazaviszel? - büszke voltam magamra, hogy álltam a sarat.
- Igazából sehogy - azzal a lendülettel pedig elkapta az arcomat. A nyelve azonnal a számban landolt. Ugyanolyan bizsergető érzés volt, mint az autóban. A testem kész volt átadni magát ennek a félistennek. De ahogy említettem korábban: Sebastian úriember volt. Semmi felesleges tapizás, viszont úgy csókolt, mintha nem lenne holnap. Rajtam volt a sor. Vagy átveszem a gyeplőt, és megmutatom neki, hogy most már vigyen a szobájába, vagy beérem egy kanapén csókolózással, ami egyébként annyira jó volt, hogy szívem szerint sosem hagytam volna abba.
Összeszedtem magam. Sebastiant a vállánál fogva nyomtam a kanapéra, hogy rámásszak. Tetszett neki. Hezitálás nélkül kapta el a fenekemet és ültetett az ölébe. Az egész testem bizsergett, elöntött az eufória, pedig még mindig csak csókolóztunk. Aztán hirtelen abbahagyta. Gyengéden fogott, még mindig rajta ültem. Most mi van?
- Millie, ne siessünk ennyire! - suttogta. Hát ez nagyszerű, gondoltam magamban. Sebastian Miller visszautasított. Nagyon kellemetlenül éreztem magam. A bizsergés olyan gyorsan tűnt el a testemből, amilyen gyorsan jött. Le akartam mászni az öléből. Nem fogok én ott ücsörögni... De Sebastian máshogy gondolta.
- Hé, nem úgy értettem, ahogy te gondolod...
- Mégis hogy? Flörtölsz velem, megcsókolsz, majd mikor rád mászom, elutasítasz. Szerintem ezt nem lehet máshogy gondolni, mint ami valójában történt.
- Ha elmondhatnám amit akarok, akkor talán megértenéd. Ne lázadj feleslegesen! Vagy esetleg betömjem a szádat, hogy el tudjam mondani, amit akarok? - hüvelykujját az ajkamra rakta. Körkörös mozdulatokkal simogatta, én pedig magam előtt láttam, hogy az ujja valószínűleg hamarosan a számban landol.
- Jó kislány! Látod, tudsz te csendben maradni - durmolta érces hangjával, és bár próbáltam kikérni magamnak a helyzetet, abban a pillanatban becsúsztatta az ujját a számba. Nem volt menekvés. Másik kezével szorosan fogta a derekam.
- Szóval Millie... Arra próbálok célozni, hogy igazán kedvellek, és nem rontanám el az egészet azzal, hogy az első adandó pillanatban ágyba viszlek. Szeretnélek megismerni, elvinni randizni... Oké? - az ujját lassan kihúzta a számból, megadva a szót. De hát mit is mondhatnék erre? Sebastian randizni akar velem. Itt volt a lehetőség, hogy megdugjon, de ő szeretne megismerni. Komolyan gondolhatja, hogy abban a percben megfékezte magát. Viszont én nem tudom, hogy akarom-e ezt, vagy egyáltalán készen állok-e rá? 4 napja még "életem szerelméhez" siettem haza. Most meg...
- Nem tudom Sebastian, mit mondhatnék. Tudod most ért véget egy hosszú kapcsolatom... És... - nem fejezhettem be, Mr. Tökéletes közbevágott.
- Ez hogyan is függ össze? - kérdezte mosolyogva. Nos, szépen vagyunk. Lopja a szövegem... Nem akartam doktori disszertációt tartani az érveimről, ezért alkut kötött a szívem és az agyam, hogy kivételesen sodródjunk az árral és meglátjuk mi lesz.
Sebastian még egy csókot lehelt az ajkamra, aztán szabad utat adott. Visszaültem a kanapéra, és a gondolataim hullámzó tengerén hajóztam. Boldog voltam, hogy Sebastian érdeklődik utánam, de nem voltam biztos a dolgomban. Hiszen ne felejtsük el, mi történt a parkolóban... Mi van, ha ez újra megtörténik?
A gondolataimból a kaputelefon csengése rántott ki. Megjött a kaja! Sebastian mielőtt a liftajtóhoz futott volna, felhúzott és az étkezőre mutatott. Én pedig mint egy kiskutya, követtem az utasítását, és az asztalnál ülve merengtem tovább az életem legújabb szakaszán.
