Ültem a kék bársony kanapén, és csak néztem ki a fejemből. Megalázva éreztem magam. A pasim megcsalt, én meg lefeküdtem egy nős férfival, aki kidobott, majd az öccse haza hozott. Szánalmas vagyok. Egy kész katasztrófa. Komolyan, ki csinál ilyet? A szemem bepárásodott, nem bírtam tovább visszatartani a könnyeimet. Engedtem, hogy folyjon az arcomon. Már a smink sem számított... Nagy nehezen valahogy álomba sírtam magam.
Reggel arra ébredek, hogy valaki simogatja a fejem. Hazel volt az. Az én mosolygós barátném.
- Na jó reggelt álomszuszék! Délelőtt 10 óra van, ideje felkelned, és mindent el kell mesélned! - totál be volt zsongva. Meg is értem, hiszen végre a barátnője is átesett az egyéjszakás kaland tűzkeresztségén.
- Kávét és egy aszpirint kérek, aztán mindent elmesélek! - dünnyögtem. Hazel ezzel a lendülettel felpattant, és már a konyhában főzte nekem a karamellás Nespresso kávémat. Feltápászkodtam a kanapéról, gyorsan kirohantam a fürdőbe megmosakodni. Úgy néztem ki, mint egy kéthetes ázott hulla. A bőröm foltos volt az alapozó miatt, amit este nem mostam le, a szemem felduzzadt a sok sírástól, néhol pedig a lefolyt szempillaspirálom törte meg a hulla fehér bőröm.
A kávé életmentő volt, az aszpirintől pedig a világmegváltást vártam. Hazel pedig alig bírt megülni a fenekén.
- Na mesélj már! Mondjad, mi volt? Helyes a pasi? Szexeltetek? Mindent tudni akarok!
- Szörnyű volt... Vagyis jól indult, de nagyon gáz lett a vége - szégyelltem el magam. Hazel pedig úgy fürkészte a tekintetem, mintha olvasni tudna benne. - Szóval... Egy jogásszal találkoztam. Dan Millerrel. Elmentünk a Skyline-ba, aztán hazavitt magához. Vagyis az öccséhez - sóhajtottam egy nagyot, és folytattam. - Mondhatni szexeltünk, de az öccse rajtakapott minket... Annyira gáz volt, Hazel...
- Micsoda???? Imádom!!!! És beszállt az öccse is? - nevetett fel, és itt már én sem bírtam röhögés nélkül.
- Nem, csak végignézte, ahogy a bátyja konkrétan megdug a konyhapulton... Aztán hazahozott.
- A konyhapulton?! Millie, te kis huncut! Tudod hogy kell élni! - tátott szájjal hallgatta tovább a történetem, itta a szavaimat. Megnyugtatott. Szerinte ez egy tök jó kaland volt, és addig sem gondoltam Josh-ra. Valószínűleg ő is átélhetett már hasonló sztorikat, azért jelentette ki ezt ennyire nyugodtan. Nős pasival dugsz? Nem számít, ez a társkereső. Illúzióromboló, nem? Társkereső, közben pedig mindenki szexpartnert keres...
A vasárnapi programunk a pakolás volt, aztán megbeszéltük, hogy nem megyünk sehova, rendelünk kaját, és csöpögős filmeket nézünk a Netflixen. Hazel-nél jobb barátnőt nem is kívánhatna az ember. Ha kell ott van, ha beszélni akarsz meghallgat, ha csendben akarsz ülni egy sötét szobában depressziós zenéket hallgatva, ő akkor is odaül és ráadásként hoz egy üveg vodkát is. A barátságunk a gimi óta tart. Elválaszthatatlanok voltunk már akkor is. Az utolsó két évben Hazel hozzánk költözött. A szülei folyton veszekedtek. Nem volt egy nyugodt perce, élete meg annyi sem. Anyát nem is kellett győzködnöm róla, hogy jöhet-e, mert lányaként szereti a mai napig az én flúgos barátnőmet. Minden ünnepre hivatalos hozzánk, ő már a családunk tagja. Szerepel a karácsonyi fotókon, a családi fénykép albumban, mindenhol. És tudom, hogy ez örökké így marad.
A film közben kikérdeztem, mi volt Cole-lal, a dögös költöztetővel. Látszólag nagyon egy hullámhosszon voltak, és furdalt a kíváncsiság, hogy vajon érdemel-e több éjszakát ez a fiú.
- Édes pasi, és nagyon dögös. Jól éreztem magam vele. Végig nála voltunk, főzött nekem vacsorát, aztán átszexeltük az éjszakát. Nem csak a konyhában mozog otthonosan... - nevetett fel.
- És, érdemel akkor még egy randit esetleg? - kacsintgattam rá.
- Az a helyzet, hogy megbeszéltünk egy következő találkozót is. El akar vinni vacsorázni - ahogy kimondta, belepirult. Hazel, mi történt veled? Zavarba jössz egy pasitól? Láttam rajta, hogy nagyon bejön neki Cole, és elképesztően boldog voltam, hogy végre talált egy ilyen srácot.
A filmet aztán kaputelefon csörgése zavarta meg. A kaja nem lehet, hiszen azt már kihozták. Lehet, hogy Cole az? Remélem nem Josh... Hazel felpattant a kanapéról, kék, rövid gatyás pizsamájában odacammogott az ajtóhoz. Kikerekedett szemekkel fordult felém.
- Téged keresnek Millie! - nézett rám. Engem? Ki? Miért? Ugye nem Josh? Ezek a gondolatok fordultak meg a fejemben miközben sétáltam a telefonhoz.
- Üdv, Millie! Remélem nem zavartam meg semmit. Van esetleg egy szabad órád? - szólalt meg az érces, lágy hang. Be sem kellett mutatkoznia, tudtam, hogy Sebastian az. A fejem elvörösödött, hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak.
- Sebastian? Ne haragudj, most nem a legjobb az alkalom. Éppen filmes estét tartunk a barátnőmmel, és... - nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Hazel kitépte a kezemből a kaputelefont.
- Persze, hogy ráér. Kérünk szépen 10 percet, és már megy is - ezzel a lendülettel pedig le is csapta a telefont. Felém fordult, elkapott a vállamnál, és rázni kezdett.
- Úristen, Millie! Ez a dögös nős pasi még dögösebb öccse? Viccelsz velem, azonnal öltözz, vegyél fel valami szexit, aztán húzás! - kézen fogott, és egy pillanat alatt a gardróbban találtam magam. Csak úgy repültek a ruhák. Nem igazán volt választási lehetőségem, hogy akarok-e menni vagy sem. Hazel egyértelművé tette, hogy akarok. De milyen alkalomra öltözzek, hova megyünk? Még szerencse, hogy délután hajat mostam...
Végül egy feszülős fekete farmerbe préseltem bele magam, hozzá egy fehér basic pólót húztam és egy fekete bőrkabátot. Cipőnek a jó öreg rövid szárú Converse-emet vettem fel. Nem akartam kiöltözni. Meg amúgy se gondolja azt, hogy miatta kiöltözöm. Hétköznapira fogtam a stílust, a sminkemet is, a hajamat pedig lófarokba kötöttem.
- 12 perc! Kész vagy! Na húzás, mert itt hagy a herceged! - majd hozzám vágta a táskámat. Elkezdtem rohanni a lépcsőn. Lefelé annyi még elhagyta a számat, hogy mindenképp hívja fel Cole-t, és legyen vele, ne egyedül! De nem tudom, hogy hallotta-e. Az épület előtt ugyanaz a tűzpiros sportkocsi állt, amivel hajnalban hazahozott. Ő sem öltözött ki, egy fehér galléros póló, kék farmer, és sportcipő volt rajta. Mosolygott. Én meg elolvadtam. Úristen, de helyes ez a pasi! A szívem ki akart ugrani a helyéről, de kifelé próbáltam mutatni, hogy nyugodt vagyok.
- Mit keresel itt Sebastian? - szegeztem neki a kérdést.
- Szeretnélek kárpótolni a testvérem miatt. Láttam rajtad, hogy nagyon megviseltek a történtek. Csak biztosítani akarlak, nem kell, hogy rosszul érezd magad - mosolygott, a kezét pedig felém nyújtotta, hogy besegítsen a kocsiba.
- És ezért elviszel egy randira? - ezt lehet nem kellett volna megkérdeznem, de hát kicsúszott.
- Nem. Gondoltam beszélgethetnénk. Kocsikázhatnák egyet, de természetesen nem kötelező - becsukta az ajtómat. Végig követtem a szememmel, ahogy elsétál az autója előtt. Kevés tökéletesebb dolgot láttam. A bátyja is egy görög félisten, na de Sebastianban van még valami. Valami megfoghatatlan. Behuppant mellém.
- Szóval, mi legyen? Duzzogsz, vagy mehetünk? - mozdulatlanul figyelt. A lelkembe látott. És annyira zavarba hozott... Vörösebb lehetett a fejem, mint az autója.
- Mehetünk, Sebastian - azzal a lendülettel a gázra lépett, s ismét életem egy új kalandjában találtam magam.
