Hogy miért szeretem Sebastian Millert? Nem tudom. Rengeteget gondolkoztam ezen. Aztán rájöttem, hogy az érzelmek olyanok, mint az útvesztő: amikor végre azt hiszed, hogy érted a szíved választását, valójában egy újabb zsákutcába keveredsz. Tanulmányozod, mit rontottál el, mit nem vettél észre eddig, ismét úgy érzed, tudod merre van a kiút, de megint csak csapdába esel. Számtalanszor kerestem már erre a kérdésre a választ... Újra és újra lejátszottam magamban az első találkozásunkat. Annyira bizarr volt. Ahogy végigmért komoly tekintetével, miközben a bátyja éppen magáévá tett a konyhapultján. Aztán mikor könnyesre áztattam a sajtburgerem, mert büntetéssel fenyegetett... Mikor Lana pár milliméterrel a fejem mellett dobta el a pezsgőspoharat... Ahhoz képest most itt vagyunk egy olasz sziget kis panziójában, s békésen szuszog mellettem az ágyban. Mi ez, ha nem bizarr?
Próbáltam aludni, de egyszerűen az álom már nem akart visszatalálni hozzám. Csak forgolódtam, és rettegve vártam, hogy megvirradjon. Milliónyi teória cikázott a fejemben nem csak Sebastian, hanem Lisa miatt is. Továbbra is hittem abban, hogy valami óriási félreértés történt, és a húgom ártatlan. Még csak 19 éves, és a légynek sem tudna ártani. Oké, tudom... Az, ami Josh-sal történt nem volt szép... Inkább undorító volt és gyalázatos, de ez már a múlt. Különben, ha akkor nem fekszenek össze, ma én sem feküdhetnék Sebastian mellett. Tulajdonképpen sorsszerű volt, hogy rájuk nyitottam, mert így szembesültem azzal is, hogy sosem voltam igazán szerelmes. Csupán azt hittem. Beletörődtem egy életbe, ami bár tényleg csodásnak tűnt, Josh mellett mégsem éreztem azt, amit Sebastian mellett annak ellenére is érzek, hogy egy katasztrófa az életünk. Összességében tehát hálás lehetek Lisának, hogy ellopta a pasimat...
A nap első sugarai megcsillantak Sebastian barna fürtjein, s tudtam, már nincs sok vissza, kegyetlenül közeleg a mocskos valóság. Az emberei állítólag már keresik Lisát, továbbra is a rendőrség tudomása nélkül. Csak reménykedni tudok, hogy nem esett semmi baja, és valahol meghúzta magát. Biztosan sok volt neki, ami történt. Tudom, hogy hazudott arról, hogy hová megy és hol van, de lehet én is ezt tettem volna. Még csak alig lett felnőtt, és amellett hogy egyedül kellett feldolgoznia édesanyánk elvesztését, még egy emberrablásba is belecsöppent... Nincs más lehetőségünk, meg kell találnunk, hogy tisztázhassa magát.
- Jó reggelt... - suttogtam két puszi között, amit Sebastian homlokára nyomtam.
- Ne, Millie... Nem lehet, hogy már reggel van! - ki sem nyitotta a szemét, úgy nyújtózkodott.
- Pedig de... Ébresztő, te álomszuszék! - már félig ki is kászálódtam az ágyból, hogy minél előbb indulhassunk a kikötőbe, hiszen nem járnak sűrűn a kompok november végén. Ha lekéssük a reggelit, a következő csak késő délután indul... Annyi időt pedig nem veszthetünk.
- Még öt percet pihenjünk! Gyere, bújj ide! - hiába minden próbálkozásom, Sebastian gyengéden visszahúzott az ágyba. Vagyis inkább magára. Forró teste buján ölelte az enyémet, a fejem a mellkasán pihent, kezével pedig a nyakamat masszírozta. A tökéletes reggelt pont így tudnám leírni. Még egy pillanatra azt a sok rosszat is elfelejtettem, ami körülvesz minket. De sajnos csak egy pillanatra...
- Muszáj készülődnünk, ha csak nincs egy hajód is a magángéped mellett... - motyogtam. - Nem mellesleg, ha Nápolyba várt engem a géped, hogy értél ide ilyen gyorsan? - puhatolóztam.
- Nem csak egy gépem van, Millie... De ugye tudod, hogy bármilyen hajóval vissza tudunk menni, nem kell ahhoz kompra szállni... - nem is tudom, hogy felejthettem el, hogy kivel van dolgom. Hogy is képzelhettem, hogy csak egy repülője van?! Ejnye Millie Brown...
- Most az egyszer utazhatnánk úgy, mint az átlag emberek... Komppal... - feleltem. Tényleg hiányzott a "normális" az életemből. Belecsöppentem egy világba, ami bár nagyon hívogató, de ez nem én vagyok. Én megelégszem a legócskább csónakkal vagy azzal, hogy turistaosztályon repüljek vissza New Yorkba. Pont ezért volt frenetikus érzés az, hogy Sebastian egy panzióban aludt velem. Csak az volt a fontos, hogy együtt legyünk... Bár azt a bizonyos 50 ezer dollárt még az orra alá akartam dörgölni...
