Collide

6. ,,Enyém...tiéd"

-Ez lenne az.-nyitotta ki az ajtót Emily. Egy takaros ház volt, amin látszott hogy új lakója van. Dobozok még a földön amik a kicsomagolásra várnak.-Ha tudom hogy vendégem lesz kicsit azért összepakolok.-vette le a ruhát a kanapéról.
-Nem kell ez miatt aggódnod.-mondta Andy ahogy levette a kabátját és a fogasra rakta.
-Kérsz valamit?-ment a konyhába.-Nem sok minden van itthon...sör, bor az biztos meg talán egy kevés Brandy. Valamelyiket?
-Téged akarlak.-mondta ahogy a szemei már megállapodtak Emilyn.
-Mivel? Brandyvel vagy borral?-nevetett.
-Ha választhatnék inkább ital helyett a tejszínhabra szavaznék.-Emily hasába cikázni kezdtek a pillangók. A gondolat ahogy Andy a tejszínhabot enné róla igazán feltüzelte.
-Jacobnak biztos nincs rád otthon szüksége?-terelni akart. Akármennyire vágyott ő is a férfira, mégis próbálta volna továbbra is fenntartani a munkatársi kapcsolatot.
-Elég nagy fiú már. Nem sűrűn kér segítséget semmi miatt.-lépett hozzá közelebb ahogy a kezei lassan csúsztak a derekára így magánál tartva őt.
-Andy...
-Azt akarod hogy a konyhapulton tegyelek magamévá?
-M-mi?
-Hol a hálószobád?
-Biztos ezt akarod? Még mindig nem gondolod hogy nekünk...
-Érezni akarlak magamon.-súgta a fülébe.
-Az utolsó ajtó a folyosó végén...-válaszolta Emily.
-Jó kislány.-kapta fel őt a fenekénél ahogy könnyedén cipelte a hálószoba irányába.-Ugye érzed mit váltasz ki belőlem?-kérdezte Andy ahogy Emily hozzásimult a nadrágjához.-Ez itt?-kérdezte mielőtt benyitott volna.
-Igen.-az ajtó nyílt és Andy azonnal az ágyhoz cipelte őt.-Kár ellenkeznem igaz?-mosolyodott el.
-Kár.-kapott az ajkai után ahogy Emily már azon küzdött hogy a póló gyorsan távozzon Andyről. Másodjára tárul elé az izmos kidolgozott hasa, széles válla, lapockája de a látvány magáért beszél.

Vadul esett az ajkainak ahogy Andy már ügyesen levarázsolta róla a felesleges ruhákat.-Emily, maga bűnösnek találja magát?-kérdezte ahogy felette elhelyezkedett.
-Mr. Davidson...oh az nem te vagy.-nevetett.
-Azért egy hatvanas férfitól még különbbül nézek ki nem?
-Egész jól tartod magad.-a kezei a hasát simogatták.
-Megtaláltad a kedvenc testrészed?-figyelte a kezeit.
-Az egyik kedvencem.-kuncogott.
-Van másik is?-hajolt le az ajkaiért.
-Oh, ez pontosan a másik.
-És még?-újabb csók az ajkaira.
-A másik még bújkál.-ért az övéhez.
-Emily Blank...enyém leszel ma este?-simított ki egy hajtincset az arcából.
-Csak ma este?
-Éljük túl a mai estét...mert a tökéletes tested bármelyik pillanatban heves szívverést tud nekem okozni, aztán szívrohamba visznek be engem kórházba.
-Azt nem szeretném.-nézte a férfi arcát ami minden szemszögből tökéletes volt.
-Akkor mit szeretnél?
-Téged.-válaszolta.
-Jó válasz.-szabadította ki magát a nadrágból ahogy gondolkodás és hezitálás nélkül egyesült az alatta fekvő gyönyörű nővel.-Még mindig csodás...-estek egymás ajkainak ahogy a tempón gyorsított.-Ne tartsd vissza a hangokat édes...
-Ah...-hangzott.
-Ügyes kislány.-lökött határozottabbakat.-Így szereted igaz?-folytatta.
-Igen...-válaszolta ahogy a lepedőt markolta.-Andy...
-Tartsd vissza...-tudta Andy hogy Emily közel jár. De vele együtt akart elmenni így gyorsan beakarta hozni a lemaradást.
-Andy...
-Most...-remegett meg mindkettőjük teste ahogy levegőért kapkodva feküdtek egymáson.-Jól vagy...?-nézett Emilyre.
-Veled annyira más ez az érzés.-ült egy széles mosoly az arcára.-Még mindig remeg a testem.
-Mert tökéletesen illünk egymáshoz.
-Miért akarok menekülni mikor úgyis tudom képtelen vagyok rá...?-kérdezte ahogy tudta. Tudta hogy ennyi bőven elég volt hogy érzései támadjanak a férfi iránt akit pár napja ismer.
-Akkor ne menekülj.
-Nem félsz mit szólnak majd az emberek ha kiderül hogy te és én...szóval érted.-Andy lefeküdt a hátára ahogy magához húzta Emilyt a mellkasára.
-Laurie és én egy ideje külön utakon járunk. Szerinted nem az a normális ha folytatni próbáljuk az életünk és továbblépni?
-De, tudom hogy az a normális. De a ti esetetekben ott van Jacob.
-Jacob nagyfiú. Az édesanyjával is csak azért ilyen a viszonya mert ő úgy tudja a kocsi azért csapódott annak a falnak mert megcsúszott az úton...és nem azért mert az anyja az őrületbe kergette magát és...a halálukon gondolkozott.
-Jacob...nem tudja hogy az anyja direkt hajtott a falnak?-nézett fel rá.
-Ez miatt vagyok képtelen megbocsájtani Laurienak. Nem vagyok képes leülni vele beszélgetni. Mert eszembe jut mit tett a fiammal.
-De ha...Laurie szándékosan tette hogy hogy...
-....nem került börtönbe?-Emily bólintott.
-A bíróságon nem beszámíthatónak találták, pszichológus segítségével találkozhatott újra Jacobbal. Azóta újra hetente vele van Jacob de nem tudom...tényleg jó megoldás e ez.
-Csodás apa vagy Andy. A fiad mellett voltál végig és egy pillanatra se kételkedtél az ártatlanságában.
-Volt egy pillanat. De aztán ránéztem és nem tudtam elképzelni hogy az én fiam képes lenne megölni bárkit is.-válaszolta ahogy simogatta Emily hátát.-Tudom hogy a családomnak története és híre van a városban. Tudom hogy valamilyen szinten ijesztő is. De...Emily ha mégis úgy gondolod hogy képes lennél bennem bízni...légy az enyém.
-Két nap alatt megtudtam hogy te nem vagy bérgyilkos.-viccelődött.-Bízok benned, ez nem kérdés. Amúgy is hiába menekülök...te úgyse hagyod magad.
-Nem, mikor tudom hogy a tested is hogy reagál rám. Nem lehet véletlen.
-Nem. Ez tényleg nem véletlen.-mosolyodott el.-Én is kedvellek Andy. Nem tudom hogy lehet hogy ilyen kevés idő elég volt ahhoz hogy megkedveljelek, de...kedvellek.
-Végre beismerted.-fordított a helyzetükön ahogy az ajkai után hajolt.-Mert én is nagyon kedvellek.
-Akkor itt maradsz velem éjszakára?
-Maradok. Itt leszek reggel mikor kinyitod a szemed.
-Helyes. Szeretném ha az első amit látnék reggel az a hasad lenne.
-A hasam?
-Ahogy a mellkasodon fekszem és az első pillantás ez az őrülten kidolgozott felület lenne.
-Mást is szemügyre tudsz majd reggel venni.-kacsintott rá.
-Miért?
-Oh, ne hidd hogy az éjszaka nem fog ilyen lenni miattad. Mikor már az érintésedre feléled.-Emily elnevette magát.
-A tested beszél hozzám Andy.
-Gyere ide.-húzta magához szorosan.-Végre az enyém vagy.