Collide

34. ,,Még egy doboz..."

-És kész az utolsó doboz is.-mondta Andy.
-Azt hittem kevesebb dolgom lesz. De most rosszul érzem magam hogy ennyire elfoglaltam a házatok.-nézett körül a házban.
-Ugyan miért éreznéd rosszul magad? Én imádom. Mert végre látszódik, hogy itt vagy velünk. És másrészről ez a te otthonod is már nem csak a miénk.

-Miért mosolyogsz?-kapott el egy pillanatot Andytől.
-Nem mosolygok.
-De mosolyogsz.
-Nincs semmi.
-Andy.
-Csak...-ült a kanapéra Emily mellé.
-Csak?
-Boldog vagyok.-nézett Emilyre.-Boldog amiért velem vagy...velünk vagy. Valahogy most érzem igazán, hogy új fejezethez érkezett az életem és ez most nagyon boldoggá tesz.
-Tehát a boldogságod oka én lennék?-figyelte Andyt.
-Mindig is te vagy és leszel.-nézett rá Andy.
-Szeretlek.-csókolta meg Andyt.
-Én is téged.-csodálattal figyelte Emilyt aki a könyveket nézte a dobozba miket is rakjon ki a szekrényre.-Emily...
-Hm?-nézett vissza Andyre.
-Kérdezhetek valamit?-a tekintete egy percre se terelődött el.
-Persze.
-Eltudod képzelni az életed mellettem...mellettünk?
-Milyen kérdés ez?-mosolyodott el.-Persze hogy eltudom. Ha nem tudnám itt se lennék.
-Egy életen át is?-folytatta.
-Míg vénasszony nem leszek és a legnagyobb kihívás az életembe az lesz hogy a banyatankot hogy toljam át embereken?-Andy elnevette magát.
-Igen, a banyatankos résszel és...a mellettem megöregedéssel együtt.
-Próbálod kiszedni belőlem a vágyaim?
-Talán.-vont vállat.-Megpróbálhatom az egyik vágyad teljesíteni?
-Már teljesítetted az egyiket.
-Mikor?-lepődött meg.
-Mikor megkérdezted összeköltözünk e.
-Tehát vágytál erre?-boldog volt a tudattól hogy Emily is vágyott a közös életre velük.
-Egy családra vágytam. Melletted pedig megkaptam. Itt vagy te mint csodálatos férfi, apuka Jacobnak. Itt van egy remek fiú aki rengeteg boldogságot tud okozni az ember életében. Kell ennél több a boldogsághoz?
-Emily...
-Nekem soha se volt igazi családom.-mondta.-Egyedül ünnepekkor ültünk egy asztalnál de akkor is veszekedés volt mindennek a vége. Egész életembe azt gondoltam én egy hiba vagyok az emberek életében. Mert ezt éreztették velem. Aztán találkozok veled és az első pillanattól ezt az érzést elfeledtetted velem. Ahogy bánsz velem mind annyira hihetetlen mégis csodálatos. Ahogy vigyázol rám, ahogy figyelsz minden kis apró dolgomra, ahogy szeretsz engem és a tenyereden hordasz. Mind annyira...azt érezteti velem mégis tudnak az emberek engem is szeretni.
-Miért ne szeretnélek? Mikor te vagy a legnagyobb meglepetés az életembe? Az életem legnehezebb szakaszában kerültél az életembe és kimentettél abból a szakadékból.
-Egymást húztuk ki.-kezdett Andy kezeivel játszani.
-Em...
-És tudod mi a vicc az egészben?-kezdtek könnyek gyűlni a szemében.-Hogy nem gondoltam soha hogy ennyire vágyok egy családra. Hogy ennyire akarok egy férfit is szeretni. Vagy hogy...ennyire imádni tudok majd egy fiút aki nem az én fiam de sajátomként szeretem.-gondolt Jacobra aki tényleg olyan volt számára már mint a gyermeke.
-Maradt még egy doboz...behozom rendben?-állt fel Andy. Emily biztos volt benne hogy ez az egész Andy érzelmeit is felborította de jó érzés volt mindent megbeszélni vele. Az pedig hogy mostantól együtt kezdenek egy életet még boldogabbá tette. Az ajtó záródására figyelt fel.
-Hol a doboz? Mégis rosszul emlékszel?-kérdezte mosolyogva ahogy a szemeiből a könnyeket gyorsan kitakarította.
-Em...
-Ebbe is benne vagyok. Ha vénségedre szenilis leszel. Ne aggódj majd vigyázok rád.-viccelődött ahogy a könyveit folytatta átnézni.
-Emily...-mondta újra a nevét Andy.
-Mi az?-kapta oda a fejét ahogy megpillantotta Andyt maga mellett térdelni és egy apró ékszerdobozt tartott a kezében.-Andy...
-Remélem vágysz erre. Nagyon remélem mert én szörnyen vágyok erre veled.-ideges volt Andy.-Tudom...mindez köztünk új. Nemrég találkoztunk, nemrégóta vagyunk együtt, most költöztél be és azt gondolhatod biztos csak azért csinálom mindezt hogy a múltam elfelejtsem. Tény hogy felejteni akarok és tudom hogy erre a legmegfelelőbb személy te vagy. De. Szeretlek. Nagyon, nagyon szeretlek. Ha tudnád mennyire...
-Andy...
-Boldoggá akarlak tenni egy életen keresztül. Segíteni elérni az álmaid, a vágyaid. Veled együtt lenni amíg a halál el nem választ. Szeretnélek mint Jacob pótanyukája. Én...szeretnék egy családot melletted. Szeretnék újra apuka lenni melletted. Tudom hogy nem szokványos család vagyunk. De...Emily megtisztelnél azzal hogy leszel a feleségem és Jacob pótanyukája?-tette fel a kérdést ahogy kinyitotta a dobozt amiből elétárult a gyűrű.

-A-Andy...-kereste a szavakat.
-Leszel a feleségem Em?
-Igen...-harcolt a könnyeivel.
-Igen?-kérdezett azonnal vissza.
-Igen!-állt fel ahogy egyenest Andy nyakát ölelte át. Andy szorosan ölelte magához ahogy az arcát a nyakhajlatába temette majd egy édes csókot nyomott a nyakára. Emily elhúzódva fogta közre Andy arcát ahogy megcsókolta. Az arca örömöt sugárzott.
-Akkor felhúzhatom a gyűrűt?-kérdezte egy apró nevetéssel ahogy az ő szemei is könnyekben ültek.
-Fel!-mondta izgatottan ahogy kinyújtotta felé a kezét. Andy óvatosan húzta fel rá a gyűrűt ami tökéletesen illet rá.-Úristen ez gyönyörű!
-Tetszik?
-Imádom! Köszönöm.-csókolta meg Andyt.
-Én köszönöm.-simított egy hajtincset a füle mögé.
-Egy újabb álmom teljesítetted.-jegyezte meg Emily.-A feleséged akartam lenni.-mondta széles mosollyal.
-Az leszel.-simogatta az arcát.-Barberré teszlek.-hajolt az ajkaiért.