Collide

47. Részeg vallomás

-Elaludt?-nézett Andy Emily felé aki az emeletről sétált le.
-El. Alig akarta elengedni a kezem. Pont úgy viselkedett mint egy kisgyermek aki a szülei kezét szorosan fogja.
-Em...
-Ne veszítsd szem elől.-mondta ahogy a kabátjáért nyúlt.
-Nem...beszélhetnénk?
-Ha a tárgyalásról akarsz azt kérlek holnap tegyük.
-Rólunk Em.-mondta ki.
-Mit kellene rólunk beszélni?-fordult vele szembe.-Andy én elmondtam már hogy...
-Tudom. Tudom. Tartsam magam távol. Erősen próbálkozok Emily. Nagyon erősen próbálkozok de borzasztóan hiányzol.
-Andy ne csináld.
-Hagyd hogy megmagyarázzam akkor mi történt. Kérlek. És ha...azután is azt gondolod hogy nincs esélyünk elfogadom.
-Bármit is mondanál...nem változtatna a helyzetünkön.
-Kérlek.-Emily egy sóhaj után vette le a kabátját majd a nappaliba ment ahol helyet foglalt.
-Gyorsan ha lehet. Hosszú napom volt és szeretnék haza menni.-próbálta siettetni.
-Én...-ült le elé az asztalra.-...nem is tudom hol kezdjem.
-Andy nincs kedvem szórakozni.-kelt volna fel.
-Szeretlek Em.-Emily lefagyva ült vissza a helyére. Hogy erre számított e? Valamilyen szinten igen mégis...meglepte e? Igen.-Én...őrülten szeretlek. Ez a nélküled töltött idő...minden volt csak élet nem.
-Figyelmeztetlek Andy, te szakítottál velem.
-Tudom, tudom de...ha tudnád akkor...
-Mit? Szakítottál velem Andy mert újra rájöttél hogy Laurie mellett akarod az életed élni. Nincs ezzel baj. Lépjünk tovább.-állt fel de Andy elkapta a kezét.
-Hallgass meg kérlek.
-Nem akarom. Minek tegyük még jobban tönkre egymás életét? Segítek Jacobnak visszaadni a normál életét aztán újra magam mögött hagyhatom ezt az egész bonyodalmat az életembe.
-Bonyodalom...?
-Nem látod? Veszekszünk. Ki tudja? Lehet ilyenek lettünk volna. Még szerencse hogy akkor dobtál.
-Nem azért szakítottam mert nem szerettelek Em ezt próbálnám elmondani.
-Oh biztos.-nevetett fájdalmában.-Válaszolj akkor. Fej vagy írás volt.
-Em...
-Fej vagy írás Barber?
-Fej...
-Remek.-indult az ajtóhoz de Andy az ajtó elé állt.
-Ne menj.
-Engedj ki.
-Had vigyelek akkor haza.
-Rosszul vagyok ha arra gondolok hogy veled kell egy légtérben lennem.
-Em...
-Menj Lauriehoz, bújj az ágyába, azt csinálsz amit akarsz de engem hagyj békén.-düh látszott a szemeiben.
-Nem feküdtem le vele.
-Oh, én meg hülye vagyok.
-Jacobot próbáltam védeni.-mondta idegesen most már ő is.
-Tőlem? Remekül sikerült.-tört ki mellette ahogy végre kiszabadult a házból. Az érzelmeit amit eddig erősen visszafogott szabad utat kaptak. Megtört. Amilyen erősnek mutatta magát úgy érezte a lábai alatt bármelyik pillanatban szétnyilhat a föld.
Andy lefeküdt de korántsem tudott gyorsan bealudni. A nappaliba sétált ahol remélte a kanapén elnyomja őt az álom. A telefonja zúgására kapta fel a fejét.
-Tessék.-vedte fel rekedtes hanggal. Hangzavar volt a telefon másik végén.
-Gyűlöllek...-ahogy meghallotta a hangot a képernyőre nézett. Az ő neve volt rajta. Visszahelyezte a telefont a füléhez.
-Em, hol vagy?
-Messze.-csuklott.-Még egy kört!-kiabálta a telefonba.
-Em te iszol?-ült fel a kanapén, mint aki ugrásra készen.
-Nem.-nevetett de a hangján hallani lehetett. Iszik.
-Em, hol vagy?-kelt fel ahogy azonnal a kocsikulcsot kezdte keresni.
-Miért hagytál el?-kérdezte a hangjában fájdalommal. Andy megállt.-Annyira...szerettelek...de annyira...
-Em...
-Te voltál...a legjobb történés az életembe...-vallotta be.
-Emily részeg vagy.
-Nem.-nevetett újra.-Hé, szépfiú! Megkapom a számod?-hallotta újra a telefon végén.
-Emily!
-Oh, apuci!-csuklott újra.-Büntess meg.
-Emily...
-Imádom mikor a nevem mondod...
-Add oda valakinek a telefont hogy megtudjam hol vagy.
-Meg akarsz menteni?-kérdezte kuncogva.
-Emily.
-Mond hogy megmentesz...-tört meg a hangja.-...mond hogy nem hagysz el...mond hogy mindezt csak álmondtam...mond hogy velem leszel egy életen át...kérlek mond ezt nekem.-sírt. Hallani lehetett a telefont végén ahogy a könnyeivel harcol. Andy hezitált de...
-Megmentelek. Nem hagylak el. Veled leszek egy életen át.-mondta ki a szavakat amiket hallani akart.
-Halló?-hallotta meg egy idegen férfi hangját.
-Ki...ki maga?-ijedt meg.
-A maga ismerőse a hölgy?
-Igen.
-Kérem jöjjön érte, itt fekszik a pulton.
-Hova kell mennem?-vette magára a pulóvert. A pultos diktálva a címet hagyta el a házat ahogy azonnal kocsiba szállt hogy megtalálja Emilyt és biztonságba hazavigye. Belépve a bárba azonnal a szeme a pulton fejét pihentető lányra irányult.
-Vigye el. Eléggé sokat ivott.
-Hé Em.-simogatta meg gyengéden a hátát remélhetőleg felébred. Lassan pislákoltak a szemei.-Hé Em...
-Álmodom vagy valóban itt vagy?-nézett rá.
-Itt vagyok, ne aggódj. Nem eshet bajod.
-Édes vagy.-nézte szüntelenül.
-Em...
-Nagyon szeretlek.-csukta be újra a szemeit.