Collide

49. ,,Döntöttél helyettem is"

Másnap Emily már bőszen az irodába dolgozott mikor megérkezett Andy és Jacob. Jacob azonnal hozzá rohant egy szoros ölelésre. Emily pedig nem ellenkezett. Andy próbálta felmérni mennyire lehetett Emilynek tegnap rossz napja, biztos jól van e.
-J, nem hoznál nekünk valami innivalót az automatából? Elromlott a kávéfőző.-vette elő a kártyáját amit Jacobnak nyújtott.
-De. Hozhatok sütit is?
-Jacob!-szólt rá Andy.
-Persze.-mosolygott rá Em.
-Rendben, nemsokára jövök.
-Ne kóborolj el.-jegyezte meg neki Andy mielőtt az ajtó becsukódott. Andy pár másodpercig még nézte Jacob színült helyét majd találkozott a szeme Emilyével.-Jól...vagy?
-Nem kellett volna tegnap értem jönnöd.
-Felhívtál és...-próbált volna magyarázkodni.
-De köszönöm. Köszönök mindent.-vágott a szavába.-A gyógyszereket, az ételeket....anyukád húslevesét. Mindent köszönök.
-Em...
-A bevásárlást kifizetem és...-kezdte de most Andy vágott a szavába.
-Nem kell. Örülök hogy már jobban vagy.
-De...
-Miattam kerültél újra ebbe a helyzetbe hogy itt legyél...ez a minimum.-Emily nem tudott mit mondani.-Amúgy...messze...laksz innen?
-Hogy?-kapta fel a fejét.
-Messze...költöztél innen?
-Cortlandba.-válaszolta.-Ott...van egy kisebb lakásom és egy irodám.
-Az körülbelül négy óra vezetésre innen.-gondolkozott Andy.
-Sydney már túl messze lett volna.-mosolyodott el.
-Nem rajongsz a nagy városokért.
-Nem, tényleg nem.
-És...jó...életed van?-gombóc ült a torkára.
-Nem panaszkodom. Megkérdezném neked milyen az életed de...az adott szituációban ezt nem illik.
-Hiányzol.-játszott az ujjaival a kanapén ahogy a földet nézte.-Borzasztóan hiányzol és...a hiányod mindketten megéreztük. A kapcsolat amit Jacobbal akkor kiépítettem...összeomlott akár egy kártyavár.
-Te szakítottál velem...-mondta ki fájdalommal a hangjában.-Én...nem tudtam volna itt maradni és mindennap látni téged....
-Egy búcsúlevél azért jól esett volna.
-Ha megnyugtat senkitől se búcsúztam el. Lynn is a felmondásomat az asztalán látta meg először.
-Meg akartalak keresni...-vallotta be.
-Engem? Miért?-ült le Emily is.
-Én...
-Tényleg...-vágott a szavába ahogy látta Andy nehezen találja a szavakat.-...te tényleg úgy gondolod nem működött volna ez az egész köztünk? Hogy ami köztünk volt...az csak fellángolás volt?
-Soha se csak egy fellángolás volt. Nincs igazam?-mosolygott rá.
-Jacobnak szüksége van valakire akire számíthat. És...most nem kifejezetten rád gondolok.
-Em...
-Nem tudom miért alakult úgy ahogy alakult a dolgod Laurieval. Elvégre...biztos komolyak voltak a szándékaid ha...kettőnket így szétszedett. De...Jacobnak szüksége van az életében egy női modellre. Mama...vagyis Victoria...-javította ki gyorsan magát.-Remek nő de...neki anyára van szüksége.
-Emily...
-Csak gondoltam elmondom amit látok.-próbálta összeszedni magát.
-Az anyamodell te vagy neki.-mondta ki Andy.
-Andy...
-Te...hoztál valamit az életünkbe amit nehéz lenne elmagyarázni. Boldogsághoz és élethez tudnám hasonlítani.
-Andy....
-Anyu egyszer megkérdezte hogy hogy tudok ezek nélkül élni. Akkor azt válaszoltam majd megoldom. Valahogy meg kell oldanom. De az igazság hogy képtelen vagyok rá. Nem tudok az nélkül élni aki az életet és a boldogságot adta nekem.-Emily szeméből egy könnycsepp hullott ki.
-Akkor miért engedtél el?-csuklott el a hangja.-Francba Andy akkor miért hagytál el?!-állt fel ahogy torka szakadtából kiabálta a szavakat. Andy követte a mozdulatait.
-Mert szeretlek!-kiabált most már ő is.
-Csak ezt ne! Ha szerettél volna már a feleséged lennék ahogy együtt megyünk át ezen az egészen.
-Mert meg akartalak titeket védeni!
-Védeni? Ugyan mitől?-nevetett fájdalmában.
-Laurietól! Szerinted kitől?-nézett rá.

A szemei...fájdalomtól, dühtől voltak teli. Mégis amikor ránézett még mindig azt a férfit látta benne akibe beleszeretett.
-Miért kellett volna minket tőle megvédened?!
-Hagyjuk.-próbálta lezárni a beszélgetést.
-Nem! Miért kellett volna megvédened?
-Em, hagyjuk!
-Nem! Miért?!
-Mert el akart venni tőlem titeket!-kiabálta.
-Mi?-nézett rá értetlenkedve.
-Francba már.-simított végig a szakállán Andy.
-Te..te most miről beszélsz?
-Em...
-Mi a fenéről beszélsz?!-tudta Andy hogy nem szabadul meg a magyarázkodástól.-Andy!
-Megtudta hogy összeházasodunk.-vallotta be.-Mikor dolgoztál...jött egy levél amiben arról írt megöl téged. Én...elmentem hozzá és...elmondtam neki hogy ezért börtönbe záratom. Mire azt mondta ha bármit teszek elvesz tőlem mindent amit és akiket szeretek. Én...nem kockáztathattam.
-Egy szaros levél miatt szakítottál velem?-kérdezte idegesen.
-Em...
-Nem ártott volna nekünk!
-Nem tudhatod Em! Én...nem tudnám elviselni ha bajotok esne és...-Emily egy határozott lépéssel már Andy előtt volt. A kezeivel az arcát közrefogta ahogy az ajkaikat összeértette. Andy meglepődött. De behunyta a szemeit ahogy egy pillanat alatt már szorosan tartotta magánál Emilyt. Kiéhezve csókolták egymást ahogy egyáltalán nem akartak az ajkaik elválni. Mégis Emily húzta el magát.-Em...
-Ha elmondtad volna az igazat...ezt tettem volna ha ideges lettél volna. Elhallgattatalak volna hogy utána elmondjam nem félek és veled maradok.-mondta centikre Andy arcától.-Veled maradtam volna mert melletted nincs okom félni. De te döntöttél helyettem is.-szabadult ki Andy karjaiból ahogy elhagyta az irodát.