Collide

65. Tündérmese

-Örülök hogy engem hívtál magaddal drágám.-mondta Victoria Emilynek ahogy az esküvői ruhát mentek kiválasztani.
-Ki mást hívtam volna? A te véleményed nagyon is számít nekem.
-Hova megyünk pontosan?
-Andynek van valami ismerőse az egyik ruhaszalonba. Elméletileg ha kell csodás ruhákat is tervez.
-Helyes, a fiam bőségesen végre kinyithatja a pénztárcáját.
-Mama!-szólt rá Emily.-Nem akarom az összes pénzünk a ruhára elkölteni.
-Az övét költsd drágám. Ne a sajátod.
-Közös kasszán vagyunk.-nevetett Emily.
-Nem baj, költsd a pénzt. Had dolgozzon. Amúgyis jól keres nem?
-Az unokáidra is gondolni szeretnénk.
-Unokáim?-lepődött meg.-Emily te...te...?!
-Nem.-mosolyodott el.-Még nem. De...azt hiszem az esküvő után neki látunk.
-Úristen!-lett hirtelen izgatott.-Még egy unoka.
-Vagy kettő. Ezt még nem beszéltük meg. Azt se tudjuk hogy Jacob egyáltalán szeretne e kistestvért.
-Miért ne szeretne?
-Nem akarjuk hogy úgy érezze hogy...ha lesz saját közös gyerekünk őt nem fogjuk úgy szeretni. Úgyhogy ha Jacob azt mondja nem szeretne...akkor nem vállalunk kisbabát.
-Dolgozzatok rajta nyugodtan.-mondta a nagyi.
-Mi?
-Bora Borán beszélgettem sokat Jacobbal. Rég láttam ennyire boldognak, összeszedettnek, kiegyensúlyozottnak. Nyíltan beszélgettünk mindenről, nem titkolózott. Tudtad hogy Sarahval már arról beszélgettek hogy együtt akarnak egy suliba továbbtanulni?
-Tudtam hogy jól alakulnak közöttük a dolgok, reméltem hogy ha továbbtanulnak ez majd megmarad.
-Sőt...ne tudj róla de...Jacob és Sarah tervezik ,,azt".
-Azt? Milyen azt?
-Hát ,,azt".
-Mármint azt az ,,azt"?
-Így van.-bólogatott.-Azt mondta előtte mindenképp akarja majd a tanácsotokat. Tőled és Andytől is.
-Andy ki fog akadni.-nevetett Emily.-De...segíteni fogja. Elsőként vesz neki óvszert.
-Abban biztos vagyok.-nevetett Victoria.-És szeretne kistesót.
-Ezt honnan veszed?
-Ő maga mondta hogy egy boldog, nagy családról álmodik. És hogy úgy néz ki végre megkapja ő is ezt és az apukája, Andy is.
-Miért mindig ők gondolják azt hogy mekkora meglepetés vagyok az életükbe? Mikor fogalmuk sincs engem ők húztak ki abból a szakadékból.
-Ti egymásnak valók vagytok. Andy kicsiként mindig azt mondta egyszer elvesz egy lányt és ő lesz a hercegnője. A tenyerén hordozza majd és minden kívánságát teljesíti. Mikor nagyobb lett és megismerkedett Laurieval azt mondta ő az a hercegnő...eleinte én is azt hittem. Boldogok voltak. De Laurie sokat változott. A házasságuk lejtőhöz ért és nem tudták megakadályozni a bajt. Andy a munkába menekült, Laurie pedig éjjel nappal veszekedett vele mennyire tönkreteszi Andy az életüket azzal hogy soha sincs otthon. Még azt is állította hogy Andy megcsalja őt. De a fiam nem olyan. Mikor elváltak azt gondoltam a fiam, amiről régen mesélt...a hercegnőről és a hercegről soha se kapja meg mégegyszer. Hisz magába fordult senkitől nem akart segítséget és akkor még nem is volt eszébe az hogy bárkivel is megismerkedjen. Majd...egy nap felhívtam, hogy megkérdezzem hogy van és nem e átjönnek Jacobbal vacsorázni. A hangja boldog volt.
*A beszélgetés:
-Fiam, szia! Hogy vagy? Felébresztettelek?
-Szia anya, nem. Épp nemrég keltem fel.
-Mi-minden rendben?
-Persze, miért?
-A hangod...olyan fura.-mondta aggodalommal a hangjában.
-Fura? Most keltem lehet azért.
-Nem, olyan...más.
-Más?
-Fiam ugye nem ittál? Megint egyedül vagy és azért?
-Nem ittam anyu nyugodj meg.
-Biztos minden rendben? Jól érzed magad?
-Jól vagyok anyu.-mosolyodott el. Hosszú idő után először. Őszintén.-Nagyon jól.
-Andy aggódok. Annyira másnak hallak.
-Csak...azt hiszem...boldog vagyok.-mondta ki.
-Bo-boldog?-Victoria szemei könnyekbe kezdtek úszni.-A-azt mondtad boldog?
-Azt, anyu.
-Mi...mi történt? Pszichológusnál voltál akit tanácsoltam vagy...?
-Megismertem valakit.
-Megismertél?
-Tegnap este.-vallotta be.-Egy csodás lányt.
-Te randizol?!
-Mondhatni.-gondolt vissza a csodás éjszakára Emilyvel.
-Ki, ki az? Ismerem?-lelkesedett.
-Nem ismered. Valójában még én se sokat tudok róla de azt mindenképp hogy egy gyönyörű nő, vicces mégis...izgalmas személyiséggel. Titokzatos mégis annyira nyitott. Ahogy beszélgettünk...úgy éreztem ő az akire szükségem van hogy meggyógyuljak.
-Akkor ő az fiam! Vidd el randizni és...
-A probléma hogy nem tudom hol lakik, még a teljes nevét sem. Valójában semmit se csak hogy...Emilynek hívják.
-Emily...milyen csodás neve van.
-Az...tényleg az. Pont...mint ő.
-Ne add fel akkor fiam! Meg kell találnod.
-Nem kopoghatok be minden ajtón anya.-nevetett.-El kell fogadnom hogy ez...lehet ennyi volt.
-Nem adhatod fel! Nem mikor újra boldog vagy! Hisz...hisz nem tudhatod lehet számára is...te vagy a gyógyulás fiam.
-Nem hiszem. Hisz a mosolya nem arról nyilatkozott mennyire szomorú, összetört személy lenne.
-Nem tudhatod mi rejtőzik a szívében míg be nem enged téged oda.
-És ha többet nem látom?
-És ha az élet akkor őt nem véletlen küldte az utadba?
-Azt hiszed ezt a sors akarta így.
-Azt. És hiszem hogy a sors újra az utadba küldi. Mert odafent azt akarják boldog légy és...
-És isten útjai kiférkőzhetetlenek...-fejezte be Andy a mondatot.
-Pontosan.
-Akkor drukkolj nekem anyu. Hogy újra találkozzak vele.
-Drukkolok hogy találkozzatok újra és ő legyen a hercegnő a mesédben.
-Ő több mint egy hercegnő. Ő neki többnek kell lennie mint egy mesének. Ő neki...a valóságnak kell lennie.
-Akkor érd el hogy valós legyen. És ha megtalálod ne engedd el.
-Ha megtalálom...soha se engedem el.
-Helyes beszéd!*

-A-Andy...rólam beszélt?-kérdezte a könnyeivel harcolva.
-Rólad. Te...tetted a fiam boldoggá Emily. Te vagy a valóság számára.