Collide

80. ,,Bármi áron..."

-Jacob, csengettek! Kinyitnád?-kérte Emily ahogy a konyhában a vacsorát intézte.
-Persze, anyu.-állt fel ahogy az ajtóhoz szaladt. Ahogy kinyílt azonban váratlan vendéggel találkozott.
-Jacob, ki az?-hallotta Emily hangját.-Jacob?-ment az ajtóhoz mikor meglátta az okot ami miatt Jacob lefagyott.-Laurie...
-Még élsz?-kérdezte Laurie.-Azt reméltem a balesetben meghaltál.-ült egy szarkasztikus mosoly az arcára.
-Jacob, menj fel. Fejezd be a házidat.
-Nem hagylak egyedül anyu.-mondta Jacob mire Laurie szemei kikerekedtek.
-Menj fel kérlek. Nem lesz baj. Szólok ha vacsorázunk rendben?-nyugtatta Jacobot. Jacob egy kis hezitálás után ment az emeletre.
-Ugye nem jól hallottam, amit hallottam?
-Laurie...
-Anyának szólít a gyerekem?! Az én gyerekem?!-üvöltötte.
-Laurie kérlek nyugodj meg.
-Nyugodjak meg?! A saját fiam is ellenem állítod?!
-Nem állítok senkit se ellened.
-Nem is vagy az anyja!
-Igazad van, nem vagyok. De úgy szeretem mint a saját gyermekem. Amivel pedig szerintem nincs baj.
-Fogd be!
-Miért jöttél Laurie?-kérdezte nyugodtan Emily.
-Jacobért. Hiányzik így elviszem magammal.
-Sajnálom de nem viheted magaddal. A bíróság ezt kimondta hogy csak akkor viheted el ha Andy beleegyezik. Andy pedig nincs itthon.
-Nem érdekel mit mondott a bíróság!
-Laurie ne szegd meg a szabályokat. Tudod te is ha most olyat teszel, következményekkel jár. Beszélek Andyvel és...meglátjuk nem e pár órára Jacob elmehet hozzád.
-Jaj, ne játszd itt a szent léleket. Te utálsz engem! Segíteni pedig biztos nem fogsz.
-Nem utállak. Bármilyen hihetetlen is, nem utállak. Valójában várom, mikor engeded meg hogy segítsek rajtad. Remek orvosok vannak Laurie akik segítenének leszokni a gyógyszerekről és az alkoholról. Értem hogy megzuhantál, de van kiút.
-Mindez a te hibád, ahol most tartok. Ha nem jelensz meg a férjem életébe még mindig boldog család lennénk.
-Laurie...Andy már az én férjem.-még mindig nyugodt volt. Próbálta észbe tartani hogy a pici miatt nyugodtnak kell lennie.
-Te szajha...-mondta a fogait összeszorítva. De mintha egy isteni segítség fordult be nagy sebességgel a garázs feljáróra Andy kocsija aki minden gondolkodás és hezitálás nélkül rohant a feleségéhez.
-Te mi az istent keresel itt?!-kiabálta ahogy a felesége mellé ért.
-Andy...
-Jól vagytok?-kérdezte Andy Emilytől ahogy a kezei közé vette az arcát hogy megvizsgálja őt.
-Jól.-válaszolta.-Te hogy kerülsz ide...?
-Jacob hívott így azonnal jöttem.-tudta hogy sietett mert még most is kapkodott a levegőért.
-Andy...-mondta Laurie a nevét.
-Menj be kicsim.
-De Andy...
-Kérlek kicsim, menj be. Nem akarom hogy ideges légy. Én ezt elintézem.-Emily egy kis hezitálás után már visszahúzódott a házba.
-Jaj, úgy véded őt mint a hímes tojást.-nevetett Laurie.-Engem soha se védtél így.
-De védtelek. Mindig is védtem a családom csak te ezt soha se láttad meg.
-Komolyan feleségül vetted ezt a szajhát?
-Na jó, jobb ha jól figyelsz rám. Most azonnal eltűnsz a házam környékéről különben kihívom a rendőröket. Emily miatt nem ülsz a sitten, mert nem akart neked ártani. De ha egyszer is a családomnak ártasz...én esküszöm megbosszulom. Tartsd magad távol a gyermekeimtől és a feleségemtől.-figyelmeztette.
-Gyermekeid? Ugye nem....?!-Andy nem válaszolt. Utálta hogy kicsúszott pont Laurie előtt a száján hogy életük legboldogabb időszakában vannak...gyermeket várnak.-Terhes az a lotyó? Te felcsináltad?!
-Elég volt!-kiabált rá.-Nem engedem hogy így beszélj a feleségemről! Takarodj!
-Nem értem minek vagy vele! Mi is boldogok voltunk! Én is tudtam volna neked még egy gyereket szülni!
-De nem akartam ezt már veled.-mondta ki őszintén.-Mi nekünk nem volt tovább jövőnk Laurie. De vele....velük van. És szeretem őket. És jó lenne ha ezt tiszteletben tudnád tartani. Most pedig tűnj el.-várta meg míg Laurie elhagyja a házuk közelét mikor bezárta maga mögött az ajtót.
-Andy...-ment hozzá Emily.
-Jól vagytok? Bemenjünk a kórházba?-aggodalmaskodott.
-Nem, nem kell. Jól vagyunk.-nyugtatta meg.
-Istenem.-húzta magához egy ölelésre.-Nem tudnám megbocsájtani magamnak ha bajotok esne.
-Jól vagyunk.-bújt a nyakhajlatába.
-Nem kell aggódnod. Nem lesz baj. Meg foglak védeni titeket. Bármi áron.

___________________________________________

-Szívem, te mit csinálsz még itthon? Nem munkába kellene lenned?-kérdezte Emily ahogy Andyt megpillantotta a konyhában reggelit készíteni.
-Jó reggelt.-mosolygott rá.
-Jó...reggelt.-nézett értetlenkedve rá.-Hétvége van?-gondolkozott.
-Nem. Szerda.-válaszolta.
-Ma nem vagy pihenős...-gondolkozott továbbra is.
-Nem.
-Akkor...mit csinálsz még itthon?
-Reggelit.-válaszolta.
-Andy...
-Itthonról fogok dolgozni. Nem foglak téged egyedül hagyni.
-Mi? Andy ez....
-Ismerem Lauriet. Tudva mit tett veled legutóbb nem bízok abban hogy most nem gondolkozik azon hogy tudna nekünk ártani. Nem foglak egyedül hagyni.
-Andy...
-Megmondtam este is...meg foglak védeni titeket. Bármi áron.