Collide

55. Az 1800-as évek?

Andy lassan nyitotta ki a szemeit a redőny között beférkőző fényre. Azonnal maga mellé tekintett de egyedül volt a nagy francia ágyban.
-Em...?-ült fel ahogy a fürdő felé nézett de nem érkezett válasz.-Francba...álmodtam volna?-gondolkozott. De még most is érezte Emily édes parfümjének illatát.-Mégsem...maradtál...-csak merengett maga elé egy ideig, majd egy gyors zuhanyzás után felkapott egy melegítőt. Az emeletről lesétálva azonban kellemes illatokat érzett. A konyhához érve pedig megpillantotta Emilyt.
-Jó reggelt.-pillantott hátra.
-Te...te mit...?-lepődött meg.
-Elmenjek?-mutatott az ajtó irányába.
-Azt...azt hittem elmentél.
-Miért mentem volna el?-fordult meg ahogy a pultnak dőlt.
-Mert...
-Megígértem hogy itt leszek, nem?
-Em...
-Gyere reggelizni.-fordult vissza a pultot letakarítani. Erős karok fonódtak a hasa köré. Az illat, amit annyira imád gyorsan az orrába mászott. Andy az arcát a nyakhajlatába temette.
-Ugye...nem csak álom volt ami este történt?-kérdezte.-Ugye...ez volt a mi új esélyünk...?
-Találd ki magad.-fordult meg a karjaiban egy édes mosollyal.
-Em...
-Jacob bármikor hazaérhet, foglalkozz vele rendben?
-E-elmész?-lepődött meg ahogy Emily a kabátjáért sétált.
-Adok időt gondolkozni.
-Gondolkozni?
-Így van.-nyomott egy gyors csókot Andy ajkaira.
-Mégis...mégis min?-figyelte Emilyt aki felvette a kabátját.
-Azon hova viszel randizni.-vette a vállára a táskáját.-Figyelmeztetlek, előtted egy nagyon helyes, udvarias és édes...szinte már túl tökéletes ügyésszel randiztam. Így nagyok az elvárásaim.
-Em...
-Ne okozz csalódást Barber.-kacsintott rá majd kisétált az ajtón.
-Most...most ő és...és én...-nem fejezte be de egy széles mosoly ült az arcára. Egy pillanatig se tudta volna semmi beárnyékolni a hangulatát most. Mert a szíve hirtelen akármennyire is fájdalmat érzett a tegnapi nap után, most boldog volt. Borzasztóan boldog.

Este:
-Apa te hova készülsz?-kérdezte Jacob.
-Randizni.-mondta ki széles mosollyal. Észre se vette milyen érzelmeket váltott ki belőle Emily amióta újra kapott tőle egy esélyt.
-Ra-randizni? Apa! De Emily...Emily a mi családunk!
-Jacob...
-Igaza van fiam.-lépett be a beszélgetésbe Victoria.
-Őt kellene visszaszerezned! Ő az én...én anyukám, őt akarom. Nem mást.
-Jacob...
-Te már nem szereted?-akadt ki egyre jobban.
-De, szeretem.
-Fiam figyelmeztetlek. Rajta kívül mást nem fogadok el melletted.-szólt rá a nagyi.
-Ha szeretnéd érte küzdenél!
-Pont azért...viszem el randizni.-nyugtatta meg Jacobot.
-Mi?
-Em...tehát úgy néz ki Emily ad még egy esélyt nekem.-mondta egy mély sóhaj után ahogy úgy érezte a szíve gyógyulásba kezdett.
-Emily...Emily újra ideköltözik?-kérdezte izgatottan Jacob.
-Nem, vagyis gondolom még nem.-vakarta meg a tarkóját.-Így is...örülök ha ad egy esélyt számunkra. Nem akarom siettetni.
-Remélem valami szenzációs ötlettel mész hozzá.-tette keresztbe a kezét az anyukája.
-Szerintem tetszeni fog neki.
-Hova viszed?-kérdezte Jacob.
-Csillagokat nézni.-mondta büszkén Andy.
-Mi? Apa ne már! Az unalmas!
-U-unalmas? Azt hittem ez tetszene neki.
-Apa te nagyon öreg vagy. Még ez az 1800-as években lehet divat volt de nem most.
-1800? Nem vagyok én olyan öreg.
-Akkor a nagyi idejében se. Ugye nagyi?
-A fiad egy nagy nyaklevesre pályázik?-nézett Jacobra szúrós tekintettel.
-Remek segítség vagytok.-nyúlt a kocsikulcsért.-Eddig bíztam magamba, most azt a bátorságom is megöltétek.
-Dícsérd sokat, nem e elfelejti a szörnyű randi ötleted.-mondta J.
-Jacob Barber!
-Mi az? Csak őszinte vagyok.
-Menj időbe aludni.-szólt rá.
-Ne ezzel törődj siess mielőtt elkésel.-mondta Vic.
-Te pedig ne siess haza.-mondta egy huncut mosollyal Jacob.
-Ez a gyerek előbb még tiszta depresszió volt mi történt?-kérdezte Victoria.
-Emily...-mondta Andy ahogy tudta a fia boldogságát is ő okozta.-Emily történt...-hagyta el a ház területét. Idegesen parkolt le Emily háza előtt majd az ajtóhoz sétált és kopogott. És kinyílt az ajtó. Megpillantotta Emilyt és az álla a földet súrolta.

-Szia.-köszönt egy édes mosollyal.
-Sz-szi-szia.-dadogta amire Emily elkuncogta magát.-Gyö-gyönyörű vagy.-csillogtak a szemei ahogy tetőtől talpig végigmérték őt.
-Köszönöm. Te se nézel ki rosszul. Sokszor láttalak öltönybe de munkán kívül mindig annyira más volt.
-Rossz értelembe?
-Nem, nagyon is jó értelembe.
-Akkor...mehetünk? Kész vagy?
-Igen.-zárta be maga mögött az ajtót, majd elsétált Andy mellett. Azonnal megcsapta az édes illat.
-Istenem...most adj türelmet nekem.-tudta hogy nem siethet. De mégis azt kívánta bárcsak most mégse mennének sehova.