Collide

24. Fruska?

-Na milyen?-kérdezte Andy izgatottan ahogy Emily megkóstolta az első falatot.
-Kár volt annyira aggódnom Jacobért? A te ételeidtől is biztos gyorsan talpra áll.-kezdte enni a carbonarat.
-De a te levesed különleges.-kóstolta meg a tésztát ő is. Majd a tekintete Emilyre terelődött. Boldognak érezte magát amiért vele lehet. Valójában minden pillanatért hálás amit vele tölthet.
-Ha folyamatosan engem bámulsz kihűl a vacsorád.-kuncogott.
-Azon az éjszakán nem gondoltam hogy ennyire belédesek.
-Belémesel? Andy tanult egy kis lazaságot Jacobtól?-nevetett.
-Tudod mire gondolok.-mosolyodott el.
-Egyikünk se gondolta volna vagy tévedek?-nyúlt Andy kezéért.
-Eddig nem hittem a sorsszerű találkozásokban. De te erősen megváltoztattad a hitem.
-Én hiszek abban hogy minden ok-okkal történik de ha igazat akarok mondani én se hittem hogy az a nap ide sodor minket. De nagyon boldog vagyok hogy ez így történt.
-Én is nagyon boldog vagyok.-Andy telefonja zavarta meg őket. Emily látta hogy Andy egy pillanatig nézi majd kinyomja. De újra csörgött.
-Nem akarod felvenni? Vedd fel nyugodtan.
-Nem.
-Valami zakkant ügyfeled?-kérdezte mosolyogva.
-Félig meddig.-idegesség ült az arcára.
-Andy...
-Laurie az.-vallotta be.
-Akkor vedd fel. A gyermeked anyja.-mondta neki Emily.
-Nem akarom. Veled akarok foglalkozni és nem vele.
-Attól hogy ha felveszed még utána foglalkozhatsz velem. Ne csináld, vedd fel.-nyomott egy puszit Andy feje búbjára ahogy a maradékot kezdte letakarítani az asztalról. Andy egy sóhaj után nyúlt a telefonja után. Emily csak figyelte az arcát. Tagadhatná de akármennyire is szakadt szét az életük ez a nő mindig jelen lesz az életükbe.
-Lassíts Laurie! Mi a baj?-kérdezte Andy.-Én...most nem érek rá...De....Jól van nyugodj meg. Mindjárt ott vagyok.-rakta le a telefont.
-Minden rendben?-kérdezte Emily.
-Én...
-Menj.-mondta egy apró mosollyal az arcán.
-Sietek vissza rendben?-ment oda Emilyhez egy csókra.-Sietek oké?-Emily bólintott.-Szeretlek.
-Én is téged.-válaszolta.-Vezess óvatosan!-kiabált utána.
Andynek fogalma nem volt mi lehet az ami a pánikrohamot Laurienak előidézte. De szeretne minél előbb túlesni ezen a találkozón és visszamenni Emilyhez. Leparkolva a ház garázsfeljáróján zárta be a kocsit. Egy mély levegővétel után csengetett. Az ajtó pillanatokon belül nyílt ahogy megpillantotta Lauriet.
-Andy! De jó hogy itt vagy. Gyere be.-nyitotta ki az ajtót, hogy beinvitálja.
-Ha lehet inkább nem. Mond mit szeretnél.
-Ne szórakozz már, hideg van. Gyere be.-erőszakoskodott.
-Laurie mond miért hívtál.-szerencséjére a kabátban ami rajta volt kicsit sem fázott. És inkább fagyott volna halálra mintsem a volt felesége házába együtt lépjenek be.
-Béküljünk ki Andy.
-Oh csak ezt ne.-fordult a kocsija irányába.
-Andy!-Andy idegesen fordult vissza.
-Múltkor világosan megmondtam hogy soha nem fogok kibékülni veled.
-Én nekem szükségem van rád.
-Szükséged? Nekem is kellett volna a támasz mikor Jacobot a bíróságra kísértem. Te előadva a pánikbetegséget otthon maradtál majd ágybabújtál a kollégámmal.
-Az egy félreértés volt.
-Félreértés? Miért másik pózba kellett volna titeket megtalálnalak?
-Andy...
-Idefigyelj Laurie. Az ahogy most állunk...minden a te hibád. Nem én csaltalak meg, nem én akartam a gyermekünk megölni, nem én tettem tönkre a családunk.
-Persze, mert Jacob tehet róla.
-Te normális vagy?! Jacob is csak egy áldozat volt egész végig!
-Ugyanmár Andy! Akkor is ezt gondolnád ha kiderülne hogy ő gyilkolta meg azt a szerencsétlen fiút?
-Ha a bíróság bűnösnek is találta volna a te feladatod az lenne mint anya hogy akkor is mellette légy. Hogy ne bolonduljon meg a fiatalkorúak börtönébe és ne azzal hívjanak fel hogy a fiuk elvette a saját életét. Neked fogalmad sincs ezekről igaz? Én napi szinten ebbe élek és a gondolat hogy a fiam elveszíthetem az őrületbe kerget. Itt senki se került ki győztesen vagy vesztesen. Két gyerek élete ment tönkre, Jacob életét még segíthetjük összerakni, Benen sajnos már nem segíthetünk. Ezen kellene gondolkoznod és nem azon hogy a kapcsolatunk hogy hozd rendbe. Én továbbléptem. Lépj tovább Laurie.-indult a kocsihoz.
-Az a fruska az a munkahelyedről?-Andy megállt.-Ő az igaz?-Laurie inkább tűnt őrültnek mintsem pánokolt betegnek.

Andy hitetlenkedve fújta ki a levegőt.
-Ő az igaz?! Az a kurva a munkahelyedről!
-Ne merészelj róla így beszélni!-fordult vissza ahogy most már nem fogta vissza magát.-Ne...merészelj róla így beszélni!
-Oh. Megsajnált és most nyalogatja a sebeid?
-Elég volt!
-Mit tud amit én nem? Szült neked gyereket? Melletted volt annyi ideig mint én? Kétlem!
-Tudod...remélem ő lesz az aki életem végéig mellettem lesz. Remélem ő lesz az aki talán még egyszer egy csodával meglep az életembe!
-Ne! Csak azt ne mond hogy fel akarod csinálni!
-Te komolyan ennyire közhelyes vagy?!
-Felcsinálsz egy kurvát?!
-Ő nem kurva Laurie! Amióta ismerem, azóta mellettem van. Nem feküdt össze mással mint egyesek.
-Ezt nem tudhatod.
-Tudom Laurie. Tudom! Honnan? Mert szeret ahogy én is őt.
-Oh az a nagy szerelem! Látod miénk is hova lett!
-Te okoztad ezt nekünk Laurie. Fogadd el. És hagyj békén.
-Az a kurva még megbánja!
-Na idefigyelj!-sétált elé.-Ha ártani mersz neki...én magam juttatlak börtönbe megértetted?
-Megtennéd ezt velem? Jacob anyjával?!
-Kérdés nélkül, ha a családomnak ártasz.
-Az a kurva nem családtag. Nem viseli a Barber nevet.-mondta idegesen Laurie.
-Tényleg? Csak figyelj.-hagyta ott.