Abandoned /Jikook ff./

16. rész

Jimin szemszög

- Hova mentek? – kérdezte anya, mikor észrevette, hogy Jeonggukkal készülődünk. Már este nyolc körül volt, így érthető volt, hogy nem érti, mégis hova a fenébe megyünk.

- Csak a parkba megyünk. Eszünk valamit, meg megnézzük a naplementét. Lehet maradunk egy kicsit csillagokat is nézni – vázoltam fel anyának a tervet.

- Rendben, de vigyázzatok magatokra! És ha fáztok, akkor gyertek haza, meg amúgy se maradjatok sokáig, mert holnap iskola van! – sorolta anya.

- Oké, majd jövünk! – mosolyodtam el, majd Jeonggukkal egyetemben elhagytuk a házat.

Még csütörtökön is elég ramaty kedvem volt, és eléggé sajnáltam Jeonggukot, hogy emiatt neki sem lehet jó kedve, szóval mindenképp szerettem volna valahová elvinni este. Túl sok ötletem nem volt, mert például moziba nem akartam menni, mert az uncsi, mást nagyon meg nem tudunk csinálni, szóval maradt a jó öreg csillagnézés. Én alapvetően nagyon sokat szoktam nézegetni őket meg elemezgetni, hiszen ezzel szeretnék majd foglalkozni felnőtt koromban, és csak mertem remélni, hogy Jeongguknak is tetszeni fog ez a program.

- Van valami különleges kívánságod, hogy mit szeretnél enni? – kérdeztem Jeongguktól, miközben kisétáltunk a lakópark területéről. Most nem akartam autót használni, mert gyalog is közel van minden, ezért csak bedobáltam néhány dolgot egy hátizsákba, és így indultunk el otthonról.

- Nincs. Nem vagyok finnyás, szinte mindent megeszek, szóval nekem abszolút mindegy – mondta Jeongguk.

- Jó, akkor az én kedvenc éttermembe megyünk, és ott kérünk valamit elvitelre. Majd a parkban megesszük – vázoltam fel a tervet, Jeongguk pedig csak bólintott egyet, és zsebre tett kezekkel sétált mellettem. Tegnap óta kicsit mintha távolságtartóbb lenne, és valahogy sejtem, hogy ennek köze van Jihyunhoz is. Vagyis olyan értelemben, hogy haragszik, amiért nem mondtam el neki, hogy meghalt a testvérem, de tekintettel lehetne arra is, hogy nekem nehéz erről beszélni. Nem azért nem mondtam el, mert nem bízok benne, vagy szándékosan hazudni akartam neki, csak egyszerűen nem akartam, hogy ő ezen rágódjon, és ne legyen olyan felszabadult. Mondjuk most közel sem olyan, mint amilyen vasárnap óta volt, szóval hiába akartam jót, így is elbasztam.

A parktól nem messze van egy kisebb étterem, ahonnét anyáékkal sokszor szoktunk rendelni, ha éppen nincs kedve anyának főzni, mert egy nagyon aranyos idős hölgyé az étterem, és nagyon finoman főz. Szinte olyan íze van, mint a nagyi főztjének, ami pedig isteni, szóval érthető, hogy miért szeretünk ott enni. Mivel Jeongguk azt mondta, hogy mindent megeszik, ezért az én kedvenc ételemből kértem két adagot, és miután megkaptuk, elindultunk a parkba. Jeongguk továbbra is csendben volt, csak az cipőjét nézte séta közben, és még véletlen sem emelte fel a fejét, nehogy rám nézzen. Értem én, hogy szarul esett neki, hogy nem mondtam el az igazat, de ennyire azért nem kellene túldramatizálnia.

- Itt jó lesz? – kérdeztem Jeongguktól, mikor már a parkban voltunk, és éppen egy megfelelő helyet kerestünk.

- Nekem jó – rántott vállat, én pedig csak nagyot sóhajtva pakoltam le a dolgokat a földre, és leterítettem a vastag pokrócot. Jeonggukkal le is ültünk, és előpakoltam a két doboz ételt, hogy neki állhassunk vacsorázni.

- Meddig csinálod még ezt? – kérdeztem tőle, miközben egy falatot tettem a számba.

- Mit? – kérdezett vissza Jeongguk.

- Látom rajtad, hogy meg vagy sértődve, amiért nem mondtam el, hogy Jihyun meghalt - mondtam.

- Egyáltalán nem vagyok megsértődve. Csak rosszul érzem magamat amiatt, hogy ennyit kérdezősködtem róla, és biztos rosszul esett nektek az, amit csináltam. Plusz hiába nem ismertem a testvéredet, attól még én is szomorú vagyok a történtek miatt – magyarázta Jeongguk.